Vágólapra másolva!
Női labdarúgásban ritkán látható jelenetek zajlottak le a Marokkó-Kongói Demokratikus Köztársaság felkészülési mérkőzésén, ahol a hazaiak sztárja, Ruth Kipoyi brutálisan arcon ütötte ellenfelét.

A második félidő elején, 2-1-es marokkói vezetésnél keményen odaléptek a kongóiak csatárának,  Ruth Kipoyinak, de a játékvezető nem ítélt semmit. Erre felbőszülve a játékos brutálisan felrúgta ellenfelét, Najat Badrit. Kipoyit azonnal kiállította a játékvezető, ami után kisebb tömegjelenet alakult ki a pályán, amibe becsatlakozott az egyik marokkói játékos, Yasmin Mrabet is, aki nem tudott időben megállni, így nekiszaladt Kipoyinak. A Galatasaray női sztárfocistája erre meglökte, majd ballal arcon ütötte ellenfelét, aki azonnal a földre esett. A balhé miatt nagyjából öt perc után tudták csak folytatni a meccset, amit végül Marokkó nyert 3-2-re.

A megdöbbentő jelenetek mellett a szurkolók sem mentek el szó nélkül, a közösségi médiában többen is örökös eltiltást követeltek a 26 éves Kipoyinak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!