Vágólapra másolva!
A Manchester United az Európa-ligában próbált javítani a Tottenham elleni hazai 0-3 után, a Porto otthonában. Angol sajtóhírek szerint Erik ten Hagnak a portugálok és az Aston Villa ellen kell bizonyítania, hogy helye van a United kispadján.

Az angolok nagyon jól kezdtek, Diogo Costa előbb lábal Marcus Rashford lövését védte be, majd kézzel Rasmus Höjlund lövését a rövid oldalon, így 20 perc után 2-0-ra vezetett a United, de itt minden megváltozott. A 27. percben egy beadás után Mazraoui fejesét kellett védenie a saját kapusának, Onanának, a kipattanóra pedig Pepe érkezett, aki szinte az üres kapuba fejelt.

Hét perccel később már 2-2 állt az eredményjelzőn, amikor egy beadás után Samu Omorodion előzte meg De Ligtet és a léc alá fejelt.

Kétóglos vezetés után szenvedett a Manchester United
Fotó: MIGUEL RIOPA / AFP

A második félidő ötödik percében Onorodion már a vezetést is megszerezte egy szép akció után, megint De Ligt mellől volt eredményes. A United küzdött, de az utolsó percekben már csak 10 emberre, miután Bruno Fernandes megkapta a második sárga lapját is, így a portugál kiállni kényszerült. A hosszabbításban a csereként beállt Harry Maguire villant, aki egy szöget után fejelt a kapuba.

A 3-3 azt jelenti, hogy a United a Twente és a Porto elleni döntetlen után két ponttal ál az Európa-ligában.

A Ferencváros későbbi ellenfelei közül a görög PAOK annak ellenére egygólos vereséget szenvedett hazai pályán az FCSB-től, hogy a román rivális több mint félórát emberhátrányban futballozott. A holland AZ Alkmaar ugyancsak kikapott az Athletic Bilbao otthonában, viszont ifj. Lisztes Krisztián és Fenyő Noah csapata, az Eintracht Frankfurt 3-1-es győzelmet aratott idegenben a török Besiktas felett. A két magyar játékos közül előbbit nem nevezte a német klub a nemzetközi porondra, utóbbi pedig a kispadról nézte végig a találkozót.

A második számú európai kupasorozatban a nyolcfordulós alapszakasz első nyolc helyezettje közvetlenül a nyolcaddöntőbe jut, a 9-24. helyezettek pedig oda-visszavágós párharcban küzdenek majd meg a 16 közé jutásért. Az utolsó 12 együttes kiesik.

Európa-liga, alapszakasz, 2. forduló:

FC Porto (portugál)-Manchester United (angol) 3-3 (2-2)

Rangers FC (skót)-Olympique Lyon (francia) 1-4 (1-3)

PAOK (görög)-FCSB (román) 0-1 (0-1)

Viktoria Plzen (cseh)-PFC Ludogorec (bolgár) 0-0

Royal Union Saint-Gilloise (belga)-Bodö/Glimt (norvég) 0-0

Athletic Bilbao (spanyol)-AZ Alkmaar (holland) 2-0 (0-0)

Twente (holland)-Fenerbahce (török) 1-1 (1-0)

Besiktas (török)-Eintracht Frankfurt (német) 1-3 (0-2)

Elfsborg (svéd)-AS Roma (olasz) 1-0 (1-0)

korábban:

FERENCVÁROSI TC-Tottenham Hotspur (angol) 1-2 (0-1)

SS Lazio (olasz)-Nice (francia) 4-1 (2-1)

Slavia Praha (cseh)-Ajax Amsterdam (holland) 1-1 (0-1)

Real Sociedad (spanyol)-RSC Anderlecht (belga) 1-2 (1-2)

Olimpiakosz (görög)-SC Braga (portugál) 3-0 (1-0)

Makkabi Tel-Aviv (izraeli)-FC Midtjylland (dán) 0-2 (0-1)

Qarabag FK (azeri)-Malmö FF (svéd) 1-2 (1-1)

TSG 1899 Hoffenheim (német)-Dinamo Kijev (ukrán) 2-0 (1-0)

FC Riga FS (lett)-Galatasaray (török) 2-2 (1-2)

A tabella:

1. SS Lazio 2 2 - - 7-1 6 pont

2. Olympique Lyon 2 2 - - 6-1 6

3. Tottenham Hotspur 2 2 - - 5-1 6

4. FCSB 2 2 - - 5-1 6

5. RSC Anderlecht 2 2 - - 4-2 6

6. Ajax Amsterdam 2 1 1 - 5-1 4

7. Eintracht Frankfurt 2 1 1 - 6-4 4

8. Galatasaray 2 1 1 - 5-3 4

9. Slavia Praha 2 1 1 - 3-1 4

Midtjylland 2 1 1 - 3-1 4

11. TSG Hoffenheim 2 1 1 - 3-1 4

Athletic Bilbao 2 1 1 - 3-1 4

13. Fenerbahce 2 1 1 - 3-2 4

14. Bodö/Glimt 2 1 1 - 3-2 4

15. Olimpiakosz 2 1 - 1 3-2 3

16. IF Elfsborg 2 1 - 1 3-3 3

17. Glasgow Rangers 2 1 - 1 3-4 3

18. AZ Alkmaar 2 1 - 1 3-4 3

19. Malmö FF 2 1 - 1 2-3 3

20. Braga 2 1 - 1 2-4 3

21. Manchester United 2 - 2 - 4-4 2

22. Viktoria Plzen 2 - 2 - 3-3 2

23. Twente 2 - 2 - 2-2 2

24. FC Porto 2 - 1 1 5-6 1

25. Real Sociedad 2 - 1 1 2-3 1

26. Union Saint-Gilloise 2 - 1 1 1-2 1

27. AS Roma 2 - 1 1 1-2 1

28. Ludogorec 2 - 1 1 0-2 1

29. RFS 2 - 1 1 3-6 1

30. Nice 2 - 1 1 2-5 1

31. FERENCVÁROSI TC 2 - - 2 2-4 0

32. Makkabi Tel-Aviv 2 - - 2 1-4 0

PAOK 2 - - 2 1-4 0

34. Qarabag 2 - - 2 1-5 0

35. Dinamo Kijev 2 - - 2 0-5 0

36. Besiktas 2 - - 2 1-7 0

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!