Vágólapra másolva!
Joao Nunez révén portugál védőt igazolt a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest - adta hírül az MTI.

A klub hétfőn honlapján közölte, hogy szerződtette a 28 éves portugál belső védőt, aki korábban a Puskás Akadémia egyik alapembere volt. 

Nunes megfordult már többek között a Benficában, majd a lengyel élvonalbeli Lechia Gdańsk csapatába igazolt, amellyel Lengyel Kupát nyert.

Ezt követően a görög Panathinaikoszhoz, majd a Puskás Akadémiához szerződött, melynek színeiben, minden tétmeccset figyelembe véve 52-szer lépett pályára. Az utóbbi két szezont pedig a portugál élvonalban, a Casa Piánál töltötte.

Bartosz Grzelak, Újpest
Bartosz Grzelak Újpesten erős kerettel dolgozhat.
Fotó: MOL Csapat

Optimista a vezetőség az új játékost illetően

Tökéletesen illeszkedik az Újpest FC filozófiájába, biztos pontja lesz a védelemnek és olyan modell lehet a fiatalok előtt, akitől rengeteget tanulhatnak nem csak a pályán, de azon kívül is. Azonban nem dőlünk hátra, a munka folytatódik"

 - mondta a klub honlapján Ratatics Péter, az Újpest FC elnöke, aki egyúttal azt is elárulta, hogy Nunes érkezésével nagyjából összeállt a csapat védelme az idei szezonra.

Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!