Vágólapra másolva!
Augusztus 21-én debütált a Youtube-on is Cristiano Ronaldo, amiben talán az a meglepetés, hogy csak most. Cristiano Ronaldo Youtube csatornája sosem látott magasságokban jár. Nagyjából egy hét alatt lett 50 milliónál is több feliratkozója és a közétett videókat is tízmilliók nézték már meg, ami nem csoda. Amihez a portugál nyúl - a közösségi médiában is - az arannyá változik.

Augusztus 21-én indult el tehát Cristiano Ronaldo Youtube csatornája, ami szerda délután már közelített az 51 millió feliratkozóhoz. A portugál udvariasan kér mindenkit a “siuuuubscribe-ra”, azaz a feliratkozásra. A csatorna címe csak ennyi: UR Cristiano, ami annyit tesz, „you are Cristiano”, azaz te vagy Cristiano. Mindenki tudja, hogy Cristiano csak egy lehet, de bepillantást nyerhetünk a portugál focista tökéletes életébe, és abba, hogy hogy küzd meg maga Cristiano Ronaldo azzal, hogy milyen Cristiano Ronaldónak lenni. Annyit segítünk, nem mindig egyszerű.

Cristiano Ronaldo Youtube
Cristiano Ronaldo Youtube csatornája sem éri be az első helynél kevesebbel
Fotó: NurPhoto via AFP/Andrzej Iwanczuk/NurPhoto

Cristiano Ronaldo Youtube csatornája is nagyot szól 

Cristiano Ronaldo a közösségi oldalaival (Twitter – X, Instagram, Facebook és most már Youtube) közelít az egymilliárd követőhöz, ami szinte felfoghatatlanul nagy szám. Minden bizonnyal komoly átfedés van a követői között, de akkor s kijelenthető, ő az egyik legismertebb ember a világon.

Cristiano Ronaldo nem irigy, nem mondhatni, hogy csak magának akarja a sikert. Van videó élete párjával Georgina Rodriguezzel is, akinek egyébként saját Netflix-sorozata is van már, de felbukkannak Cristiano Ronaldo gyerekei, de a legtöbbször a legenda legidősebb gyermeke, Cristiano Ronaldo Jr.

Összességében azonban elmondható, hogy Cristiano Ronaldo egójának volt erre a legnagyobb szüksége, hogy egy újabb szegmensben legyen a világ legjobbja. A videók címeit böngészve is láthatjuk, a csatorna valahol egy emlékmű és egy reklámoszlop között helyezkedik el, nem kevés szórakoztató tartalommal megfűszerezve.

 

Gyorsan megérkezett az arany lejátszógomb:

 

Láthatjuk, amint Georginával játszadoznak, emutatja, hogy érezte magát, amikor felfedezte a paradicsomot, egészen pontosan Szaúd-Arábia tengerpartjait, de szenteltek egy videót annak is, mennyire nehéz elviselni azt a nyomást, ha valaki Cristiano Ronaldo, de több videóban is sportol, az egyikben padelezik a fiával. Visszatérve az arab országra, CR elmondja, mennyre jó volt ott nyaralni a Vörös-tenger partján, hiszen nyugalomban lehetett, mert nem ismerte fel senki, de azért elmondja, "az egész világnak" ajánlja, látogasson el oda.

A videók jellemzően rövidek vannak fél perc körüliek, de a legfrissebb videóját leszámítva egyik sem éri el a négy percet. Abban Rio Ferdinanddal taglalja ki a 2023-2024-es szezonját.

Turkiye v Portugal - UEFA EURO 2024
Cristiano Ronaldo csodálói jó helyen járnak a portugál Youtube csatornáján
 Fotó: NurPhoto via AFP/Andrzej Iwanczuk

Nem maradhatott ki az a videó sem, amiben egy aranydíjat kapott a Youtube-tól, amit az „arany” gyerekeinek mutat be először. Ezt egészen pontosan azért kapta, mert 24 óra alatt 20 milliónál is több feliratkozója lett.

Ronaldo beszél arról is, hogy lépett túl a „viszontagságokon”, de ami meglepő, hogy mindezt el tudja mondani 45 másodpercben. 

Az egyik egyperces videóból kiderül, hogy Ronaldo szereti az NBA-t, az UFC-t, a teniszt, az F1-et, Michael Jordant és Tom Bradyt.

Összességében lemondható: Cristiano Ronaldo Youtube csatornája nem azoknak szól, akik a világ egyik legjobb és legsikeresebb sportolójának titkát, egészen pontosan a szakmai titkait szeretnék megtudni, hanem azoknak, akik már amúgy is rajongják a portugált, és még többet kérnek belőle.

Talán az is elmondható, hogy ez már nem CR kortársainak való csatorna, nincsenek mélyebb tartalmak, szakmai bemutató elemzések, semmi olyan, ami kihagyhatatlan lenne. Ez a csatorna a rajongóknak, talán nem túlzás kimondani, a fiatal rajongóknak készült. Azoknak, akik nem tudnak már négy percnél hosszabb videókat megnézni, és csak a tökéletességet, sikert, pénzt, csillogást keresik.

 

És mekkora üzlet lehet ez CR7 számára?

Cristiano Ronaldo neve már nem csak a foci és a gólok körül forog, hanem egyet jelent a sikerrel és a csillogással. Cristiano Ronaldo fizetése a valaha látott legmagasabb a sportolók között, évente 200 millió eurót kap csak a csapatától. A szaúdi fociliga minden túlzás nélkül neki köszönhetően került fel a labdarúgás térképére. 

Al-Nassr v Al-Ahli - Saudi Pro League
A szaúdi ligát is meghódította a portugál
Fotó: Anadolu via AFP/2023 Anadolu Agency

 

Dollárban számolva így néz ki CR fizetése:

  • Havonta 17,75 millió dollár (6,3 milliárd Ft)
  • Hetente 4,43 millió
  • Naponta 633 928
  • Óránként 24 413
  • Percenként 406
  • Másodpercenként 6

 

Ronaldo igazi Youtube-szenzációvá vált, minden, órára lebontott adata Guiness-rekordot jelent, ami arra jó, hogy az egóját tovább simogassa, de nem mellékesen hoz a konyhára is szépen. A jelenleg érvényes fizetési elvek alapján 1000 megtekintésenként körülbelül 6 dollárt kapnak a tartalomgyártók. Szerda estére nagyjából 235 millió megtekintésnél jártak a videói, ami azt jelenti, hogy egy hét alatt nagyjából másfél millió dollár csilingel majd a kasszában. Nem árt megjegyezni, hogy a különböző szponzorok ennek sokszorosát fizetik, a legnagyobb sztárok, zenészek és tartalomgyártók havi 5 millió dollárnál is többet kaphatnak hirdetések után, és ne legyen kétségünk, Ronaldo továbbra is a legnagyobbak között lesz, ami a számokat illeti.

 

Ez Ronaldo első videója a Youtube-on
 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!