Európa harminckét legjobb csapatának egyikeként a Bajnokok Ligájában játszani a kontinens csapatainak többsége számára az álmok netovábbja. Főleg azoknak, amelyeknek van esélyük valahogy odakerülni, de pontosan tudják, hogy azért
náluk több mint harmincegy csapat jobb az öreg földrészen.
Ám nincs olyan bolond, aki azt mondja: hiába szerepelhetne az elitligában, nem teszi, mert nincs ott a helye. Ez egy akkora lehetőség egy kis csapatnak, hogy mind a klub történelmében, mind játékosai pályafutása során ez egy óriási mérföldkő.
Gyakran felülmúlhatatlan, megismételhetetlen csúcs, mert nem mindegy egy BL-újonc esetében, hogy
tanulóévről, vagy jutalomjátékról beszélünk.
Az elmúlt évekből a német focit tekintve az előbbire példa a Leipzig, míg reméljük ez igaz a magyar Ferencvárosra is. Míg egyértelműen jutalomjáték volt a Bajnokok Ligája szereplés a közelmúltban az angol Leicesternek, vagy éppen a Debrecennek. Nagyon úgy tűnik, az Union Berlin is ebbe a kategóriába sorolandó, de őszintén szólva ez várható volt, és ezzel talán legfanatikusabb szurkolói is tisztában vannak. Mert a „vasmunkások" a német első osztályban is csak a jogelőd alapítása után 113 évvel tudtak bemutatkozni.
Öt évvel ezelőtt még a másodosztály senki által komolyan nem vett csapata volt az Union,
mely az első 12 találkozójából csak négyet tudott megnyerni. Szurkolói sem hihették, hogy a szezon végén a harmadik helyre juthat.
Öt éve ősszel még az sem jelentett erre garanciát, hogy egy Urs Fisher nevű svájci tréner irányította a szakmai munkát, akit
2014-ben az év edzőjének választottak hazájában.
Ám mielőtt Berlinbe költözött egy évig munka nélkül tengődött. Nyilván ki volt éhezve a sikerre, de aligha gondolta 2018 őszén, hogy
öt évvel később a Real Madrid és a Napoli ellen vezetheti a csapatát a Bajnokok Ligája csoportkörében.
A 2018-19-es évad végén osztályozót játszott az Union a VfB Stuttgarttal, és idegenben szerzett több góljával (akkor még létezett ez a szabály) helycserére kényszerítette a háromszoros Bundesliga-bajnokot. A mindenki által biztosra vett
azonnali kiesés helyett a csapat a 11. helyen végzett
a legjobbak között töltött első évében, majd a másodikban a 7. pozíciót csípte el, ezzel indulhatott a Konferencialigában. Mivel stadionjában, az Öreg Erdészházban nem rendezhette a nemzetközi találkozóit, így a német főváros túlsó részén található, csillogó-villogó Olimpiai Stadionban fogadta ellenfeleit.
Ekkor lépett ki először az Union a kis csapat szerepből. Ráadásul hét hellyel előrébb végzett, és 15 ponttal többet szerzett, mint (Nyugat-)Berlin történelmi csapata, a Hertha BSC. A nigériai Taiwo Awoniyi, a surinami Sheraldo Becker, meg az ellentmondásos megítélésű Max Kruse repítette.
Megfejthetetlen volt a vasgyári csoda!
Harmadik évében 5. lett a bajnokságban, ezzel az Európa-ligába kvalifikálta magát. Itt továbbjutott a csoportkörből, és az egyenes kieséses szakaszt az Ajax kiütésével kezdte!
Nem akart véget érni a szárnyalása!
Legutóbb pedig a negyedik helyet csípte el a Bundesligában, ezzel automatikusan Európa 32 legjobb klubja közé került.
Nehéz eldönteni, hogy négy erőn felül teljesített év után törvényszerű a bukás egy ilyen csapat esetében, vagy az lett a végzete, hogy
immáron nagy csapatnak képzeli magát.
Az biztos, hogy az első elsőosztályú évében játékosainak összértéke kb. 40 millió euró volt (ezzel 17. volt a Bundesligában), most négy és félszerese, kb. 180 millió.
Övé a hetedik legértékesebb játékosállomány a német bajnokságban.
Leonardo Bonucci személyében olasz Európa-bajnokot igazolt, jött a német válogatott védő Robin Gosens és a Chelsea-től David Datro Fofana. Ezek logikus és tiszteletreméltó lépések, főleg annak fényében, hogy az évek óta érthetetlen játékospolitikája miatt kiesésre ítélt „nagy" Hertha bukásával ő lett a német főváros „zászlóshajója".
Viszont ezzel elveszítette a bájos, szerethető „kisfiús" arcát. Olyan pofonokat kap futószalagon, amelyek láttán még a Bud Spencer-filmek forgatókönyvírói is csettintenének.
Mi, magyarok büszkén, vagy humorosan mondhatjuk, hogy
a padlóra kerülést hozó pofonsorozat első ütését egy magyar csapat, a Zalaegerszeg vitte be.
A nyári szabadságok közepette talán sokaknak fel sem tűnt, hogy július közepén a zalai gárda úgy verte meg 3-2-re, hogy egy pillanatig nem volt kétséges, hogy jobb volt azon a napon. A meccs után persze jött a szöveg, hogy a két csapat a felkészülés más fázisában tart (ez igaz!), de a berliniek ennek ellenére komolyan elgondolkozhattak volna ennek a meccsnek az alakulásán.
Nem tették, de ennek ellenére jól kezdték a szezont. Győzelemmel a Német Kupában, és két 4-1-es sikerrel a bajnokságban.
Augusztusban ragyogott a nap Berlin keleti részén, legalábbis képletesen.
Aztán beborult, és szeptember eleje óta teljes napfogyatkozás festi sötétre a tájat Köpenick kerületben.
Az egész egy olyan meccsel kezdődött, melyen hősiesen küzdöttek a berliniek, de egy balszerencse megfosztotta őket a világraszóló sikertől. A Real Madrid elleni spanyolországi találkozóról van szó.
A 94. percig döntetlenre állt az Union,
ez lett volna történetének egy újabb csúcspontja. Ám Jude Bellingham kései gólja miatt nem sikerült a szenzációs BL-debütálás, és ez a szerencsétlen pillanat úgy tűnik olyan örvényt indított el, melyből képtelen felszínre kerülni Urs Fischer gárdája.
A bajnokságban a két győztes találkozót zsinórban hét vereség követte, ehhez jött még két újabb bukás a BL-ben, és kedden este kiesés a Német Kupából.
A mérleg augusztus 27. óta: 11 találkozó – 11 vereség.
Ez a negatív széria október első keddjén megváltozhatott volna, a BL-ben a Braga elleni első félidő biztató játékot, és eredményt hozott. Ám 2-0-s vezetésről úgy kapott ki, hogy
a vereséget hozó gólt ismét a 94. percben szedte be.
És akkor a múlt heti, Napoli elleni hazai 0-1-ről elég csak annyit mondani: a többnyire sikeres támadójátékáról ismert olasz csapat egyetlen helyzetet alakított ki. Azzal nyert Berlinben.
Ez tényleg az az eset, amikor a szegény embert már az ág is húzza. Persze, hogy ezek után a hétvégén alulmaradt Brémában is, és a bajnokságban a legrosszabb, még bent maradó helyre zuhant.
A rossz teljesítmény miatt a hangulat is borzasztó. David Datro Fofana a Napoli-meccs után nem volt hajlandó kezet fogni az őt lecserélő edzőjével, ezért eltiltást kapott a klubtól. Danilho Doekhi, Josip Juranovic, valamint
Schäfer András sérült, utóbbi idén még nem léphetett pályára,
a BL-re nem is nevezték. Janik Haberer beteg. Rani Khedirát Brémában kiállították, három bajnokitól tiltották el. És ami már tényleg a tragikomédia kategóriába tartozik: Adrian Wittmann videóelemző a Weser Stadionban miközben a szünetre sétált megcsúszott egy esőtől csúszós fémlépcsőn, és olyan súlyos térdsérülést szenvedett, hogy azóta már meg is műtötték.
Szombaton, a sorozatban 10. vereség után Oliver Ruhnert sportigazgató a nyilvánosság előtt bírálta a csapatot, erre korábban nem volt példa. Igaz ok sem volt.
Urs Fischer nem vette a szívére a szavait:
Sportigazgatóként joga, hogy egy meccs után nyilatkozzon. Nem veszem személyemet ért támadásnak. Meghallgatom a véleményét, ahogy másokét is, de nem hagyom magam befolyásolni.
Kedden a Német Kupában állíthatta volna meg a zuhanást az Union, de képtelen volt rá. Fischer öt helyen gondolta megváltoztatni a Brémában csődöt mondó csapatát, és szerkezetet is váltott, a három+két védős rendszert felcserélte a négyvédősre. Ezeket a döntéseket ő hozta meg, ám az élet is beleszólt a csapat összeállításába, ugyanis Alexander Schwolow kapusnak a bemelegítés során megsérült a combja, így kénytelen volt átadni a helyét Frederik Rönnownak.
Tényleg az egész világ összeesküdött a gödörben lévő csapat ellen. A Stuttgart jobb volt, és míg a tavaly még a Ferencvárosban focizó Aissa Laidouni a kapufát találta el, addig Deniz Undav a kapuba lőtt, ezzel
az Union sorozatban 11. vereségét szenvedte el.
Ettől az egyébként mindig nagyon nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak tűnő Fischer is elveszítette a fejét, a lefújás után piros lapot kapott.
Mi jöhet még? – kérdezhetik egymástól a csapat szurkolói.
A választ senki nem tudhatja. Az biztos, hogy az Union Berlinnek vissza kellene térni oda, ahová való. Szép dolog a Bajnokok Ligája, gyönyörű kaland ez számára, de a maga által varrt kabát most még nagy rá. Lehet, hogy a „még" szócska nem is kell az előző mondatba - mindig is nagy lesz. Talán a „vasmunkások" minden szurkolója örülne annak, ha a gárda visszatérne oda, ahová való.
Ezt fogalmazta meg a kupakiesés után a csapat kapitánya, Christopher Trimmel is, aki ezt mondta:
Dolgoznunk kell, dolgoznunk és dolgoznunk, és el kell fogadnunk a kiesés elleni küzdelmet a Bundesligában, csak így lehetünk túl a nehéz időkön.
Majd hozzátette:
Mindezt Urs Fischerrel kell tennünk, mert ő az abszolút megfelelő ember ehhez.
Világos, szimpatikus hozzáállás. Az Union jutalomjátéka megvolt, lehet újra élni a szorgos-dolgos hétköznapokat, ahogy teszik azt törzsszurkolóik is a munkahelyeiken évek-évtizedek óta.