Vágólapra másolva!
Nagy Zsolt, a németek ellen szombaton sorra kerülő Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott játékosa szerint a csapat előzetesen kiegyezne azzal, ha ugyanannyi ponttal és ugyanolyan gólkülönbséggel zárná az A-divízió 3. csoportját, mint legutóbb - adta hírül az MTI. A Puskás Akadémia 22-szeres válogatott védője a Telkiben megtartott hétfői sajtótájékoztatón arra utalt, hogy az NL 2022/2023-as idényében a magyar együttes az akkor Európa-bajnoki címvédő olaszok mögött, és a németeket, valamint az angolokat megelőzve tíz ponttal másodikként végzett csoportjában az A-ligában, gólkülönbsége pedig plusz három volt.

"Az elmúlt időszakban többször játszottunk a németekkel, s bár a nyáron elveszített Eb-meccs egy negatív emlék, én igyekszem a pozitívumokat szem előtt tartani, így például azt, hogy az előző NL-szezonban idegenben legyőztük őket, itthon pedig döntetlent játszottunk velük és nekem is sikerült gólt szereznem ellenük" - nyilatkozott a 31 éves futballista, aki az utóbbi időszakban klubjában is remek formában játszik. 

Erről azt mondta, korábbi sérüléséből olyan energiával sikerült visszatérnie, hogy azonnal jó teljesítményt tudott nyújtani, amit ráadásul hétről hétre képes volt fokozni. "Elsősorban az volt a célom, hogy vissza tudjak kerülni a válogatott keretébe, és miután sikerült, ez további lendületet adott, hogy rátegyek még egy lapáttal" - fogalmazott. 

puskás akadémia, fiorentin, nagy zsolt, david de gea
Nagy Zsolt sokat tett hozzá a PAFC Fiorentina ellen vívott hősies küzdelméhez.
Fotó: MTI/EPA/ANSA/Claudio Giovannini

"Nehéz csoportba kerültünk, mindhárom riválisunk erős és nagyon jó csapat, nem véletlenül van itt. Úgy gondolom, hogy ha tudjuk hozni azt, amit ebben a sorozatban legutóbb, akkor nem lehet gond" - jelentette ki Nagy Zsolt, aki az MTI érdeklődésére a Düsseldorfban szombaton sorra kerülő meccsről azt mondta, a német válogatott bizonyosan nagyon erős ellenfél lesz. 

Azt gondolom, hogy ott fogják folytatni, ahol az Eb-n abbahagyták. Sokat akarják birtokolni a labdát és a támadófutballt részesítik majd előnyben, úgyhogy mi erre készülünk. Tudjuk, hogy náluk is vannak változások és lesznek új játékosok, de ettől függetlenül kemény riválisok"

 - fejtette ki. 

A magyar válogatott keretének egyik új tagja, az újpesti Gergényi Bence elmondta, nyári átigazolása óta nagyon jól érzi magát a fővárosi lila-fehér klubnál, ennek köszönhetően jó formában van, ami meghívót eredményezett a számára. "A fő célom most az, hogy beilleszkedjek és megismerjek mindenkit a válogatott stábjában. Az NL-mérkőzések mindegyike nehéz lesz, hiszen a németek és a hollandok is komoly játékerőt képviselnek, de Bosznia-Hercegovina is egy masszív együttes, nem véletlen, hogy az A-divízióban szerepel a mostani kiírásban" - jelentette ki a 26 éves hátvéd. 

Marco Rossi szövetségi kapitány csapata szombaton 20.45-kor lép pályára a németek vendégeként, majd a második fordulóban, jövő kedden a bosnyákokat fogadja a Puskás Arénában.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!