Vágólapra másolva!
A Real Madrid az utolsó pillanatban lemondta a párizsi különgépet, így Vinícius Júnior, a Real Madrid támadója sem utazik el a párizsi Aranylabda-gálára. A Marca szerint azért nem, mert nem ő nyeri az aranylabdát, hanem Rodri, a Manchester City spanyol sztárja. Ez azért is megalázó a Real Madrid számára, mert napok (sőt, már hetek-hónapok) óta építették fel a brazil csatár díját a spanyol sajtóban, még a Barcelona elleni 4-0-ás vereség után is ezzel vigasztalódtak.

Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke, Carlo Ancelotti, a csapat edzője, valamint Jude Bellingham, aki szintén jelölt, sem utazik el a párizsi gálára.

Real Madrid C.F. v Borussia Dortmund - UEFA Champions League 2024/25 League Phase MD3
A Marca már szeptemberben bejelentette, hogy Vinícius Júnior nyeri az Aranylabdát
Fotó: NurPhoto via AFP/Jose Breton

Ha a hír igaz, akkor arra lehet következtetni, hogy a Manchester City spanyol középpályása, Rodri lesz a befutó, már csak azért is, mert ő már ott van Párizsban. A spanyol középpályás az előző szezonban bajnok és klubvilágbajnok lett a Manchester Cityvel, a spanyol válogatottal megnyerte az Európa-bajnokságot, mellette pedig a torna legjobb játékosának is megválasztották. 

Rodri fontosságáról és a teljesítményéről mindent elmond, hogy az előző szezonban három Premier League-meccset hagyott ki eltiltás miatt, a Manchester City pedig mindhárom találkozót elveszítette.

Spain beat England 2-1 to win EURO 2024 title
Rodri volt az Európa-bajnokság legjobb játékosa
Fotó: Anadolu via AFP/Oguz Yeter

A 29 éves középpályást kárpótolhatja az Aranylabda, ugyanis szeptember 22-én, az Arsenal elleni rangadón Rodri elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, így várhatóan legalább kilenc hónapig nem futballozhat.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!