Vágólapra másolva!
Pár nappal ezelőtt a The Sun hozta nyilvánosságra a korábbi angol válogatott, Jermaine Jenas ügyét, aki a Match of the Day szakértőjeként dolgozott, de a BBC kirúgta, miután kéretlen üzeneteket küldözgetett egy kolléganőjének.

A hírek szerint azóta újabb nők jelentkeztek, akik Jermaine Jenast vádolják. A brit bulvárlap szerint a házas, négygyermekes apát most már többen vádolják, Jenas pedig ügyvédek segítségét kérte a szerződése felbontása után. Eközben a BBC egyelőre nem kommentálta az újabb fejleményeket.

Jenast - aki a Tottenham Hotspur, a Newcastle és a Nottingham Forest játékosa is volt - a munkahelyi viselkedésével kapcsolatos panaszok után bocsátották el. A BBC arról számolt be korábban, hogy a Jenas által küldött üzenetek miatt bontottak szerződést.

-
Jermaine Jenas (jobbra) korábban az angol válogatottban is szerepelt
Fotó: PAUL ELLIS / AFP

Jenas a TalkSport egyik műsorvezetője is volt, de egyelőre ott sem alkalmazzák majd a közeljövőben.

A BBC tartalomért felelős vezetője, Charlotte Moore azt mondta, hogy tisztában van a helyzettel, de „nem tud több információval szolgálni”. A BBC szóvivője csütörtökön azt mondta: „Megerősíthetjük, hogy Jermaine Jenas már nem része a műsorvezetői gárdának”.

A TalkSport rádiónak adott csütörtöki interjújában Jenas többször is elmondta, hogy nem beszélhet az ügyről, mert azzal az ügyvédei foglalkoznak.

Jenas az előző szezonban még a Match of the Day című focis műsor alapembere volt, dolgozott a válogatott meccsek közvetítésein is, sokan őt tekintették a legendás Gary Lineker utódjának. Jenas emellett a TNT Sports műsoraiban is feltűnt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!