A tizenkét csapatos mezőny két szereplője nyerte csak meg a legutóbbi két mérkőzését, az egyik a Puskás Akadémia, amely ennek a hat pontnak köszönhetően előrelépett a negyedik helyre. A szezon elején nem volt jó a hazai mérlege, csak a negyedik mérkőzését nyerte meg a Pancho Arénában, legutóbbit pont a Kisvárda ellen. A Debrecen egy rossz sorozat után a múlt héten a Fehérvár legyőzésével javított, a hatodik helyen áll, két ponttal a Puskás Akadémia mögött. Vendégként egy pontot szerzett eddig, de azt legutóbb a Groupama Arénában, a Ferencváros ellen.
Kifejezetten szórakoztató első félidőt láthatott a felcsúti Pancho Aréna közönsége, ugyanis mindkét gárda a támadófutballt részesítette előnyben, ezáltal pedig szinte felváltva veszélyben forogtak a kapuk. A szünetre döntetlennel vonulhattak a felek az öltözőbe, a vendégek a 36 esztendős Dzsuzsdák Balázs révén kerültek előnybe, a hazaiak viszont a 19 éves Gruber Zsombor bombájával egyenlítettek.
A csapatok ezzel kissé mintha el is lőtték volna a puskaporukat, a második játékrészben közel sem alakult ki annyi lehetőség, Loncarnak volt egy jó lövése a 80. percben, de Markek szépen védett.
A játék képe a hajrában sem változott, maradt az igazságos döntetlen.
Ezzel a döntetlennel a Puskás Akadémia már négy meccs óta veretlen az NB I-ben, azonban hazai pályán továbbra sem erős Hornyák Zsolt csapatának a mérlege, ugyanis öt hazai meccséből csak egyet tudott megnyerni a felcsúti Pancho Arénában.
15Balázs Dzsudzsák |
37Zsombor Gruber |
75Roland Szolnoki |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |