Vágólapra másolva!
A szaúdi bajnokságban szereplő al-Nasszr portugál világsztárja, Cristiano Ronaldo egyetlen gólra van attól, hogy megszerezze a pályafutása 900 profi találatát. Az ötszörös aranylabdás támadó ezzel kapcsolatban azt is elmondta, mi az álma.

A már 39 éves Ronaldo a korábbi angol sztárral, Rio Ferdinanddal beszélgetett a nemrég elindított YouTube-csatornáján, ahol többek között arról beszélt, hogy az álomhatár elérése miatt továbbra is magas szinten kell hoznia:

Georgia v Portugal: Group F - UEFA EURO 2024 Cristiano Ronaldo
Cristiano Ronaldo ezer gólra hajt
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto

C. Ronaldo ezer gólig meg sem állna

"El szeretném érni az 1000 gólt"- mondta az al-Nasszr és a portugál válogatott sztárja, 

a becslése szerint 41 éves kora körül jöhet el ez a történelmi pillanat. "Ha nem lesz sérülésem, akkor ez a legfontosabb célkitűzés. Persze először azt akarom, hogy elérjem a 900 gólt."

Ronaldo az interjúban elárulta, mi különbözteti meg céljait a többi olyan focistától, akik a pályafutásuk során rekordmennyiségű gólt szereztek, mint például a legendás Pelé és Alfredo Di Stefano. A portugál szerint ezek a focisták olyan korszakokban játszottak, amikor a kamerák még nem voltak elterjedve.

"Az összes gólról, amit lőttem, van videó is. Mindegyikről van felvétel. Persze mindegyiküket nagyon tisztelem" - mondta a nagy elődökről Ronaldo

Az ESPN beszámolója szerint a szaúdi élethez, játékhoz való alkalmazkodásról is kérdezték Ronaldót. A portugál úgy vélekedett, hogy viszonylag könnyen ment neki, megszokta a kihívásokat, ugyanis már nagyon fiatalon reflektorfénybe került.

"Egyetlen ország sem tökéletes, de számomra könnyű volt az alkalmazkodás, és nagyon szeretek ott lenni" - mondta Ronaldo, aki hozzátette, véleménye szerint a szaúdi liga nagyon-nagyon jó.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!