A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6
Vágólapra másolva!
Francia légióst igazolt az Újpest a 22 éves Tom Lacoux személyében. A még mindig csak 22 éves focista a francia és portugál első osztályban is szerepelt korábbn.

A portugál Joao Nunez után újabb légióst igazolt az Újpest. A klub hivatalos honlapja szerint a 22 éves Tom Lacoux-val erősített a lila-fehér csapat, amely négy bajnokiból három vereséggel kezdte az NB I-es szezont. Az Újpest legutóbb éppen a fővárosi derbin, a Fraditól kapott ki.

Tom Lacoux az Újpest legújabb szerzeménye
Fotó: ROMAIN PERROCHEAU / AFP

Tom Lacoux 2002-ben született, Franciaországban a Girondins Bordeaux-ban nevelkedett, 2020 decemberében mutatkozott be a francia élvonalban, ahol összesen 26 mérkőzésen lépett pályára. A 2020-2021-es tavaszi szezonban a Paris Saint Germain, a Marseille és az AS Monaco ellen is pályára léphetett, összesen 26 meccse volt a francia élvonalban, majd a másodosztályban is szerepelt a Bordeaux-ben.

Az elmúlt szezonban a portugál első osztályban játszott kölcsönben, a Famalicaónál 9 meccsen kapott lehetőséget, az idény végeztével pedig visszatért a Bordeaux-hoz. 

Az újpestiek tájékoztatása szerint Lacoux jobblábas, 182 centiméter magas játékos, akinek csapatunk nagy hasznát veheti a labdakihozatalok során, illetve védekezésben is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!