Vágólapra másolva!
A korábban a Bundesligában profiskodó bosnyák szövetségi kapitány, Sergej Barbarez szeretne sok mindent ellesni a német labdarúgó-válogatottól, amely csapata következő ellenfele lesz a Nemzetek Ligája élvonalában. A magyarok jövő hétfőn, idegenben játszanak majd Bosznia-Hercegovinával.

"Nagyon nagy lelkesedéssel figyelem, amit az újjászervezett német válogatott csinál. A Nationalelf ismét olyan légkört teremtett az országban, amely lenyűgöz" - nyilatkozott a Kickernek az 53 éves Barbarez, aki ugyan Bosznia-Hercegovinában született, de 1992 óta Németországban él.

Sergej Barbarez, bosnyák fociválogatott
Sergej Barbareznek nagy céljai vannak a bosnyák válogatott élén
Fotó: Attila KISBENEDEK / AFP

A szakember szerint Rudi Völler sportigazgató és Julian Nagelsmann szövetségi kapitány nagyon jót tesznek a német válogatottnak azzal együtt, hogy más tulajdonságokkal rendelkeznek és máshogy látják a futballt - írja az MTI.

Barbarez elárulta, elsősorban a német nemzeti együttes magatartása nyűgözi le, a csapat az integráció jó példája, s ez szerinte nagyon fontos manapság. A mostani futballgeneráció több kultúrához is kapcsolódik és remélem, hogy ez példát mutat a társadalom minden szintjén - tette hozzá.

A korábbi hamburgi közönségkedvenc úgy fogalmazott, szülőhazája szövetségi kapitányi posztja számára több mint, egy munkahely.

"Ez egy küldetés. Azt hiszem, ennek így is kell lennie" - mondta Barbarez, aki áprilisban négy évre szóló szerződést kötött a bosnyák szövetséggel. Az ország válogatottja jelenleg a 75. helyen áll a nemzetközi szövetség világranglistáján.

"A nagy célunk a 2028-as Európa-bajnokság. Addigra szeretnénk olyan szinten lenni, hogy ismét ott lehessünk egy nagy tornán. 

A 2026-os világbajnokság természetesen egy álom, de a kijutás a harmadik kalapból meglehetősen nehéz. Szeretnénk ott lenni, de két lábbal a földön állunk. Hosszú távon gondolkodunk"

 - mondta a szakember, aki játékosként 47-szer szerepelt szülőhazája válogatottjában.

A bosnyákok előbb kikaptak Hollandiában 5-2-re, majd a magyarok vendégeként gól nélküli döntetlent értek el a Puskás Arénában. Pénteken, a harmadik fordulóban a német együttest, három nappal később pedig a magyar válogatottat fogadják Zenicán.


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!