A stylus felhasználási módja
Római császárnak lenni nem csak a felhajtásról szólt. Egy birodalmat vezetni rengeteg papírmunkával járt. Vespasianus császár már hajnalban felkelt, hogy átböngéssze a leveleit, Marcus Aurelius pedig még a kocsihajtó versenyeken is ezzel foglalkozott (mintha egy politikus ma végigmobilozná a VB-döntőt!). Még szerencse, hogy a császároknak voltak írnokrabszolgái, akik papiruszra, viasztáblára rótták soraikat. Ehhez íróvesszőket, stylusokat használtak, amiktől maguk a császárok se fáztak: Julius Caesar például egy ilyennel védekezett a merénylői ellen – nem sok sikerrel. Hadrianus császár pedig állítólag egy stylusszal vájta ki az egyik rabszolgája szemét. És akkor még nem említettük Domitianus császárt, aki szobájába zárkózva legyeket fogdosott, hogy aztán azokat az íróvesszőjére döfje.
A tömeges WC-k és a láthatatlan rabszolgák
A császári palota olyan volt, mint egy kisebb város. Számos ügyintézőnek, könyvelőnek, orvosnak, jósnak, bohócnak, testőrnek, szakácsnak, takarítónak vagy éppenséggel foglyul ejtett hercegnek kínált otthont. Elég sokat elmond erről, hogy a római Palatinus palotának WC-jében közel 40 ember végezhette a dolgát egyszerre. A sok-sok ügyintéző mellett a legtöbb feladat a rabszolgákra jutott, de sokukat nem is lehetett látni, mivel szolgálati alagutakban közlekedtek. Nem volt szép életük, közvetlen feletteseik sokszor kizsákmányolták, megverték és megerőszakolták őket. De akadt néhány rabszolga, aki közvetlenül az uralkodót szolgálhatta. Sírfeliratok tanúsága szerint a rabszolgák között kellett keresni többek között a császár és a császárné masszőrjét és fodrászát, de a táskahordozóját is. A szolgálók a birodalom minden részéről jöttek, és néhányuk nem volt túl cizellált – a Palatinusban találtak egy falat, tele az általuk rajzolt „graffitikkel”: „Felix vagyok, pederaszta”, egy másik ember pedig szamárfejet rajzolt a megfeszített Jézusnak (tegyük hozzá: mindezt akkor, amikor a császárnak néhány szinttel feljebb még fogalma sem volt róla, mi az a kereszténység).
Az előkóstolás művészete
A megmérgezéstől való félelem már a római császárokat is jellemezte. Az előkóstolók vagy pregustatorok mindennapos szereplői voltak a császári személyzetnek, és mivel elég veszélyes munkáról van szó, ezért a legtöbb ilyen rabszolga volt. De nem mindegyik! Az előkóstolóknak is volt vezetőjük, aki már-már művészi szintre vitte az ételkóstolás feladatát. A legprofibb pregustatorok már az étel illatáról, színéről és állagáról meg tudták állapítani, hogy valami nem stimmel velük. Szakmájukat olyan profiként űzték, hogy nem ritkán nemesi rangot is kaptak érte.
Egy orvos, aki Marcus Aurelius fenekében turkált
A római fürdőkbe mindenki meztelenül járt, még a császár is, így a római polgárok nem csak a testét tudták szemrevételezni, de a betegségeket is, amiben esetleg szenvedett. Ezért aztán egy egész csapat sürgölődött a császár körül, ha beteg volt. Marcus Aurelius igen komoly gyomorrontását Galenus görög orvos kezelte, aki korában nem csupán nagyhírű királyi doktor volt, de rendkívül termékeny író is egyben: az ókori görög nyelven ránk maradt irodalom egytizede tőle származik! Ő egy drága kenőccsel átitatott gézlapot vetett be, méghozzá „a belek száján” keresztül, ahogy ő nevezte. Ez volt a végbélkúp prototípusa, Galenus pedig ma már jó eséllyel urológusként írna tanulmányokat.
A császárok mindennapos titkait, életvitelüket és a körülöttük dolgozók nyomait tovább szemlélteti A római császárok titkos élete című dokumentumsorozat a Viasat Historyn.
(Forrás: Viasat World)