Vágólapra másolva!
A Premier League 6. fordulójában a Liverpool a sereghajtó Wolverhampton otthonába látogat szombat este. A hazai együttesnél komoly probléma ütötte fel a fejét, ugyanis vírusos fertőzés miatt többen is megbetegedtek.

Szoboszlai Dominikék remekül kezdték az idényt az új edzővel, Arne Slottal, hiszen öt forduló után a második helyen állnak az éllovas Manchester City mögött. A Wolverhampton azonban pocsékul rajtolt, győzelem nélkül áll a tabella legalján, ráadásul újabb gondok merültek fel a csapatnál, többen is megbetegedtek.

Jelenleg sokan küzdenek betegséggel, őket majd ellenőriznünk kell, hogyan érzik magukat. Néhány játékosomra nagy küzdelem vár, lehet, hogy nem kezdhetnek a meccsen. 

Bízunk benne, hogy azok a srácok, akiknek volt valamilyen problémája az elmúlt napokban, jól lesznek. De ahogy az orvosok mondták, ebben a szakaszban nehéz határozott választ adni" - mondta a Wolverhampton edzője, Gary O’Neil, aki nem is tudta csapatának az összes edzést megtartani pénteken.

A Liverpool edzője, Arne Slot elmondta, hogy az utóbbi két mérkőzést kihagyó brazil sztárkapusa, Alisson visszatérhet, de a másik kapusa, Caoimhin Kelleher is kiváló formában van.

Ez Szoboszlai Dominikra is igaz, aki eddig mind az öt bajnokin kezdett a PL-ben, így minden bizonnyal a Wolverhampton elleni találkozón is a kezdőcsapatba jelöli majd őt a holland szakember.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!