Vágólapra másolva!
A lecserélése közben kiröhögte a játékvezetőt a már sárga lappal rendelkező Vinícius Júnior. A Real Madrid csatára mégsem kapta meg a második sárgáját az esetért.

A spanyol labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának kedd esti meccsén a Real Madrid hazai pályán 3-2-re legyőzte az Alavés csapatát. A találkozó hajrájában háromgólos hátrányból zárkóztak fel a vendégek, így a madridiak a győzelem megőrzésére törekedtek. Így tett az idei Aranylabda nyertesének tartott Vinícius Júnior is, akit a rendes játékidő legvégén cserélt le Carlo Ancelotti. A brazil focista a pályáról való levonulásakor ránézett a negyedik játékvezető táblájára, és látványosan nevetni kezdett, amikor meglátta, hogy 6 perc a hosszabbítás. Amikor továbbsétált, akkor pedig még vissza is szólt, és a társainak kellett őt lenyugtatni.

Real Madrid, Deportivo Alaves, La Liga, Vinicius Junior
Vinícius Júnior (jobbra) megúszta kiállítás nélkül a tettét a Real Madrid és az Alavés közötti spanyol bajnoki hajrájában
Fotó: NurPhoto via AFP / Alberto Gardin / NurPhoto

Megúszta piros lap nélkül a Real Madrid játékosa, Vinícius Júnior

Nem ritka, hogy a játékvezető gúnyolásáért és a braziléhoz hasonló beszédért sárga lap jár, ám ezúttal ez elmaradt. Ráadásul Vinícius a 30. percben már kapott egy sárga lapot reklamálásért, így egy újabb azt jelentette volna, hogy eltiltás miatt kihagyja a hétvégi, Atlético Madrid elleni városi rangadót. 

Ám Vinícius Júnior így végül pályára léphet a Matracosok ellen, ellenben Kylian Mbappéval, aki combhajlítóizom-sérülés miatt elővigyázatosságból a lecserélését kérte az Alavés elleni meccsen, és a hírek szerint három hétig harcképtelen lesz.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!