Vágólapra másolva!
A Liverpool többek között Szoboszlai Dominik góljával 3-1-re győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája új rendszerű alapszakaszának első játéknapján. A milánói csapat egykori klasszis csatára, Zlatan Ibrahimovic jelenleg a klub igazgatótanácsának a tagja, és tanácsadóként segíti a vörös-feketéket. Az önbizalmáról is ismert korábbi világsztár pikáns szópárbajba keveredett a mérkőzés alatt az AC Milan egykori horvát játékosával, a jelenleg szakkommentátorként dolgozó Zvonimir Bobannal.

Szoboszlai Dominik kedden az ötvenedik tétmérkőzését játszotta a Liverpool színeiben, egyben ez volt neki az első vörösként a Bajnokok Ligájában. A magyar válogatott csapatkapitánya góllal ünnepelt az AC Milan ellen, ezzel nem mellesleg mestere, Arne Slot kívánságát is teljesítette – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról.

Szoboszlai betalált

A meccs kezdetén még úgy tűnt, nem lesz jó estéje a Liverpoolnak, amely már a 3. percben hátrányba került az AC Milannal szemben, de Slot gárdája aztán összekapta magát, és 3-1-re győzött Olaszországban. A mindent eldöntő gólt Cody Gakpo remek előkészítése után éppen honfitársunk szerezte, ez pedig ha mondhatjuk, jobbkor nem is jöhetett volna, hiszen Arne Slot a BL-meccs előtt arról beszélt, több gólt vár Szoboszlaitól, aki az előző idényben háromszor köszönt be a bajnokságban. Érthető módon boldog volt Szoboszlai, a lefújást követően az Instagramon is hangot adott az örömének – olvasható a Magyar Nemzet oldalán. Amíg az angol csapatnál örültek az idegenbeli győzelemnek, addig Milánóban két egykori legendás játékos vicceskedő, ám mégis belső feszültségekről árulkodó szócsatát vívott a közvetítés alatt.

Isten nem végezte jól a dolgát

Az AC Milan tulajdonosa, Gerry Cardinale a svéd klasszist, Zlatan Ibrahimovicsot vezető tanácsadó szerepkörébe helyezte az igazgatótanácsban. Zlatan kedden este is ott volt a San Siróban, hogy megnézze csapatát a Liverpool ellen. A találkozó előtt a Sky Italia nevű olasz tévécsatorna felvezető műsorában feltűnt a Milan korábbi edzője, Fabio Capello és egykori középpályása, a jelenleg szakkommentátorként dolgozó horvát Zvonimir Boban. Utóbbi volt az az ember a klub igazgatótanácsában, aki Ibrahimovic leigazolása mellett kardoskodott 2020-ban, aminek 2021-ben a svéd támadó hatható segítségével egy bajnoki cím lett az eredménye. A Milannal 1994-ben Bajnokokok Ligáját nyert Bobant azóta már kirúgták, mivel egy Gazzetta dello Sportnak adott korábbi interjújában nyíltan kritizálta a klub stratégiáját – derült ki az Athletic oldaláról. Az 1998-as vb-bronzérmes horvát csapat tagja nemrégiben újabb interjút adott az olasz lapnak, ahol kérdéseket tett fel Ibrahimovic pontos szerepkörével a klubon belül. Zlatan természetesen elolvasta a kritikákat, és élő adásban válaszolt vissza a korábbi Milan legendának. Boban a Sky Italia stúdiójában először barátságosan üdvözölte a svéd csatársztárt.
– Mindig jó látni a hatalmas Zlatant – mondta el Boban a kamerák előtt, amire Ibra csípősen válaszolt.
– Bár még mindig nem érted pontosan a szerepemet a Milannal – nyilatkozta a svéd exfocista. Boban nem rettent meg, és frappánsan reagált.
– Senki sem érti – mondta el a Milan korábbi játékosa, aki 1990-ben a Dinamo és a Red Star Belgrád rangadón még egy rendőrt is leütött.
– Akkor hadd magyarázzam el neked. Én döntök. Én vagyok a főnök és mindenki nekem dolgozik – válaszolta Zlatan, majd így folytatta.
– Csendben dolgozunk. Ha nyer a csapat és jönnek a győzelmek, akkor az annak a következménye, hogy Isten jó. Ha nem, akkor a hitünk próbára van téve, és mindenkinek ugyanaz a dolog jut az eszébe. Ha Isten tényleg létezik, akkor miért hagyja mindezt megtörténni – zárta le egy csattanós gondolattal a vitát Zlatan, aki sokszor utalt magára a legfelsőbb hatalomként. Az AC Milanra a hétvégén az Inter elleni házi rangadó vár, meglátjuk, hogy Isten valóban jól végzi-e majd ott a dolgát.

Eredmények, alapszakasz, 1. forduló

AC Milan (olasz)-Liverpool (angol) 1-3 (1-2)

g: Pulisic (3.), illetve Konaté (23.), Van Dijk (41.), Szoboszlai (67.)

 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!