Leverkusen players Ahmed Madouni (L) and Carsten Ramelow stand on the pitch disappointedly after the Bundesliga match against Bayern Munich at the BayArena in Leverkusen, Germany, Saturday, 11 November 2006. Photo: Oliver Berg (Photo by OLIVER BERG / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)
Vágólapra másolva!
Az Európa-liga nyolcaddöntőjében az OTP Bank Ligát lassan kinövő Ferencváros a Bundesliga kilencedik helyezettjével, a Bayer Leverkusennel találkozik. A magyar csapat jelenleg 14 ponttal előzi meg a második helyezettet a mi bajnokságunkban, a német gárda pedig 18 ponttal van lemaradva hazája éllovasától. Nyilván nem ez a párharc mutatja meg egyértelműen a két bajnokság egymáshoz való viszonyát, mindenesetre érdekes következtetéseket lehet majd levonni belőle.
Évek, sőt évtizedek óta hajlamosan vagyunk olyan bizonyíthatatlan kijelentéseket tenni, hogy a „mindenkori magyar bajnok a kiesés elkerüléséért küzdene a Bundesligában", vagy egy „német középcsapat gond nélkül aranyérmes lenne hazánkban". Bárhogyan alakul is ez a két Leverkusen-Ferencváros találkozó abból messzemenő következtetéseket természetesen nem lehet levonni ezen mondatok megerősítéséhez, vagy cáfolásához.
De hogyan alakul majd?
A Ferencváros és a Bayer Leverkusen történelmének eredménysora egyetlen ponton ér össze: a magyar csapat 1965-ben hódította el az Európa-liga elődjét (akkor Vásárvárosok kupája néven „futott"), míg a német 1988-ban (akkor UEFA Kupának hívták).
A Ferencvárosnál öt évvel fiatalabb Bayer 04 (az alapítás évére utal a szám a nevében, ahogy az Németországban igen gyakori)
soha nem nyerte meg hazája bajnokságát,
sőt 1979-ig meg sem fordult a legmagasabb osztályban. Ennek az a magyarázata, hogy a Köln melletti kis település csapatának mindig rengeteg helyi vetélytárssal kellett megküzdenie. A Ruhr-vidéken nemcsak a népsűrűség óriási, de az egy négyzetkilométerre jutó nagy klubok száma is. Mindig hatalmas volt ott a konkurencia, és amikor 1963-ban létrehozták a Bundesligát, a térség öt helyet harcolt ki magának, de a Bayer 04-nek esélye sem lehetett ezek közül elcsípni egyet. A Köln, a Dortmund, a Schalke, a Meidericher SV (később: MSV Duisburg) és a Münster szerepelhetett itt.
A világhírű fájdalomcsillapítójáról ismert gyógyszergyár csapata csak
az alapítása után 75 évvel mutatkozhatott be a Bundesliga1-ben,
ám ma már azzal büszkélkedhet, hogy azon hét csapat közül való, mely a jelenlegi mezőnyből soha nem esett ki innen, a Bayern München után ő őrzi legrégebben a tagságát. És ez az eddigi 43 év a bajnoki cím elmaradása ellenére is hozott sikereket. Ezek élére feltétlenül a már említett 1988-as UEFA Kupa-diadal kínálkozik, de 1993-ban a Német Kupát is elhódította a klub.
Neverkusen
A '80-as évek végén egy zseniális menedzser,
Reiner Calmund szenzációs húzásaival nemcsak Németország élmezőnyébe hozta a klubot, de a világ legjobbjai közé is.
A jó humorú, akkoriban igencsak testes úriember volt az első a Bundesliga klubok vezetői közül, aki a német határnyitás után az NDK sztárjai közül elcsábított játékosokat, majd elsők között válogatott a brazil bajnokság legjobbjaiból. Calmund tevékenysége sikeres éveket (évtizedeket) hozott, csak mindig a legvégén került hab helyett keserű pirula a csodálatos tortára.
2002-ben a Leverkusen Bajnokok Ligája-döntőt vívott a Real Madriddal, és akik látták azt a találkozót megerősíthetik, hogy sokkal több gólszerzési lehetősége volt, mint a végül győztes spanyol csapatnak. Csak utóbbinál játszott egy bizonyos Zinedine Zidane, aki a labdarúgás történetének egyik legszebb góljával eldöntötte azt a meccset.
A Bayer 04 lehetett volna az első csapat, mely úgy emeli fel az Európa legjobbjának járó „nagyfülű kupát", hogy soha nem nyerte meg hazája bajnokságát.
Ez akkor nem sikerült nekik, annak ellenére , hogy olyan játékosokat küldött csatába a döntőben, mint Hans Jörg Butt, Michael Ballack, Bernd Schneider, Carsten Ramelow, Oliver Neuville, Ulf Kirsten és Lúcio. A brazil Lúcio abban az évben világbajnok lett, a hat német pedig vb-ezüstérmes. Továbbá nem mellesleg együtt begyűjtöttek még egy ezüstérmet a bajnokságban, és a Német Kupában.
Azóta csúfolják a csapatot Neverkusennek, vagy Lúzerkusennek.
Azokban az időkben tényleg üldözte a balszerencse. 1997 és 2002 között négyszer végzett a bajnokság második helyén úgy, hogy 2000-ben csak egy döntetlen kellett volna az aranyhoz az azóta rég' elfeledett Unterhaching otthonában, míg 2002-ben három fordulóval a vége előtt még öt ponttal vezetett, de mégsem ünnepelhetett a Salátástállal.
Több mint 40 éve remek a csapat, de azt a bizonyos lépést, melyet a halhatatlanság irányába tenne, soha nem tudta meglépni.
Valószínűleg nem is fogja. Mert a közeljövőben
az európai porondon már semmi esélye a legjobbak tornáján,
és otthon is legalább három csapat tartósan előtte van.
Calmund 2004 óta nyugdíjas, és az utódja, Németország egyik legnépszerűbb sportembere, Rudi Völler is távozott a nyáron. Ma már a közelmúlt remek középpályása, Simon Rolfes a sportigazgató, ám ha azt vesszük, hogy ezen a poszton előtte több, mint 30 évig csak két ember ténykedett, akkor illik megtanulni Rolfes nevét annak is, aki eddig nem ismerte.
A játékosállomány terén sem szoktak nagy változások lenni a klubnál. Az elmúlt évtizedekben az jellemezte a játékospolitikát, hogy
aki „kinőtte" a csapatot azt eladták, helyére gyengébb érkezett,
de az újak közül sokan felvették a tempót. Ám ez a gondolkozásmód garantálja, hogy soha nem tér vissza a kontinens szűk elitjébe.
Tavaly (Rudi Völler utolsó szezonjában) dobogóra állhatott a csapat, ennek köszönhetően az őszt a Bajnokok Ligájában töltötte.
Ám ott szégyenteljes produkcióval szorult a Porto és a Bruges mögé.
A BL-hez hasonlóan a Bundesligában is gyengén teljesített az ősszel, nagyon hiányzott a tavaly tavasszal súlyos sérülést szenvedő tinédzser (a német foci legnagyobb ígérete) Florian Wirtz, továbbá az ősz végét, és a tavasz elejét kihagyó, cseh gólgyáros, Patrik Schick. Nyolc bajnoki forduló után megváltak a tavaly szórakoztató, és eredményes csapatot összerakó svájci edzőtől, Gerardo Seoane-től, ami az évkezdetet tekintve logikus lépés volt, de nem biztos, hogy helyes.
Jelenleg a játékosként a Bundesligából visszavonuló spanyol legenda, Xabi Alonso irányítja a csapatot, aki viszont edzőként még rutintalan.
A csapat jól össze van rakva, köszönhetően a spanyol elődjének. Völler hosszú regnálásának, és a klub filozófiájának köszönhetően
a támadójáték az elmúlt évtizedekhez hasonlóan látványos, és szórakoztató.
Sokszor ellenállhatatlan. Moussa Diaby és Jeremie Frimpong személyében a Leverkusen a Bundesliga hat leggyorsabb focistája közül kettőt küldhet fel, és velük övé a kontinens egyik legjobb jobbszárnya. Bár utóbbit a hétvégén sérülés miatt már az első félidőben le kellett cserélni, és kérdéses a játéka a magyar bajnok ellen.
Amíg ez a két focista együtt játszott vasárnap, addig őrületes dolgokat produkált a jobb oldalon.
Schick még nem nyerte vissza a formáját, ám ha ő nem játszik jól ( vagy nem is játszik) akkor is veszélyes elől (Diabyn kívül) Amine Adli, Sardar Azmoun vagy „végszükség esetén" az öreg Karim Bellarabi. Mögöttük játszik a jelenlegi Bundesliga mezőny egyetlen argentin világbajnoka, Exequiel Palacios, de ő, és aktuális társa (Robert Andrich vagy Kerem Demirbay) a középpályán zavarba hozható. A védelem pedig még ennél az egységnél is gyengébben teljesít, és ez lehet a Ferencváros esélye. Már akár a leverkuseni meccsen is. A kapuban a Csehszlovákiában született finn,
Lukas Hradecky minden évben tud új jelenetet adni a szilveszteri és szezonvégi bakiparádékba.
Vannak jó meccsei, de a „végy egy jó kapust, és megvan a siker alapja" mondásnak ő nem nagyon tud megfelelni. Alonso a három belső védő plusz két szárnyvédő szisztémát kedveli, az előbbi poszton játszók, Jonathan Tah, Edmond Tapsoba és Odilon Kossounou vastagon benne vannak abban, hogy a csapat szezonja nem olyan, amilyet a szurkolóik várnának. Legyünk őszinték:
nem biztos, hogy az elefántcsontparti és a Burkina Faso-i focisulikból kerülnek ki a kontinens legjobb védői.
Merthogy az utóbbi kettő ezen ország képviselője. Ők egyébként játszottak azon a 2021-es őszi El-csoporttalálkozón, melyen a Ferencváros 1-0-ra legyőzte a Leverkusent. Annak az Aissa Laidouninak a góljával, aki azóta már a Bundesligában játszik. A Leverkusent jelenleg 13 ponttal megelőző Union Berlinnél. Az akkor legyőzött német csapatban Budapesten pályára lépett 16 focista közül csak Lucas Alario, Panagiotis Retsos és Paulinho nincs már a klubnál, és az ottani szurkolók által is alig ismert orosz kapuson, Andrej Luneven kívül a többi akár most is játszhat.
A másik olyan párharc szereplői közül, amelyben a Leverkusen magyar csapattal játszott nemzetközi kupában (az UEFA Kupában) viszont már senki nem aktív. Nem is lehet, ugyanis ez a párosmérkőzés 1994 őszén, vagyis majdnem 30 éve volt. Akkor a Honvéddal játszott a Bayer 04, és a magyar gárda kezdőcsapatát ma is jól ismert nevek alkották:
A Leverkusen 2-0-ra nyert, góljait az akkor még romos kispesti stadionban Markus Münch és Paulo Sérgio szerezték. Igen, utóbbi az, aki abban az évben tagja volt a világbajnoki címet szerző brazil válogatottnak. Rajta kívül igazi klasszis volt a kapuban Rüdiger Vollborn személyében, míg
a kor egyik legzseniálisabb középpályása, Bernd Schuster is játszott Kispesten.
Az ő játékát különösen élvezetes volt látni. Alig mozgott, szinte a középkörben töltötte az egész mérkőzést, mégis minden labda hozzá került, minden leverkuseni támadás tőle indult. Mint mágnes a vasat, úgy vonzotta a labdát, és lenyűgözően bánt vele.
Az első meccsen szerzett kétgólos előnyét a Leverkusen otthon magabiztos továbbjutássá formálta.
Ulf Kirsten három, továbbá Pavel Hapal és Mario Tolkmitt egy-egy góljával 5-0-ra nyert a Leverkusen, így 7-0-s összesítéssel ütötte ki magyar ellenfelét.
Akkoriban már évek óta láthattuk Magyarországon a Bundesliga aktuális fordulójának összefoglalóját, a német csapatok nemzetközi meccseit, és kezdtünk olyan dolgokról beszélni, ami a bevezetőben is szóba került. Vagyis, hogy a Bundesliga fényévekkel jár előttünk.
Most is jócskán előttünk van.
Ám a magyar bajnokság zászlóshajója, a Ferencváros azért közeledik felé, és ha így halad, akkor hamarosan elérheti a kontinens középmezőnyének elejét.
Érdekes erőfelmérő lesz ez a két találkozó. Vajon a jelen állás szerint itthon megközelíthetetlen csapat mire lesz képes a Bundesliga jelenlegi középcsapata ellen?
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!