Vágólapra másolva!
Sajtóhírek szerint a Liverpool labdarúgócsapata egy új játékost keres Szoboszlai Dominik pozíciójára, pontosabban "olyan 10-es szerződtetésén dolgozik, aki jobb mint, Szoboszlai”.

Szombaton az éllovas Liverpool Diogo Jota góljával győzött 1-0-ra a továbbra is nyeretlen Crystal Palace otthonában a Premier League 7. fordulójában. A vendégeknél a bajnokságban először nem kezdett Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya a második félidő elején állt be csereként. A footballinsider247.com arról számolt be, hogy a Liverpool Szoboszlai helyére keres játékost, a fő kiszemelt pedig éppen a Crystal Palace támadó középpályása, a szombati bajnokin végig a pályán lévő Eberechi Eze. A 26 éves, 9-szeres angol válogatott focista szerződése 2027 nyarán fog lejárni a londoni együttesnél, a Transfermarkt pedig 60 millió euróra becsüli az értékét.

Eberechi Eze, Crystal Palace, Liverpool, Szoboszlai Dominik
Eberechi Eze a Crystal Palace-ból a Liverpoolba igazolhat, éppen Szoboszlai Dominik posztjára
Fotó: Ian Kington / AFP

A cikk címe 

A Liverpool olyan 10-es szerződtetésén dolgozik, aki jobb mint, Szoboszlai”, 

és a szövegben is azt taglalják, hogy a Liverpoolnál úgy vélik, hogy Eze jobb teljesítményre lehetne képes a 10-es pozícióban, mint amilyenre Szoboszlai Dominik.

Hasonló mutatókkal rendelkezik eddig idén Eberechi Eze és Szoboszlai Dominik

A magyar középpályás a szezonban eddig kilenc mérkőzésen egy gólt és három gólpasszt jegyzett, míg Eze szintén kilenc találkozón három gólnál és egy asszisztnál jár.

Steve Parish, a Crystal Palace tulajdonosa korábban bevallotta, hogy a nyári átigazolási időszakban megdöbbentette az érdeklődés hiánya az angol válogatott focista iránt, aki már az előző idényben, és eddig a mostani szezonban is csapata egyik legjobb és legfontosabb játékosa.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!