Vágólapra másolva!
Az Internazionale szurkolói reménykednek benne, hogy csapatuk folytatja jó sorozatát kedden az Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntős meccs előtt. A párharc első mérkőzése előtt a két szurkolótábor már a milánói Dóm téren találkozott egymással.

Nem vár könnyű mérkőzés Diego Simeone csapatára, ugyanis a kisebb hullámvölgybe került Atlético Madrid az Inter vendége lesz, amely rendes játékidőben tavaly szeptember vége óta nem szenvedett vereséget egyik versenysorozatban sem, ráadásul a legutóbbi nyolc mérkőzését megnyerte. Az összecsapásnak tehát a jelenlegi formát figyelembe véve inkább az otthon szereplő Internazionale az esélyese, de az Atlético habitusát ismerve mindenképpen parázs csatára van kilátás.

Atlético Madrid szurkolók
Mintegy 3 ezer szurkoló kísérte el az Atlético Madridot Milánóba
Fotó: AFP

Az Atlético Madrid csapatát mintegy háromezer spanyol szurkoló kísérte el Milánóba, kedd délután pedig a vendég drukkerek egy része a milánói Dóm téren gyülekezett. A spanyolok énekeltek, és az "Atléti! Atléti!" felkiáltásokkal éltették Diego Simeone csapatát. Azonban nem kellett sokat várni az Inter-drukkerek válaszára sem, akik az Atlético városi riválisának, a Real Madridnak a himnuszát játszották le, amivel alaposan meglepték a vendégeket.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!