A Liverpool a szezonbeli eddigi hét tétmérkőzéséből hatot megnyert, és csupán a Nottingham Forest elleni Premier League-találkozót veszítette el. A csapatban Szoboszlai Dominik az első öt összecsapást egyaránt végigjátszotta, a legutóbbi kettőn viszont előbb egy óra játék után lecserélték, majd a szerdai Ligakupa-meccset a kispadról nézte végig – 2024-ben hasonlóra még nem volt példa. Az Arne Slot vezetőedző irányítása alatt új szerepkörben futballozó Szoboszlaival kapcsolatban több aggodalom is érkezett, miszerint nem csupán rotációról volt szó, hanem akár a West Ham United ellen remeklő Diogo Jota, akár más kiszorítja a magyar középpályást a kezdőből. Ám az edzőként kétszeres magyar bajnok és egyszeres Magyar Kupa-győztes, a korábban a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó Csank János szerint nem kell vészharangot kongatni.
Ha a Liverpool minden sorozatában eljut a döntőig, akkor a 2024-25-ös szezonban összesen akár 66 tétmérkőzést is játszhat, ehhez pedig Szoboszlai Dominik számára jövő nyárig (a már lejátszott két Nemzetek Ligája-találkozóval együtt) még 10 válogatott találkozót is tartalmazhat az idény. Nem csoda tehát, hogy Arne Slot olykor pihenteti a játékosait, köztük a magyar középpályást.
„Nem igazán értem azokat, akik amiatt csinálnak felhajtást, hogy az elmúlt két meccset nem játszotta végig.
Senki nem játssza végig az összes mérkőzést, rotációra olykor szükség van, ugyanúgy lecserélnek mindenki mást is.
Ha 20 perceket játszana, akkor is el kellene ismernünk, ő pedig átlagosan ennél sokkal több időt tölt a pályán – nyilatkozta az Origo Sportnak a 77 éves mesteredző, Csank János. – Nem csupán Magyarországon, de külföldön is kiemelik, ha véletlenül egy meccsen nem játszott a legjobban magához képest. Leírják, hogy »bizony, most három rossz passza is volt«, miközben néhány csapattársának ennél is több. Összességében szerintem nagyon jól játszik a Liverpoolban,
a csapatból nagyon ritkán lóg ki lefelé, ennél viszont jóval többször felfelé.
Középpályásként azt kell játszania, és azt is játssza, amit ezen a poszton lehet."
A magyar labdarúgó-válogatottat a kilencvenes években összesen 19 mérkőzésen irányító Csank János arról is beszélt, mit tanácsolna Szoboszlai Dominiknak. Mint kiderült, hasonlót, mint amit maga a magyar középpályás is mondott a saját teljesítményéről a héten: több gólt és több gólpasszt kellene felmutatnia. A Slot-éra alatt látott támadóbb szerepkörében eddig Szoboszlai hat tétmeccsen egy gólnál és két gólpassznál jár, ám Csank szerint ennél is több lövésre és találatra lenne szüksége.
„Ha beszélnék vele, azt javasolnám neki, hogy legyen a mostaninál lényegesen önzőbb. Nagy dolgokat várnak el tőle, neki pedig ehhez méltóan kell viselkednie, abban az értelemben, hogy a támadóbb felfogású pozícióban több lövéssel kellene próbálkoznia. A jelenleginél agresszívebben kellene kimutatnia, hogy »én vagyok Szoboszlai«, ezt hiányolom belőle.
Akinek ilyen rúgótechnikája van, annak meccsenként legalább ötször kapura kéne lőnie. Kis túlzással, amint átlépi a félpályát a labdával, tüzelhetne.
Ami az erőssége, azt ki kell használnia, kiharcolnia például azt is, hogy mindig ő lője a szabadrúgásokat. Egy német vagy angol játékosként szerintem ezeket gond nélkül megcsinálná, magyarként talán kissé visszafogottabb, és ezt kritizálja a (helyi) sajtó is, pedig nyilván nem csak rajta múlik ez."
Csank János arról is beszélt, hogy ha Szoboszlai Dominik többször próbálkozna a Liverpoolban és a magyar válogatottban is, akkor bebiztosítaná azt, hogy középen játsszon, nem pedig a szélen, ami talán kevésbé a magyar focista erőssége.
„A válogatottban sem mindig tudja megmutatni, hogy
ő egy vérbeli belső, 10-es játékos, márpedig neki a szélről nem olyan könnyű játszani.
A magyar válogatott ellenfeleként én biztosan az ő oldalán vezetnék inkább támadásokat, hogy Szoboszlai minél hátrébb szoruljon a pályán, minél messzebb kerüljön az ellenfele kapujától, minél kevésbé használhassa ki a gyorsaságát. A szélről talán kevésbé veszélyes, mert különben középről kulcspasszokat tud adni, átlövései lehetnek, fontos cseleket mutathat be. Úgy gondolom, hogy
van néhány olyan fegyvere, amiről még ő sem tudja, hogy a birtokában van. Ezeket kéne megtalálnia és elővennie, és akkor még a mostaninál is jobb lehetne."
Meddig jutnak Szoboszlaiék?
A magyar futballszurkolók számára a Liverpool szereplése a BL-ben egy külön kupasorozatnak felel meg. Szoboszlai Dominik szereplése ugyanis sokkal kardinálisabb kérdés, mint az, hogy kié lesz a BL-trófea. Hacsak a kettő nem esik majd egybe, azaz a Liverpool megnyeri a legrangosabb kupasorozatot. A fogadók rendszerint szeretnek kisebb-nagyobb összegeket tenni a magyar válogatott csapatkapitányát felvonultató Vörösökre is. BL-meccsek fogadásaival kapcsolatos infók itt!