Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott hétfőn este 2-0-ra győzött a bosnyákok vendégeként a Nemzetek Ligája A divíziójának negyedik fordulós mérkőzésén Zenicában. A találkozó után duplázó Szoboszlai Dominik a vegyeszónában értékelte a győzelmet.

A csapatkapitány elmondta, hogy a hollandok elleni döntetlen után mindenki tisztában volt azzal, hogy ha ezúttal is hozzák majd a stabil védekezést, akkor a bosnyákok sem fognak tudni veszélyeztetni. 

Bosznia-Hercegovina – Magyarország, Nemzetek Ligája, magyar labdarúgó-válogatott, Bosznia-Hercegovina, 2024.10.14.,
Szoboszlai remekelt a bosnyákok ellen
Fotó: Csudai Sándor -  Origo

Szoboszlai nyolc meccs után talált be ismét a válogatottban, de elmondta, hogy neki a csapat sikere sokkal fontosabb, mint maga a gólszerzés. Mellette kiemelte, hogy a bal oldalon remekül működött a kémia közte, Nagy Zsolt és Sallai Roland között. 

Szoboszlai a szurkolókat is méltatta és megköszönte nekik, hogy elkísérték a csapatot a világvégére. A saját teljesítményéről elmondta, hogy nagyon sok melót beletett a mérkőzésbe, de ez ugyanúgy elmondható a csapat többi tagjáról is, a győzelemhez pedig erre van szükség.

A csapatkapitány végezetül elmondta, hogy a legutóbbi két meccsen szerzett négy ponttal a csapat elindult a jó irányba.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!