Vágólapra másolva!
Hétfőn este ismét kikapott a Vasas a Merkantil Bank Ligában, ezúttal a Mezőkövesd ellen szenvedett Pintér Attila csapata 2-1-s vereséget. A lefújást követően az egyetlen Vasas-gól szerzője, Urblík József konkrétan elsírta magát az M4 Sport kamerái előtt, és azt mondta, hogy sem a minőség, sem az akarat nincs meg az együttesnél. Egy korábbi Vasas-játékossal, Szentmihályi Antallal beszéltünk a meccsről és a Vasasról.

A klub korábbi kiváló kapusa, a csapatot 1959-1964 között erősítő Szentmihályi Antal, aki a Vasassal magyar bajnokságot és nemzetközi szinten Közép-európai Kupát (KK) is nyert, így látja a mostani helyzetet:

"A hétfői meccset nagyon sajnáltam, sajnos nem egészséges a szívem, így nem tudtam végignézni a mérkőzést, mert némi túlzással élni akarok még, ezért nem teszem ki magam annak, hogy még jobban felidegesítem magamat.

Emiatt az első félidő végén, a második bekapott gól után már nem néztem a találkozót. 

A szezon előtt azt hittem, hogy majd most jobban fognak szerepelni, de ez így rendkívül nehéz lesz. Nagyon szeretném, hogy az igazi helyén legyen a csapat, az első osztályban, és ne az NB II-ben kínlódjanak, de most sajnos ez van."

A Vasas a másodosztályban nyolc fordulót követően 10 megszerzett ponttal mindössze a 11. helyen áll a tabellán.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!