Meglepő dolgokat mondott Dibusz Dénes a Genk elleni meccs után
![Konferencia Liga, Ferencváros - Genk, Ferencváros, Fradi, Genk, KRC Genk, FTC, labdarúgás, mérkőzés. Groupama Aréna, Budapest, EKL](https://cdn.origo.hu/2023/12/1vS4fPiBJJRvo8Dc7CRg-YPKJNzrq2ozGnKY1EDLvlQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y2NWMyY2M4YzIxMTQ5NDQ5NGViOTYzOTQ5MmRiMzk4.webp)
„Ez a pohár most inkább félig üres szerintem,
a mérkőzés képét és a hajrábeli lövést látva inkább csalódottak lehetünk.
Pláne, mert a kapott gólnál elég amatőr szituáció volt, hogy nem tudtunk időben cserélni, pedig talán lett volna rá lehetőségünk. Sajnos pont onnan hiányzott az ember [Samy Mmaee], ahonnan betaláltak, de ettől még meg lehetett volna úszni a helyzetet – nyilatkozta Dibusz Dénes. – Összességében kiegyenlített találkozó volt,
mindkét csapat próbált változtatni a belgiumi meccshez képest, nekünk is több lehetőségünk volt,
és sokszor voltunk gólhelyzetben, de sajnos nem sikerült megszereznünk a fontos három pontot."
A csoportjában második helyen a harmadik Genkkel azonos pontszámmal álló Fradi kapusa azt mondta, hogy a kapott gól előtti lövésből nem sokat látott, ez is közrejátszott a Genk egyenlítésében. Ezt követően Dibusz a továbbjutási esélyekről is beszélt.
„A hétvégi bajnoki meccs után jön a válogatott szünet, utána pedig a Csukaricskihez látogatunk.
Bízom benne, hogy az utolsó körre úgy érkezünk, hogy egy Fiorentina elleni pontszerzéssel bebiztosíthatjuk a továbbjutásunkat.
A Fradi november 30-án, Szerbiában lép pályára legközelebb a Konferencia Ligában.