A szövetség honlapján olvasható közleményből kiderült, hogy pénteken kezdődik a forduló a Mezőkövesd-MTK Budapest összecsapással, majd szombaton három, vasárnap pedig két találkozót rendeznek.
A versenybizottság kiemelte:
a Labdarúgás Versenyszabályzatának (LVSZ) előírásai szerint - a versenysemlegesség megőrzése érdekében - az utolsó fordulóban egy időben kell kezdeni azokat a mérkőzéseket, amelyeknek a kimenetele befolyásolhatja a nemzetközi kupákban való indulás jogát, valamint érinti az érmes helyezésekért versenyben lévő csapatokat.
Ennek értelmében szombaton egy időben rendezik a Paks-Kisvárda, a Fehérvár-Diósgyőr és a Puskás Akadémia-Debrecen összecsapást is. Az már eldőlt, hogy a Puskás nem érhet oda a második helyre, azonban Hornyák Zsolt negyedik helyen álló együttese még megelőzheti a harmadik Fehérvárt, míg Bartosz Grzelak csapatának van esélye arra, hogy a Bognár György által irányított Paks előtt végezzen.
A szezon utolsó meccsét vasárnap este 20.15-től rendezik a Groupama Arénában, ahol a már bajnok Ferencváros az Újpestet fogadja. A találkozó pikantériáját az is adja, hogy az újpesti szurkolók jelezték, hogy nem vesznek részt a ferencvárosiak bajnokavatóján, így nem igényeltek vendégjegyeket a vasárnap esti összecsapásra.
A 33. forduló menetrendje:
péntek:
Mezőkövesd Zsóry-MTK Budapest 20.30
szombat:
Paksi FC-Kisvárda Master Good 17.45
Fehérvár FC-Diósgyőri VTK 17.45
Puskás Akadémia-DVSC 17.45
vasárnap:
Kecskeméti TE-ZTE FC 17.15
Ferencváros-Újpest FC 20.15
Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.