Szerdán egy korábbi győztes biztosan kiesik a BL-ből

A Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc között már hat hely elkelt, ezek tulajdonosai közül négy csapat, a Bayern, a Real, a Manchester City és a Barcelona korábban már elhódította a legértékesebb foci klubtrófeát. Hozzájuk ma este egy korábbi győztes még biztosan csatlakozik, ugyanis a nyolc párharc egyike olyan (és bármilyen meglepő: csak egy olyan), melyben két korábbi BEK/BL-győztes csap össze. A sportág szerelmesei közül is talán sokakat meglep, de az egyetlen ilyen rivalizálás a Borussia Dortmund-PSV Eindhoven.

A holland PSV Eindhoven 1988-ban, a német Borussia Dortmund 1997-ben hódította el a „nagyfülű trófeát”. Tulajdonképpen mindkét gárda meglepetésgyőztes volt az adott korban, pedig ha jól belegondolunk a játékosállománya alapján egyik diadala sem igazán szenzáció. Viszont legfanatikusabb szurkolóin kívül aligha gondolta volna bárki a sorozatok indulásakor, hogy az utolsó meccs után ezen társaságok focistái ünnepelhetnek.

Egy PSV-gól a kilencből: a Rapidon kívül csak a Galatasarayt tudta legyőzni a PSV az 1987-88-as BEK-ben, mégis megnyerte a kupát
Fotó: APA-PictureDesk via AFP

A holland futball a ’70-es évek aranykorszaka után erősen visszaesett, a válogatott pl. két egymást követő világbajnokságról is hiányzott, 1982-ben és 1986-ban; utóbbit mi tudjuk a legjobban! Ám a ’80-as évek közepére ismét 

felnőtt egy generáció, mely magában hordozta a siker lehetőségét.

Viszont klubszinten nem az Ajaxnál (vagy a Feyenoordnál) jött ki leginkább a lépés, hanem a világítástechnikai és szórakoztató elektronikai termékeket gyártó céghez csatlakozó csapatnál, mely nevében a „P” betű utal erre a mammutvállalatra. 
Akkoriban még nem volt Európai Unió, így 

a nem holland állampolgárok külföldinek minősültek,

 és ezek száma behatárolt volt a pályán. Így a döntőben a hét holland mellett csak négy „légiós” játszhatott a PSV-ben, közülük a belga szélsőhátvéd, Eric Gerets olyan szintű szupersztár volt, hogy forradalmasította a posztját, míg a dán irányító, Sören Lerby is világklasszisnak számított.

GYŐZELEM NÉLKÜL IS LEHET KUPÁT NYERNI

Az Eindhoven ebben az összeállításban játszott az 1988-as BEK-döntőben:
 

van Breukelen – Gerets, R. Koemen, Nielsen, Heintze – Vanenburg, van Aerle, Lerby, Linskens - Gillhaus (Janssen, a 107. percben), Kieft

A hollandok közül öten, Hans van Breukelen, Ronald Koeman, Berry van Aerle, Gerald Vanenburg és Wim Kieft tagjai lettek az Európa-bajnok holland válogatottnak, sőt előbbi négy a június 25-i, müncheni finálét végig játszotta. Ez pont egy hónappal volt stuttgarti drámai BEK-döntő után.

Hans van Breukele és  Ronald Koeman a holland válogatott Eb-győzelmét ünnepli
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP / dpa Picture-Alliance via AFP/picture alliance / SvenSimon

A valódi dráma persze az volt, hogy ez az Eindhoven BEK-et nyerhetett! Igaz, akkor ez lényegesen egyszerűbben sikerülhetett, mint manapság a BL mezőnyén végig száguldani. Ugyanis akkoriban 

csak a bajnokságok győztesei nevezhettek.

Ráadásul az angol pontvadászat aranyérmese nem, a három évvel korábbi BEK-döntőben halálos tömegszerencsétlenséget okozó liverpooli szurkolók miatt. Így 32 csapat állt rajthoz (Portugáliából kettő, a bajnok Benficán kívül a címvédő Porto is), és egyenes kieséses rendszerben zajlottak a küzdelmek. Vagyis a két döntősnek

 az egész sorozatban csak kettővel kellett több találkozót vívnia, mint manapság a BL-ben a tavasszal.

A Real Madrid és a Bayern München mellett talán Maradona Napolija számított esélyesnek a végső győzelemre, esetleg még szerencsével a csúcsra érhetett a francia Bordeaux, a keletnémet Dynamo Berlin, a még mindig erős román Steaua Bucuresti, vagy a két portugál csapat egyike. 

A PSV-vel senki nem számolt.

Ám a „vaksorsolás” kedvezett a hollandoknak. Ugyanis már az első körben összekerült a Bordeaux és a keletberlini Dynamo, továbbá a Real és a Napoli. Utóbbi párharcból a spanyol bajnok ment tovább, amely az elődöntőig még kiütötte az előbbi év két döntősét, a Portót és a Bayernt is. Ezalatt a „másik ágon” a PSV nehezen búcsúztatta az akkor még nem jegyzett török futball bajnokát, a Galatasaray-t (Isztambulban 2-0-ra kikapott), jobbnak bizonyult az osztrák Rapidnál, majd kettős döntetlennel jutott túl a francia aranyérmesen. Ekkor találta szembe magát a Real-lal, és ugyanazt csinálta, mint a Bordeaux ellen: idegenben összehozott egy 1-1-et, majd 

hazai pályán körömszakadtáig őrizte a 0-0-át.

 Az akkori szabályok szerint az idegenben szerzett gólja miatt ez továbbjutást ért.

A szurkolókat kevésbé érdekli, hogy milyen teljesítménnyel sikeres a csapatuk
Fotó: ANP via AFP / 2009-08-23 Eindhoven -  PSV-fans ANP/Toussaint Kluiters (Photo by United Photos / ANP / ANP via AFP)

Majd jött a döntő! Személy szerint 1974 óta minden BEK/BL finálét valós időben nézhettem, és nem mondanám, hogy ezen 50 év alatt ez volt az alulmúlhatatlanul legrosszabb (sajnos vannak erre a nem éppen megtisztelő címre további aspiránsok is), de azt felelősségem tudatában kijelenthetem, hogy 

a legrosszabb öt (sőt, inkább három!) között ott a helye. 

Sírt a labda 120 elviselhetetlenül hosszú percen keresztül, üvöltött a meccsről, hogy itt minden játékos a 11-es párbajért érkezett. Legalább valamire készültek a focisták! Így aztán előfordult az az akkoriban is ritka eset, hogy az első 10 próbálkozó betalált. 

A hatodik párban következett az első (és egyetlen) hiba

 (António Veloso vált negatív hőssé), így a jól megérdemelt kettős leléptetés helyett a PSV Eindhoven beírta magát a történelembe.
Mindössze három győzelemmel (továbbá 5 döntetlennel és egy vereséggel) ért a csúcsra. Kilenc szerzett góllal. 

A tavaszi öt találkozója egyikén sem tudott nyerni! 

A kontinens legjobbjaként (sic!) megmérkőzhetett Dél-Amerika bajnokával, az uruguay-i Nacionallal (ez a meccs a mai klub-vb „őse”) és természetesen azon a találkozón is döntetlent játszott. Majd a 11-es párbaj 10. körében elbukta a kupát.

A Toyota Világkupa döntőjében már nem volt elég a döntetlen a diadalhoz a piros mezes eindhovenieknek
Fotó: AFP PHOTO KAZURHIRO NOGI (Photo by KAZUHIRO NOGI / AFP)

VÁLTOZÁSOK SZELE

Az UEFA illetékesei a Steaua Bucuresti 1986-os győzelme után kaptak egy újabb érvet, hogy a sorozat reformért kiált! A végső lökést az ügyben az 1991-es Crvena zvezda diadal adta meg, és amikor a Borussia Dortmund a csúcsra ért ezt egy jócskán átalakított vetélkedésben tehette meg.

Ottmar Hitzfeld zsenialitása nélkül aligha nyer BL-t a Dortmund
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP / dpa Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit

Azt a mezőnyt sem lehetett egy lapon emlegetni egy mai BL-mezőnnyel. Eleve csak 23 ország bajnoka nevezhetett, plusz a címvédő, mely ekkor az olasz Juventus volt. Nyolc csapat rögtön a legjobb 16 között kezdhetett, míg a további nyolc helyért 16 gárda vívott kétmeccses párharcot. A Borussia Dortmund a 16 csapatos csoportkörben kezdhetett, és egy kvartettbe került a spanyol bajnokkal. Ez az Atletico Madrid volt, így kitalálható, hogy

 abból a kiírásból hiányzott a Real Madrid, a Barcelona, de nem lehetett ott pl. a Bayern München sem. 

A Dortmund a csoportjában kikapott otthon az Atleticotól (igaz Madridben nyert), döntetlent játszott a lengyelországi Lódzban, de magabiztosan jutott a legjobb nyolc közé. Az ottani mezőny ismeretében senki nem nevezte esélyesnek a végső győzelemre, ám kimagasló csapat nem lévén ezt teljesen kizárni sem lehetett. Két évvel korábban az Ajax nyerte a BL-t, de nem volt olyan meggyőző, mint a ’70-es években, az őt a trónról letaszító Juventus nem volt olyan korszakot meghatározó gárda, mint pl. a Milan valamivel korábban, és 

a Manchester United még csak formálódott.

Amikor a francia Auxerre kiütése után az elődöntőbe került a Dortmund, az említett három csapat mindegyike nagyobb eséllyel indulhatott harcba a trófeáért, mint ő.

ESÉLYTELENKÉNT, DE NEM ÉRDEMTELENÜL

Egész tavasszal példátlan sérüléshullám sújtotta a Dortmundot, nem véletlen, hogy amikor a csúcsra törő Manchester Unitedet fogadta a BL-ben a bajnokságban már hat vereségnél tartott. Szinte senki nem adott neki esélyt a párharcban, de Ottmar Hitzfeld igazi tábornokként (nem véletlenül kapta ezt a becenevét!) küldte csatába az övéit, és nemcsak hazai környezetben, hanem idegenben is 

remek taktikájának köszönhetően diadalmaskodott Alex Ferguson „katonái” ellen.

Pedig a „katonák” inkább a poroszok voltak, míg a manchesteriek a „művészek”, ám a Borussia az előző évben (a mai napig utolsó németként) aranylabdát kapó Matthias Sammer nélkül is remekelt, és „elbírta” otthon Jürgen Kohler hiányát is. Dortmundban egy ma már alig ismert focista, René Tretschok szerezte az egyetlen gólt, míg Manchesterben egy ifjú zseni, Lars Ricken végezte ki a nagy álmából bánatosan ébredő Unitedet.

Ricken a döntőben is nyerő ember lett. 

A pályára lépése után 16 másodperccel betalált!

Lars Ricken sokat tett azért, hogy magasba emelhesse a „nagyfülű trófeát”
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP / dpa Picture-Alliance via AFP/picture alliance / firo Sportphoto

Az 1997-es BL-döntőnek a Juventus volt az esélyese, mert nemcsak címvédő volt, hanem remek focisták is játszottak nála. Viszont a németeknek sem kellett szégyenkezniük, a kezdő 11-ben 

négy olyan játékos kapott helyet, aki egy évvel korábban tagja volt az Eb-t nyerő válogatottnak, 

Matthias Sammer, Andreas Möller, Stefan Reuter és Jürgen Kohler. Sőt, az utóbbi három, továbbá Karl-Heinz Riedle már az 1990-es világbajnoki győzelemben is fontos szerepet játszott, Sammer csak azért nem, mert akkor ő még keletnémet volt. A három légiós közül a később edzőként Magyarországon is dolgozó portugál Paulo Sousa és a svájci Stéphane Chapuisat is tökéletesen illeszkedett a gépezetbe.

Borussia Dortmund: Klos – Sammer - Reuter, Kohler, Kree, Heinrich – Lambert, A. Möller (Zorc, a 89. percben), Paulo Sousa - Chapuisat (Ricken, a 70. percben), Riedle (Herrlich, a 67. percben)

Juventus: Peruzzi – Porrini (Del Piero, 46.p.), Ferrara, Montero, Iuliano - Di Livio, Deschamps, Zidane, Jugović - Bokšić (Tacchinardi, 88.p.), Vieri (Amoruso, 73. p.)

A játékosokon kívül meg kell még említeni egy további világsztár nevét is, aki szintén kiváló teljesítményt nyújtott. A döntő játékvezetőjéről, 

Puhl Sándorról van szó,

 aki az első dortmundi gól előtt bravúros döntést hozva (helyesen!) felülbírálta hibázó asszisztensét, majd 2-0-nál észrevette, hogy szabálytalan körülmények között került a németek kapujába a labda, kiállt (ismét helyes!) döntése mellett, annak ellenére is, hogy 

Ferrara és Vieri majdnem „leszedte a fejét”.

A világ persze nem Puhlra emlékszik azon müncheni este kapcsán, hanem Lars Rickenre, aki 2-1-nél jött, látott, és győzött. A beállása után 16 másodperccel eldöntötte a BL-serleg sorsát.

Matthias Sammer, az utolsó német aranylabdás a sorozat 11 meccséből csak ötön tudott pályára lépni.
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP / dpa Picture-Alliance via AFP/picture alliance / firo Sportphoto

Mind a Borussia Dortmund, mind a PSV Eindhoven megnyerte már a legrangosabb foci klubtrófeát. Míg ennek a kupának az átvételéről még mindig csak álmodozik az idén már a BL-ben a legjobb nyolc között lévő PSG, és az Arsenal, a legjobb 16 között elbukó Napoli, és a most még a negyeddöntőbe jutásban reménykedő Atletico Madrid.