Vágólapra másolva!
Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo a Manchester United edzőjének, Erik ten Hagnak üzent. A portugál sztár szerint a holland szakembernek vigyáznia kellene, milyen kijelentéseket tesz, valamint erősen tanácsos hallgatnia a klub korábbi csatárára, Ruud van Nistelrooyra.

A Manchester United korábbi sztárja egykori klubtársának, Rio Ferdinandnak adott interjút - a két legenda rengeteg sikert ért el közösen, 2008-ban a Bajnokok Ligáját is megnyerték -, a beszélgetés során pedig az angol sztárcsapat helyzetéről is szó esett. Erik ten Hag vezetésével a 2024/2025-ös idényt is gyengén kezdte az együttes, az első három fordulóban már kétszer is kikapott a Premier League-ben, Ronaldo szerint pedig óriási változásra van szükség a fejlődéshez. A 39 éves klasszis nem rejtette véka alá a véleményét és a holland edzőnek is keményen üzent.

Cristiano Ronaldo ezúttal sem kímélte Erik ten Hagot
Fotó: AFP (Photo by Adrian DENNIS / AFP)

"Ahogy már mondtam, a Manchester Unitednél mindent újjá kell építeni. Az edző azt mondja, nem lehet versenyben a csapat a Premier League és a Bajnokok Ligája megnyeréséért folyó harcban. 

A Manchester United edzőjeként egyszerűen nem mondhatsz ilyet. 

Az még mondhatod, hogy jelenleg nem értük el a bennünk rejlő potenciált, de mindenképpen meg kell próbálnunk" - mondta az al-Nasszr játékosa, aki 2022 novemberében döbbenetes interjút adott, amelyben élesen bírálta a holland edzőt és végül távoznia kellett a Unitedtől.

Az ötszörös aranylabdás szerint olyan emberekre van szükség, akik remekül ismerik a klubot, mert a segítségükkel lehetne javítani a szebb napokat is megélt csapat helyzetén. Az idei szezontól a United korábbi gólerős csatára, a szintén holland Ruud van Nistelrooy másodedzőként segíti Erik ten Hagot, Ronaldo szerint pedig az edzőnek mindenképpen hallgatnia kell honfitársa tanácsaira.

Amennyiben hallgat Ruudra, akkor segíthet önmagán és a klubon is. Szerintem ez sokat számít, mert Ruud nagyon jól ismeri a klubot. Az olyanok, mint Rio Ferdinand, Roy Keane, Paul Scholes, Gary Neville, vagy éppen maga Sir Alex Ferguson is a legjobb példák erre. Nem tudsz újjáépíteni egy ilyen legendás klubot megfelelő tudás nélkül.

Ők nem azok az emberek, akik az irodában ücsörögtek. Pontosan tudják és értik, miről szól a Manchester United" - tette hozzá Ronaldo, aki a második manchesteri korszakában 54 meccsen 27 gólt szerzett.

"Amikor visszatértem a Manchester Unitedhez, nagyon boldog voltam. A legjobb góllövők közé tartoztam és elképesztő dolgokat tettem, 37 évesen a Premier League harmadik legeredményesebb játékosa voltam" - zárta gondolatait a portugál sztár.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!