Vágólapra másolva!
A hazai 4-0-s vereség után a Paks a továbbjutás nagyon halvány esélyével lépett pályára Nagyszebenben a román kupagyőztes Corvinul Hunyadvár ellen. A Paks ezúttal sokkal jobban játszott, mint otthon, Könyves Norberttől egy-két centis les miatt vettek el egy gólt az első félidőben, de a meccs hajráját nagyon meghajtotta a magyar csapat, és végül Könyves és Böde Dániel góljával 2-0-ra nyert.

A paksi 0-4-es megalázó veresét utána, amit a magyar kupagyőztes egy másodosztályú csapattól szenvedett el, Bognár György kijelentette, hogy a továbbjutás az első mérkőzésen eldőlt, de ennek ellenére a Magyar Kupa-győztes csapat célja, hogy becsülettel helytálljon a román kupagyőztes Corvinul Hunyadvárral szemben. Az edző még azt is hozzátette, hogy szerinte a Paks a jobb a két csapat közül. A mérkőzés után Romániában még az is felháborodást keltett, hogy a pakis Windecker József nyilatkozatát a határ túloldalán nacionalista kirohanásnak bélyegezték.

A nagyszebeni meccs (a Corvinul stadionja nem alkalmas európai kupameccs rendezésére) nem indult jól, hiszen a magyar csapat egy útépítés miatt nem tudott Nagyszeben felé robogni a dél romániai autópályán, ehelyett órákat zötyögött, ha éppen nem a dugóban állt, az alsóbb rendű utakon.

A román csapat egyetlen helyen sem változtatott összeállításán az első meccshez képest, míg a Paks öt helyen is cserélt. Nem volt ott a kezdőben a Pakson kiállított Szabó Bálint, Lenzsér, Silye, Balogh Balázs, valamint Windecker József sem. 

Első félidő

A Corvinulé volt az első helyzet: a paksi meccsen három gólt szerző Marius Lupu már fél perc elteltével kapufát rúgott, azaz nem úgy tűnt, mintha a románok a biztos előny tudatában csak le akarnák lazsálni a visszavágót. De érdekes módon a Paks idegenben sokkal jobban játszott, 

mint a visszavágón, a 14. percben például a korábbi gólkirály, Hahn János lőtt az oldalhálóba.

A 19. percben Neaca próbálta balról 25 méterről meglepni Szappanost, de a magyar válogatott kapus rajta volt az oldalhálóba vágódó labdán. A románok kontrái életveszélyesek voltak, sőt még a saját kapujukra is veszélyesek voltak a hazaiak, hiszen a 20. percben egy paksi beadásba belecsúsztatott egy román védő, Lefter kapusnak komoly bravúrra volt szüksége a hárításhoz.

A 28. percben megtört a paksi jég! A válogatott csatár, Könyves Norbert kapott jó labdát a kezdő körben, megindult a kapu felé, nem hagyta magát elnyomni, a tizenhatoson belül csinált egy szép cselt, majd Lefter kapujába lőtt 14 méterről. De sajnos korai volt az öröm, mert a videobíró jelezte, hogy Könyves lesen kapta az indítást, így maradt a 0-0. De legalább látszott, hogy igenis benne van a Paks játékában a gól.

A 38. percben Szappanos védte bravúrral Pirvulescu lövését. A 45. percben Ötvösnek még volt egy jó helyről elvégzett, de a sorfalba vágott szabdarúgása, így gól nélkül ért véget az első félidő.

Második félidő

Kicsit leült a meccs intenzitása, legalábbi a helyzetek száma, mintha megfogyatkozott volna, de a kevés lehetőség többsége sajnos ismét a román csapat előtt adódott. A paksi csapat sokkal bátrabban és harcosabban játszott, mint az első mérkőzésen. 

Bognár György a 62. percben hármat cserélt: Hahn, Mezei Szabolcs és Kovács Krisztián helyére Böde Dániel, Windecker József és Silye Erik ért be.

A románok kapujára viszont csak alig-alig voltak veszélyesek, a Corvinul nagyon fegyelmezetten tartotta a védelmi vonalait, átlövésekre vagy beadásokra kényszerítve a magyar kupagyőztest. Böde Dániel a 70. percben 18 méterről lőtt, pedig, ha ott jobbra dobja a labdát Könyvesnek, akkor...

Paksi FC, Windecker József, Könyves Norbert, Corvinul
Ami nem sikerült az első meccsen, az összejött a visszavágón Könyves Norbertnek (15)
Fotó: Paksifc.hu

De a korábbi válogatott csatár végül csak megszerezte a maga gólját: A 78. percben a Paks óriási tűzijátékot rendezett a románok kapuja előtt, Lefter előbb Osváth fejesét, majd Böde közeli lövését védte, Könyves a tizenhatosról estében elresztett lövésével szemben viszont már tehetetlen volt a Hunyadvár kapusa (0-1).

Kár, hogy a párharc utolsó negyedórájában kezdett csak el igazán focizni a Paks, mert akkor Böde Dániel 90. perces gyönyörű fejes gólja talán nem csak a búcsút jelentette volna egy román másodosztályú csapattal szemben az első európai kupapárharcban.

Eredmény, Európa-liga-selejtező, 1. forduló, visszavágó
Corvinul Hunyadvár - Paksi FC 0-2 (0-0)
Nagyszeben, v.: Kralovic (szlovák)
Corvinul: Lefter - Iacob, Lica, Manolache, Neacsa (Velisar 84.) - Roger, Bradu (Ubbink 84.), Hrezdac - Lupu, Bus, Privulescu
Paksi FC: Szappanos - Kovács K. (Silye 62.), Szabó, Kinnyik, Ötvös, Osváth - Papp, Vécsei (Vas G. 71.), Mezei (Windecker 62.) - Könyves, Hahn (Böde 62.)
gól: Könyves 78., Böde 90.
Továbbjutott a Corvinul Hunyadvár 4-2-es összesítéssel. A Paks a Konferencia-liga selejtezőjének, rájátszásában folytatja, ahol a ciprusi Larnaca lesz az ellenfele.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!