Vágólapra másolva!
A németországi vereség után sem fordítottak hátat a magyar szurkolók a válogatottnak. A Carpathian Brigade vezetésével ezúttal is több ezren vonultak elképesztő hangulatban a Puskás Arénához, jelezve, hogy ők aztán odateszik magukat a lelátón a Bosznia-Hercegovina Nemzetek Ligája mérkőzésen.

A magyar fociválogatott számára rémálomszerűen indult a Nemzetek Ligája idei kiírása, hiszen Düsseldorfban beleszaladtak egy 5-0-s vereségbe a német csapat ellen. A szurkolók már ott is jelezték, hogy a csapat továbbra is számíthat rájuk, hiszen a lefújás után együtt énekelték a Himnuszt Szoboszlaiékkal.

A 20.45-kor kezdődő Bosznai-Hercogovina elleni találkozón is kitesznek majd magukért, erről már biztosították a csapatot, érkezzenek bármennyien is a bosnyák szurkolók. Ennek megfelelően ezúttal is ezrek vonultak együtt a Puskás Arénához, amit az alábbi videót elindítva mindenki élőben követhet.

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!