Élő:
Vágólapra másolva!
Máté Csaba borzasztóan kezdett a Debrecen kispadján, eddig mind a négy meccsét elveszítette az NB I-ben. A Fehérvár elleni mérkőzésen még minden bizonnyal ő irányít, de ha ismét elbukik, szinte biztosan leváltják. A hírek szerint Debrecenben már tudják, kik közül kerülhet ki a bukott edző utódja.

A Békéscsaba elleni Magyar Kupa-győzelmet követően Máté Csaba számára már nem alakult jól a folytatás a DVSC kispadján, ugyanis a hajdúsági klub élén az összes eddig NB I-es találkozóját elveszítette. A Paks elleni kiütéses kudarc után már a szurkolók haragja is utolérte a Ferencváros korábbi edzőjét, aki egyelőre még maradhat a kispadon, de kérdéses a jövője. A Debrecen kilenc lejátszott meccs után a 11. helyen áll a tabellán, tehát kieső pozícióban, így a csapatnak a folytatásban a bennmaradásért kell küzdenie, holott a szezon előtt a nemzetközi kupaszereplés elérése volt a kitűzött cél.

MÁTÉ Csaba
Máté Csaba napjai meg vannak számlálva a Debrecennél
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A haon.hu megírta, hogy amennyiben a klubnál a váltás mellett döntenek, Feczkó Tamás lehet az egyik legesélyesebb jelölt arra, hogy átvegye Máté Csaba helyét. A 47 éves szakembernek jelenleg nincs csapata, legutóbb Kisvárdán dolgozott vezetőedzőként. Korábban a Balmazújvárosnál, az MTK-nál és a Diósgyőrnél is megfordult, a várdaiaktól kevesebb mint egy év után távozott, miután megromlott a kapcsolata a játékosaival.

Szrdjan Blagojevics távozása után Dombi Tibor ugrott be ideiglenesen a vezetőedzői pozícióba, a klub korábbi játékosának viszont egyelőre nincsenek meg a megfelelő papírjai ahhoz, hogy leülhessen a kispadra, és állítólag nem is szeretné betölteni a posztot. 

A lehetséges jelöltek között felmerült már Herczeg András neve, aki korábban többször érkezett már megmentőként, és a drukkerek egy része szívesen látná újra a klubnál a szezon elején elküldött Szrdjan Blagojevics vezetőedzőt is. 

A Kecskemét csapatától kirúgott Szabó István neve is felmerülhet, hiszen a KTE korábbi edzőjének most nincs csapata.

Feczkó Tamás is ott van a jelöltek között
Fotó: Barbara Gabriella

Máté Csaba a Fehérvár elleni találkozón még minden bizonnyal leülhet a kispadra, ám valószínűleg az a meccs lesz az utolsó esélye, hogy megmentse az állását.

Kapcsolódó cikkek

A magyar foci továbbra is lázban tartja a fogadókat

A nemzetközi kupák mellett a hazai pontvadászat legalább annyira érdekes a fogadók körében, mint a BL vagy az EL. A futballszurkolók idén is találgatják, hogy lesz-e potenciális kihívója a Ferencvárosnak, és mely együtteseknek lesz lehetőségük kiharcolni a nemzetközi kupákban való részvételt. A fogadók szemüvegén keresztül nézve is izgalmas összecsapások várhatók a labdarúgó OTP Bank Ligában. Fogadással kapcsolatos részletek itt!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!