A 49-szeres válogatott, olimpiai résztvevő Lisztes Krisztián három évet töltött a Ferencvárosban, és éppencsak elmúlt 20 éves, amikor a VfB Stuttgart kivetette rá a hálóját. A német pontvadászat akkor (akárcsak most) jócskán a magyar előtt járt, tehát
ez egyértelműen előrelépést jelentett a fiatal focistának.
Persze veszélyeket is hordozott a német csapat megkeresése. Az 1996-97-es szezonban a Fradi edzője az a Varga Zoltán volt, aki évekig játszott a Bundesligában, ráadásul a hetvenes években, amikor az a világ legjobb bajnokságának számított.
Pontosan tudta, hogy mennyivel magasabb követelmény vár a játékosra ott, mint itthon.
Javasolta neki, hogy egy félévet maradjon még itthon, és ő felkészíti minden téren az ottani viszonyokra. Ugyanis
a két klub a váltást a szezon közepére,
a téli szünet idejére időzítette. Utólag nehéz eldönteni, hogy mennyivel lett volna könnyebb Lisztes beilleszkedése a német elsőosztályban, ha megfogadja Varga tanácsát, de más játékosok elbeszélései és Szalai Ádám legendás (erről is szóló) monológja alapján sejthető, hogy ott nagyon más világ volt a fociban (is).
Varga Zoltán természetesen megsértődött azon, hogy Lisztes nem hallgatott rá.
Talán éppen e sértettsége mondatta ki vele azt, hogy a magyar játékos (szerinte) csak akkor lehet kezdő a Stuttgartban, ha a bolgár klasszis eltöri a lábát. Ez a Varga-jóslat (természetesen) nem jött be, de erről majd később.
Most ott tartunk, hogy Lisztes a bajnokság felénél egy olyan csapatba került, melyben szerepelt Krasszimir Balakov, Giovane Elber és Fredi Bobic. Vagyis a „mágikus háromszög".
A Bundesliga 60 éves történetének egyik legnagyszerűbb triója.
Ebbe a csapatba bekerülni a világ bármelyik támadójának nehéz lett volna. Elég csak annyit mondani, hogy abban a szezonban Bobic csak egy, a bolgár és a brazil zseni három-három bajnokiról hiányzott.
Lisztesnek tulajdonképpen Balakovval kellett megküzdeni a játéklehetőségért.
Egyenlőtlen harc volt ez, a tavasszal a magyar játékos csak egy alkalommal kapott helyet a kezdőcsapatban, további 11 mérkőzésen többnyire a hajrában érkezett. Az első félévében ez várható is volt.
Később azonban érdekesebb fordulatokat vett ez a Balakov-Lisztes csata. Erre pedig hamarosan bővebben is visszatérünk. Egyelőre ott tartunk, hogy Lisztes Krisztián az első teljes stuttgarti évadában aztán 14 találkozón kapott szerepet, de ekkor már három meccset végig játszott.
Ahogy azt Varga Zoltán megjósolta, folyamatosan szokta meg a magyartól eltérő színvonalú bajnokságot. A jószemű stuttgarti edző is nyilván érezte, hogy lépésről lépésre kell felépíteni a fiatal játékost. Ez a tréner már akkor is a tehetségesek közé tartozott hazájában, kicsit később pedig a világ legjobb válogatottját építette fel.
Úgy hívják, hogy Joachim Löw.
Lisztes Németországban nem panaszkodhatott az edzői többségére. Másfél évet dolgozott Löw-vel, aztán jött egy hektikus év, mely során négy edző is irányította a sváb gárdát, míg a bajnokság hajrájában vette át a csapatot a német fociban „professzorként" emlegetett Ralf Rangnick. Az az év a Stuttgartnak nem sikerült jól, ám
Lisztesben mind a négy tréner bízott, csak három bajnokiról hiányzott.
A nála 10 évvel idősebb Balakov héttel kevesebben léphetett pályára a 1998-99-es évadban. Majd jött az 1999-2000-es idény, s akkorra már Lisztes egyértelműen a bolgár világsztár nagy vetélytársa lett. Márpedig Balakov ezt nagyon nehezen viselte el.
Mivel a két játékos azonos poszton szerepelt, világossá vált, hogy egyszerre csak az egyikük lehetett a pályán. Ebből aztán komoly konfliktus robbant ki, amelyet nem Lisztes, hanem Balakov gerjesztett. (Lisztes korabeli nyilatkozataiban mindig is azt mondta, hogy jó viszonyra törekedett a bolgárral, de azt a magyar játékos is elismerte, hogy Balakov nehezen viselte el Lisztes fejlődését.)
A korabeli német sajtó is a Lisztes-Balakov konfliktusról cikkezett,
de Balakov inkább az edzőnek és a klub elnökének ment neki. 2000. március 18-án a Schalke elleni rangadón Rangnick a szünetben lecserélte a bolgárt, aki erre dührohamot kapott és az öltözőben kezdett törni-zúzni. Ráadásul ez nem az első ilyen eset volt, mert korábban a Hansa Rostock elleni bajnokin ugyanezt húzta meg a Stuttgart edzője. Ekkor a bolgár úgy megsértődött, hogy a meccs végét meg sem várva elhagyta a stadiont.
Az 1860 München elleni meccsen a 82. percben unta me Rangnick Balakov rossz játékát és helyére akkor a padon ülő Lisztes Krisztiánt állította be. Ekkor már a sajtó a Lisztes-Balakov háborúról írt. A bolgár olyan dühös volt, hogy alig akarta elhagyni a pályát. A közönség pedig - érthetetlen módon - Balakov mellé állt, mert a csere láttán a stadionban több ezren követelték Rangnick azonnali távozását.
A Professzor második évében is kapott bőven játéklehetőséget Lisztes, majd az ötödik stuttgarti szezonjában egy harmadik edzőzseni irányításával is dolgozhatott. De a Frankfurtban kicsit korábban Dombi Tibort „felfaló"
Felix Magath-tal neki sem volt szerencséje,
a 23. fordulótól irányító „korbácsos tréner" idején csak három meccsen lépett pályára.
Négy és fél év után távozott is Stuttgartból.
Egy kupagyőzelemmel, ezt az első ottani tavasza során érte el a VfB. A sok nagy mérkőzése között meg kell említeni a KEK-találkozókat, és 1998-ban a Chelsea elleni (vesztes) KEK-döntőt, melyet a kispadról nézhetett végig.
Stuttgartból Brémába vezetett az útja, ahogy akkor humorosan mondta nekem egy tv-riport során:
Legalább ismét egy zöld-fehér csapatban játszhatok."
Németországi pályafutása során a Werder Bremen jelentette számára a csúcsot. Pedig amikor 2001-ben odaigazolt ott is volt egy „Balakovja", őt Andreas Herzognak hívták. Ám a Stuttgartnál, a Bremennél és a német klubok többségénél akkoriban gyakran alkalmazott (a Bayern is így aratta 2001-es BL-győzelmét) 3-5-2-es felállásban elfértek egymás mellett.
Thomas Schaaf edző abszolút kulcsemberként kezelte Lisztest,
ha esetleg mégis a kihagyásán gondolkozott, akkor a csapat gólzsákja, Ailton ragaszkodott a jelenlétéhez. Később a gyémántalakzatú 4-4-2-ben is találtak neki helyet.
A társai és a szurkolók is kedvelték, előbbiektől még különleges becenevet is kapott: Lili. Ugyanis ezt, vagyis kislánya nevét íratta a focicipőjébe. Lili egyébként négy évvel idősebb, mint fia, Krisztián, akiről a bevezetőben szó volt, hogy remélhetőleg lesznek olyan sikerei, mint édesapjának.
Idősebb Lisztes Krisztián a 2003-2004-es szezonban a Bremennel bajnok lett, és Német Kupát nyert. A Werder egy 23-as veretlen szériának köszönhetően szerezte meg a Salátástálat, melynek kicsinyített másolata (akárcsak a kupáé) ott van a Lisztes család gyűjteményében. Annak ellenére, hogy a magyar játékmester a díjátadón csak mankóval tudott részt venni.
Ugyanis a 30. fordulóban Bochumban súlyos szalagszakadást szenvedett.
27 éves volt akkor, pályafutása csúcsán. További nagy sikerek vártak volna rá. A Németországban eltöltött hét és fél, egyáltalán nem szűk esztendő után kényszerből leállt a karrierje. Sajnos soha nem is tudott arra a szintre visszatérni.
Hat térdműtétet hajtottak rajta végre, a Bajnokok Ligájában szereplő Brement csak a nézőtérről láthatta,
abban a bajnokságban két találkozón lépett pályára. Viszont remek dolog is történt vele a sok baj közepette: 2005-ben megszületett Krisztián fia
Egy szezonnal később a Borussia Mönchengladbachban 5 bajnokin játszott, majd 31 évesen hazatért.
Nem akarta végleg feladni a németországi szereplés lehetőségét, és 2009 telén a másodosztályú Hansa Rostockhoz igazolt. A német sajtó nagy örömmel fogadta, az egyik újság címlapján úgy üdvözölte, hogy
„az öreg pap visszatér",
humorosan utalva a korai kopaszodása miatti hajszerkezetére. Nem volt értelme annak a félévnek, az a jobb térd soha nem lett olyan, mint 2004 előtt.
Lisztes Krisztián 206 Bundesliga1-es meccsen játszott
(ezeken 20 gólt szerzett), 13 Bundesliga2-esen ( 1 gól) és 27 Német Kupa találkozón (ezeken háromszor talált be). Most nyilván azon szurkol a következő években, hogy a jövő nyáron a Bundesliga1-ben szereplő Eintracht Frankfurthoz szerződő fia még ezeket a mutatókat is túlszárnyalja. És annak, hogy a fiát kerüljék el a sérülések.
