Vágólapra másolva!
A németországi labdarúgó Európa-bajnokság C csoportjának második fordulójában Szlovénia és Szerbia találkozott egymással. Az első félidő csak szlovén-kapufát hozott, gólt nem, míg a második játékrészben Zan Karnicnik szerzett vezetést, de Luka Jovics az utolsó után pillanatokban egyenlíteni tudott, így 1-1-es döntetlen született.

A szlovénok az első mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszottak a dánokkal, míg a szerbek 1-0-ra kaptak ki a végső győzelemre is esélyes angoloktól, így a továbbjutást szempontjából mindkét csapatnak sorsdöntő volt a találkozó.

Football: UEFA Euro 2024 - 1st round day 2: Group C Slovenia v Serbia
A meccslabda 
Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

Egy szlovén kapufa az első félidőben

A szlovénok az Oblak - Karnicnik, Drkusic, Bijol, Janza - Stojanovic, Cerin, Elsník, Mlakar - Sporar, Sesko összeállításban kezdték a meccset, míg a szerbek a Rajkovics – Veljkovics, Milenkovics, Pavlovics – Zsivkovics, Ilics, Lukics, Mladenovics - Tadics, Vlahovics, Mitrovics tizeneggyel léptek pályára.

Ilyen előzmények után Szlovénia kezdte jobban a  rangadót, a 8. percben Mlakar lövése után Rajkovicsnak kellett nagyot védenie. Ezt követően inkább a mezőnyjátéké volt a főpszerep, nem igazán forogtam veszélyben a kapuk. A 27. percben a szerbek is veszélyeztettek, Mitrovics beadása után Vlahovics csúsztatott, de Oblak begyűjtötte a labdát. 

A 38. percben megszerezhették volna a vezetést a szlovénok, de előbb Elsník lőtt nagy ziccerben a bal kapufára, majd a kipattanó labdát Sesko tekerte 11 méterről kapu mellé, óriási lehetőségek voltak ezek. 

Négy perccel később a másik oldalon is volt egy hatalmas helyzet, Mitrovics fordult be szépen, majd lőtt közvetlen közelről, de Oblak jól zárta a rövid sarkot. A félidő vége őrült rohanást hozott, mindkét oldalon adódtak még jó lehetőségek, de gól nem esett, így 0-0-s döntetlennel mentek a csapatok a szünetre. 

Football: UEFA Euro 2024 - 1st round day 2: Group C Slovenia v Serbia
Nem hozott gólt az első félidő
Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

Tovább menetel Szlovénia

A második félidő elején azonnal ziccerbe került Szerbia, de Mitrovics közeli lövését nagy bravúrral védte Oblak. Pillanatokkal később Bijol érte bele rosszul egy szerb beadásba, csak centiken múlt, hogy a saját kapujában kössön ki a labda. A szerbek nagyon megnyomták az első perceket, Mitrovics fejjel is közel volt a gólhoz, Szlovénia csak védekezett. 

Az 58. percben a szlovánok is megvillantak, egészen pontosan Sesko, de a tekerését nagy bravúrral kitolta Rajkovics. 

A 69. percben megszerezte a vezetést Szlovénia: szépen felépített támadás végén Elsník adta be balról a labdát, középen kiválóan érkezett Karnicnik és okosan lőtt a kapu bal oldalába közelről (1-0). 

Pillanatokkal később egyenlíthetett volna Szerbia, de Mitrovics öt méterről a felső lécet találta telibe. Bő tíz perccel a találkozó vége előtt egy szerb szurkoló is befutotott a pályára, csak hogy tovább színesítse a mérkőzést. 

Az utolsó tíz percben mindent megtettek a szerbek az egyenlítésért, sokáig úgy nézett ki, hog ez nem jön össze nekik, de a 96. percben egyjobb oldali szöglet után Jovics fejelt öt méterről a kapuba (1-1).

 Így a szerbeknek egy pontjuk van, míg a szlovénok kettő két fordulót követően. 

Eredmény, C csoport, 2. forduló:
Szlovénia-Szerbia 1-1 (0-0)
München, 66 ezer néző, v.: Kovács I. (romániai)
gól: Karnicnik (69.), ill. Jovics (96.)

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!