A közösségi média túlzott használata megöli a társas kapcsolatokat, hallottam már sokszor. Pedig vannak ott okosságok, csak egy kis szerencse és némileg túlzott Facebook-használat kell hozzá, hogy rátaláljon az ember egy-egy kincsre.
Pont így járt a megrögzött meccsrejáró, stadionlátogató, The Oldham Groundhopper néven futó virtuális ismerősöm egyik bejegyzése alatt. A kérdés jogos: kit érdekel Firhill Stadion ódon lelátója, amikor tele a világ szebbnél szebb, újabbnál újabb és a modernnél is modernebb stadionnal? Úgy sejtem, hogy elég sokakat, például azokat, akik még jártak ilyen pályákon, és, akik kicsit is fogékonyak a futballromantikára.
Mert azt azért még meg lehet kapni itthon és külföldön is. Például Skócia legnagyobb városában, Glasgow-ban, ahol a két patinás sztárcsapat, a Celtic és a Rangers mellett még vagy fél tucatnyi igazán említésre méltó egyesület van. Ezek egyike a jelenleg a másodosztályban (Championship) az élvonalba való feljutásért osztályozót játszó Partick Thistle - az ő pályájuk a Firhill. A figyelmemet nem is igazán az 1909-ben a legendás pályaépéítő, Archibald Lietch egyik tanítványa, David Mills Duncan által tervezett lelátó keltette fel, hanem az egyik komment, ahol a Partick Thistle-t "The Maryhill Magyars" néven említették.
De miért lesz egy észak-glasgow-i csapat beceneve "Maryhill Magyars", amikor egy gyors internetes keresés után kiderül, hogy az alapítókhoz semmi közünk?
Kommentben feltett kérdésemre a sporttársak gyorsan megadták a választ. Vagy nem, mert az elnevezés romantikus módon már a múlt ködébe vész, ki így, ki úgy emlékszik rá, egy biztos: a Thistle csapatá rajta ragadt az elnevezés.
A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a "Maryhill Magyars" (Maryhill egy glasgow-i kerület, ahova a csapat 1908-ban átköltözött Partickból, miután eladták alóluk az első pályájukat) elnevezés egy újságírótól származik, mégpedig a glasgow-i sportéletben az 1950-es években sürgő-forgó Malky Munrótól, aki annyira fellelkesült a Thistle egyik nagyszerű meccse után, hogy a nimbuszát az angolok elleni 1953-as londoni 6-3-mal kőbe véső Aranycsapathoz hasonlította a skótokat. Az angolok móresre tanítása Skóciában hatványozott örömöt okozott.
"Talán a nagy Puskás Ferenc és a magyar válogatott miatt... de már nem is tudjuk pontosan az okát. Tipikus Thistle dolog..." - írta egy őszinte kommentelő. Hetven-nyolcvan év távlatából azért ez nem is annyira meglepő már.
Ugyancsak Puskás neve bukkant fel egy másik hozzászólásban. Eszerint, amikor a magyar válogatott egy ízben megmérkőzött a skótokkak, a mieink 10-ese azt találta mondani Johnny MacKenzie-ről, hogy még soha nem látott szélsőt úgy játszani, mint őt. MacKenzie pedig - minő véletlen - a Partick Thistle legendás játékosa volt, aki 1948 és 1960 között 259 bajnoki mérkőzésen 34 gólt lőtt a Jags mezében. A Firhill Flyer becenevű focista kilenc meccset játszott a skót válogatottban, és 1954-ben valóban a pályán volt, amikor Puskásék több mint 110 ezer néző előtt 4-2-re verték őket Glasgow-ban.
Ezt követően a Puskás-féle dicséretből és a másnapi újság egyik szalagcíméből született meg a "Maryhill Magyars" elnevezés.
De nem csak az Aranycsapat és az annak gerincét Honvéd, hanem egy két-három évtizeddel későbbi Honvéd is komoly benyomást tett a Firhill Stadion közönségére. A Jags (ez Partick Thistle másik beceneve) vitrinjében sok kisebb mellett két komoly trófea csillog: egyik az 1921-ben megnyert Skót Kupa, a másik pedig az 1971 őszén megnyert Ligakupa. Ez egy legendás győzelem, mind közül a legnagyobb a klub történelmében. A Thistle megnyerte először a csoportját (4 győzelem, 2 döntetlen), majd előbb az Alloa Athleticket (4-1, 1-1), aztán a St. Johnstone-t (0-2 után egy hazai 5-1 volt a válasz) és a Falkirköt (2-0) intézte el. Hogy a döntőben aztán 70 ezer saját drukkerük előtt (de akkor hol voltak a Celtic-drukkerek, teszi fel a kérdést a The Herald, ha a hivatalos nézőszám 62 740 volt...) 4-1-re legyalulták a Skóciában akkoriban verhetetlen, a bajnoki címeket sorozatban gyűjtő, 1970-ben BEK-döntőbe jutó Celticet.
Jellemző a Thistle-re, hogy a győzelem után a Firhill Stadionhoz visszaérve zárva találták a létesítményt, elő kellett keríteni egy kulcsos embert, hogy a játékosok át tudjanak öltözni a kerület által a tiszteletükre adott vacsorához.
A Ligakupa-siker jutalma az UEFA-kupa-indulás lett. Az 1972-73-as kiírás első körében a Partick Thistle a Budapest Honvéddal került össze. A kispesti magyarok ismét mély benyomást tettek a glasgow-i "magyarok"-ra: a skóciai 1-0 után a magyar fővárosban 3-0-ra nyertek Kozma Mihályék. A nagyszerű magyar csatár a négy Honvéd-gólból hármat lőtt. A szűk hazai vereség után a skót drukkerek nagyon elégedettek voltak, ismét büszkén hasonlíthatták övéiket egy nagyszerű magyar csapathoz, amelyik ráadásul Puskás Ferenc korábbi klubja volt.
És akkor már csak a fenti közcímben beígért szuperkémmel vagyunk adósak.
A The National című skót lapban két éve blogot vezetett Rupert St John-Fontaine, a glasgow-i önkormányzat szociális osztályának tanácsadója. Egyik bejegyzése szerint egy keddi napon találkozóra hívta egy képviselő, aki annyira fél attól, hogy megfigyelik, hogy a Partick Thistle - Dunfermline Skót Kupa-mérkőzésre hívta a tanácsadót a Firhill Stadion egyik büféje mögé.
Ott előadta, hogy 1972-ben a Honvéd látogatása előtt a magyar illetékesek vagy egy tucat titkosügynököt küldtek Glasgow-ba, ugyanis a "Maryhill Magyars" elnevezés miatt meg voltak győződve róla, hogy azon a környéken mindenki kommunista szimpatizáns, és könnyű lesz ott újabb ügynököket beszervezni.
Varga Zoltán az Aberdeen piros mezében:
Figyelem, mert most jön az igazi őrület! A képviselő annyira belelovallta magát, hogy a következőt is beleszőtte mondókájába: eszerint Varga Zoltán, a korszak ismert mesterkéme(!), aki akkor az Aberdeenben focizott és alvóügynök volt éppen az Egyesült Királyság halászati ügyeiről adott értékes információkat Moszkvának.
Ez már Rupert St John-Fontaine-nek is sok volt, szerinte a képviselő megválasztása után túl sok időt töltött új barátaival a brit hírszerzéstől.