Georg Koch 2023 áprilisában kapta meg a borzalmas diagnózist: hasnyálmirigyrákja van. A Fortuna Düsseldorf egykori kapusa 1991 és 1997 között játszott a klubnál. Összesen 213 Bundesliga I-es és 165 Bundesliga II-es meccsen védett.
"Az, hogy rákos vagyok egy rutinvizsgálat során derült ki, mert amúgy semmit sem éreztem ebből" - nyilatkozta az egykori sportoló. "Annyit tudtam, hogy sokszor nem éreztem magam jól és a laboreredményeim sem voltak jók.
Az orvos először azt mondta, hogy maximum fél évig fogok élni. Ennek most már 13 hónapja, szóval innen is üzenem a dokinak, hogy tévedett. Egy 70 éves orvos volt, szóval, amikor közölte velem a rossz hírt, azzal ugrattam, hogy hé, doki, aztán nehogy én ott legyek a temetéseden. De ez persze csak vicc volt a részemről.
Ez a betegség gyógyíthatatlan és tudom, hogy meg fogok halni. Csak azt nem, hogy mikor."
A kapus már korábban eldöntötte, hogy beszélni fog a helyzetéről. "Most jött el ez a pillanat. Amikor bent voltam az onkológián, elképesztően nyomorúságos emberi sorsokat láttam. Fiatalokat, gyerekeket. Ekkor csináltam egy összegzést, s arra jutottam, remek életem volt. A hangulatom persze változó.
Vannak olyan napok, amikor erősnek érzem magam, legszívesebben kimennék az erdőbe és kitépném a fákat, hogy megmutassam, mennyire erős vagyok. De vannak olyan napok is, amikor nyomorúsgáosan érzem magam - ezen nincs mit tagadni. Az onkológiáról is eljöttem, mert nem bírtam azt a nyomort, ami ott van - főleg lelkileg.
Szerencsés ember vagyok, mert sportolóként sokat kerestem. Most egy olyan amerikai gyógyszert tesztelnek rajtam, ami még nincs forgalomban, de vállaltam a kisérleti nyúl szerepét. Életemben először vettem egy kutyá, Hector a neve. Fantasztikus, hogy mennyire megérzi, milyen napjaim vannak. Ezen felül a nővérem rengeteget segít nekem.
De vannak dolgok, amiket nem lehet megszokni. Rutinmozdulattal beletúrok a hajamba és a kezemben marad egy nagy hajcsomó.
Azok a dolgok, amelyek korábban 5 másodpercig tartottak, most sokkal hosszabb időt vesznek igénybe."
Koch szerint ilyenkor mutatkozik meg igazán, ki az ember igazi barátja. "Vannak olyan emberek, akik csak akkor csapódnak hozzád, amikor sikeres vagy. Ők aztán idővel eltűnnek. Azok maradnak, akiknek valóban fontos vagy. Én ezt most tapasztalom.
Nincsenek már nagy álmaim. Nem akarok már elutazni New Yorkba vagy mit tudom én, hogy hova. A sport miatt az egész életemet végigutaztam. De meccsekre még nagyon jó lenne elmenni. Sok-sok meccsre.
Most, hogy mindenki tudja, milyen betegséggel küszködöm, újra mehetek meccsre. Amíg ezt nem mondtam el, nem jártam sehova. Bezárkóztam. Aztán vannak olyan dolgok, amikre nagyo büszke vagyok. Az 1990-es években – már nem emlékszem pontosan, mikor – Düsseldorfban az év sportolójának választottak, és megelőztem Stefan Effenberget. De az is vicces, hogy egyszer együtt zongorázhattam Sepp Maierrel. Ő is kapus volt, mint én. Sosem dicsekedtem semmivel. Kevesen tudják rólam, hogy a horvát Luka Modric nagyon jó barátom. Vele még 2007-2008-ban játszottam együtt a Dinamo Zagrebnél. Persze Modirc akkor még nagyon fiatal játékos volt, de már akkor lehetett látni, hogy mekkora sztár lesz belőle.
Te jó ég, Luka reggel 8-ra jött ki edzésre és 19 óráig maradt a pályán. Elképesztő ember volt. De ő például nem tudta, hogy meg fogok halni. Csak most tudja meg, ha ezt a cikket elolvassa.
"Nincsenek már nagy vágyaim. Engem boldoggá tesz, hogy vidéken, egy farmon élhetek. Van kint egy ló a legelőn. Nagyon sokat nézem az állatot. Ez megnyugtat. Nem vágyom én már semmi másra."