Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Ligában újonc ETO FC Győr szerződtette a kétszeres cseh válogatott Filip Kasát.

A klubhonlap beszámolója szerint 30 éves hátvéd legutóbb a Dunaszerdahely játékosa volt, pályafutását a Banik Ostravánál kezdte, s játszott az MSK Zilina, valamint a Viktoria Plzen együttesében is.

Filip Kasa
Filip Kasa a belga Romelu Lukakuval harcol
Fotó: JOHN THYS / AFP

A cseh nemzeti csapatban 2021-ben lépett pályára, a magyar együttessel most egyéves szerződést kötött.

"Jól érzem magam Győrben, nem ismeretlen környezetbe kerültem, mivel sok játékost ismerek a csapatból, többek között Skvarkát, akivel nagyon jó barátok vagyunk, együtt játszottunk Zsolnán, ahol bajnokságot nyertünk, tehát miatta is könnyű volt a döntés. Rövid ideje vagyok itt, ám azt tapasztaltam, hogy társaság jó az öltözőben, amit karakteres játékosok alkotnak. Bízom benne, hogy napról-napra jobban megértjük egymást a pályán és azon kívül is. 

Azért jöttem, hogy a csapat segítségére legyek, és egy erősebb bajnokságban tudjak bizonyítani. Nagy a motiváció bennem, hogy sikeres legyek a csapattal"

 – mondta Filip Kasa.

A győriek négy vereséggel kezdték az NB I-et, amelyben így jelenleg sereghajtók.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!