Vágólapra másolva!
A Brazil Kupa (Copa do Brasil) elődöntőjének visszavágóján a Corinthians és a Flamengo gólnélküli döntetlent játszott, így az első meccsen egygólos előnyt szerző Flamengo jutott a döntőbe. A vendégek hatalmasat küzdöttek a meccsen, ugyanis Bruno Henrique kiállítása miatt már a 28. perctől emberhátrányban játszottak.

A Flamengo teljesen megérdemelten jutott tovább a Corinthians ellen, ugyanis hiába játszhatott a hazai csapat több mint egy órát emberelőnyben, képtelen volt igazi fölényt kialakítani.

BRAZILIAN CUP 2024, CORINTHIANS x FLAMENGO, Bruno Henrique
Bruno Henrique fejbe rúgta az ellenfelét
Fotó: AGIF via AFP / AGIF via AFP/Anderson Romão/AGIF

Brutálisan fejbe rúgta az ellenfelét Bruno Henrique

Pedig a 33 éves támadó, Bruno Henrique nagyon nehéz helyzetbe hozta a csapatát a 28. percben, amikor

 brutálisan fejbe rúgta, talpalta az ellenfelét, Matheus Francát. Szerencsére súlyos sérülés nem történt, Franca tudta folytatni a játékot, a Flamengo támadóját azonban azonnal kiállította a játékvezető.

Talán az egészben a legviccesebb az, hogy a vendégek rögtön reklamálni kezdtek a játékvezetőnél, hogy nézze vissza az esetet. Ám hiába, Anderson Daronco hajthatatlan volt és leküldte a pályáról Bruno Henrique-t.


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!