Vágólapra másolva!
A Ferencváros labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönadta a 21 éves utánpótlás-válogatott középpályását, Katona Bálintot, aki így a 2024/25-ös szezont Kecskeméten tölti.

Tovább formálódik a magyar bajnoki címvédő és az Európa-ligában főtáblás Ferencváros kerete. A Fradi szombaton megerősítette, hogy Katona Bálint ismét Kecskemétre került kölcsönben.

A 2002-es születésű játékos 2018 nyarán igazolt a Vasastól a Frencvároshoz, ahol az utánpótláscsapatokat végig járva az NB III-as együttesben kapott lehetőséget, majd a felnőttek között a Magyar Kupában kétszer is pályára lépett, ráadásul góllal debütált.

A Fradi ismét kölcsönadta fiatal játékosát, Katona Bálintot
Fotó: fradi.hu

Katona 2021 nyarán került először kölcsönbe az akkor NB II-be feljutó KTE-hez. Azonnal alapember lett, a szezont pedig 5 góllal és 2 gólpasszal zárta. A feljutás után is kölcsönben maradhatott Kecskeméten, az élvonalban pedig 33 meccsen 8 gólt szerzett, ezzel nagy szerepet vállalva a történelmi ezüstérem megszerzésében. 

Tavaly nyáron visszatért a Ferencvároshoz, ahol első nemzetközi csoportkörös kupameccsén gólpasszt adott a Konferencialigában, a bajnokságban pedig az Újpest elleni derbin is kiosztott két asszisztot, az idényt végül 16 mérkőzésen 6 gólpasszal zárta. Azonban az FTC új vezetőedzője, Pascal Jansen viszont az idei szezonban már nem számolt a fiatal játékossal, mindössze a The New Saints elleni BL-selejtező visszavágóján kapott öt percet, így nem meglepő, hogy ismét a lila-fehérekhez került kölcsönben.

A hamarosan a 22. születésnapját ünneplő Katona a szerződése aláírása után a Kecskemét honlapján elárulta, már nagyon várta, hogy csatlakozhasson régi-új csapatához.

"Egy ideje téma volt, hogy újra visszatérek. Nagyon vártam a pillanatot, és nem is csalódtam. Rengeteg jó emlékem van a KTE-vel kapcsolatban, így boldog vagyok, hogy itt lehetek, hiszen nap mint nap élveztem a munkát akkor is, amikor először voltam itt. Jelen pillanatban csak élvezni szeretném a játékot, és sikeres lenni a csapattal" – mondta Katona Bálint a kecskeméti klubnak adott interjújában. 

Az Európa-liga főtábláján is érdekelt FTC három győzelemmel kezdte az OTP Bank Ligát, míg a Kecskemét öt forduló alatt öt pontot gyűjtött.

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!