Vágólapra másolva!
A Debrecen focicsapata hazai pályán megalázó, 5-0-s vereséget szenvedett a vendég Pakstól az NB I 9. fordulójában. A kieső helyen álló hajdúsági csapatban egyedül a kapus, Megyeri Balázs nyújtott elfogadható teljesítményt, aki a lefújás után nyilatkozott.

Rossz volt nézni a Máté Csaba irányításával sorozatban a negyedik vereségét elszenvedő DVSC játékát a Paks elleni meccsen. A Loki egyáltalán nem emlékeztetett NB I-es csapatra, a szurkolók pedig többször is a "mi a f.sz van" és a "k.rva gyenge" rigmusokkal adtak hangot nem tetszésüknek a 0-5-re végződő meccs során. A hazai csapatból egyedül a korábbi válogatott kapust, Megyeri Balázst lehet kiemelni, aki nem is vitatta, hogy jogos a lelátóról érkező kritika.

"A mai meccsre sem állt össze a védekezésünk, ahogy az elmúlt hetekben sem. Nehéz helyzetben vagyunk, nem nézünk ki jól… 

Nem könnyű meccs közben a drukkereket hallgatni, de szívük joga, hogy ezt kimondják, ráadásul még azt sem mondhatjuk, hogy nincs igazuk. Egyébként is még csoda, hogy kijönnek a meccsre. Rászolgáltunk erre az egészre, amit kaptunk.

Most az a dolgunk, hogy felemeljük a fejünket, és sportemberként küzdve kijöjjünk a gödörből. Hosszú még a szezon, de az tény, hogy minél mélyebbre ássuk magunkat, annál nehezebb lesz a dolgunk” – mondta Megyeri Balázs, akinek a nyilatkozatába belehallatszott a dühöngő Dzsudzsák Balázs, aki üvöltve zavarta ki a szurkolók elé az öltözőbe vonuló játékosokat.

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!