Vágólapra másolva!
A házigazda Győr 2-1-re győzött a Paks ellen a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának zárómérkőzésén. Az újonc győriek ezzel megszerezték az első győzelmüket az NB I mostani szezonjában, de így is maradtak a tabella utolsó helyén.

A győrieknél az első bajnokiján szerepelt a közelmúltban kölcsönben igazolt Nadir Benbuali, aki a Magyar Kupában már eredményes volt, vasárnap pedig a Paks elleni NB I-es mérkőzés első 27 percében kétgólos előnyre tett szert az ETO-nak. Bognár György együttese ugyan még az első félidőben szépített, egyenlíteni vagy fordítani már nem tudott.

Nadir Benbuali, Nadhir Benbouali, NB I, ETO, Győr, ETO FC Győr
Nadir Benbuali vezérletével szerezte meg első NB I-es győzelmét az ETO FC Győr
Fotó: eto.hu

A paksiak a szépítő találatot követően, majd a szünet után is irányították a játékot. A fordulást követően volt néhány ígéretes támadásuk a hazaiaknak – különösképpen Benbuali mozgása tűnt biztatónak –, de inkább a vezetés megtartására rendezkedtek be. A paksiak hetek óta nem játszottak tétmérkőzést, ez kicsit érezhető volt a játékosokon, akikből ezen az estén hiányzott az átütőerő – írta meg az MTI. A győriek az utolsó pillanatban egy kontra végén növelhették volna még az előnyüket, de a csereként pályára lépő Diarra önző volt, a győzelmet azonban így is megszerezte a gárda.

A Paks továbbra is nyeretlen idegenben a magyar bajnokságban, míg a Győr eközben 2015. május 23-a óta először nyert élvonalbeli mérkőzést, és 2013 nyara óta először győzte le a Paksot.

OTP Bank Liga (NB I), 7. forduló: 

ETO FC Győr – Paksi FC 2-1 (2-1)
gól: Benbuali (9., 27.), illetve Ötvös (30.)

korábban játszották:
Puskás Akadémia FC – Fehérvár FC 3-0
Zalaegerszegi TE FC – Kecskeméti TE 2-1
Újpest FC – Diósgyőri VTK 0-0
Nyíregyháza Spartacus FC – Debreceni VSC 3-2
MTK Budapest – Ferencvárosi TC 1-3

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!