Vágólapra másolva!
Csütörtök este Párizsban kisorsolták a Nemzetek Ligája negyedik kiírásának csoportbeosztását. A Marco Rossi vezette magyar válogatott az A-divízió 3. csoportjába került, olyan bombaerős ellenfelek közé, mint Hollandia, Németország és Bosznia-Hercegovina. A sorsolás keménynek tűnhet, de Szoboszlai Dominikék az utóbbi években már több nagy csapatot is megfricskáztak, így a mieinknek semmi oka sincs a félelemre. Nézzük hát részletesebben a magyar válogatott ellenfeleit.

Hollandia

Amikor Marco Rossi csapata bekerült a holland labdarúgó-válogatott mellé a Nemzetek Ligája A divíziójának 3-as csoportjába, egész biztosan rengeteg olyan szurkoló volt, aki a levegőbe csapot örömébe. A hollandok azért, mert a közelmúltban hatalmas verést mértek a mieinkre, a magyarok pedig azért, mert végre van lehetőség visszavágni a hollandoknak a 2013 októberében elszenvedett történelmi 8-1-es vb-selejtezős vereségért.

Robin Van Persie a mieink elleni 8-1-es meccsen döntötte meg Patrick Kluivert gólrekordját Forrás: AFP/Jasper Ruhe

Ha ezt tíz évvel ezelőtt terveztük volna, akkor minden bizonnyal esélytelen próbálkozás lett volna, most azonban 2024-ben ott tart a magyar válogatott, hogy akár még a FIFA-világranglistán hatodik helyen álló holland csapat ellen is győzelmi esélyekkel léphet pályára.

A Ronald Koeman vezette holland csapat egy rendkívül fiatal, 26 éves átlagéletkorú együttes, ami most formálódik. Olyan világsztár támadójátékosok nincsenek a csapatban, mint anno Robin Van Persie, Arjen Robben, Rafael Van der Vaart vagy Wesley Sneijder, azonban

ott nekik a világ talán legjobb középső védője, Virgil van Dijk, aki Szoboszlai Dominik csapattársa a Liverpoolban.

A holland és a magyar csapatkapitány: Virgil van Dijk és Szoboszlai Dominik Forrás: AFP/Darren Staples

Szintén a Mersey-parti csapatban játszik Cody Gakpo valamint Ryan Gravenberch is, mellettük pedig meg kell említeni az Atalanta középpályását, Teun Koopmeinerst is, aki állítólag jövendőbeli csapattársa lehet Liverpoolban a magyar válogatott csapatkapitányának.

A hollandok legveszélyesebb támadója még mindig az Atlético Madridot erősítő Memphis Depay, aki jelen pillanatban 44 góllal a válogatott történetének második legeredményesebb játékosa és csak hat gól választja el az élen álló Van Persie-től, így kijelenthető, hogy

a 29 éves támadó nagy valószínűséggel hamarosan az élre áll majd az örökrangsorban, hacsak nem jön közbe valami súlyos sérülés a pályafutásában.

Memphis Depay alapember Ronald Koeman csapatában Forrás: AFP/Javier Soriano

Említést kell még tenni Xavi Simonsról, aki papíron a Paris Saint-Germain játékosa, de kölcsönben az idei szezont az RB Leipzig csapatánál tölti, és jól sikerült pótolnia a Liverpoolhoz távozott Szoboszlait. A 20 éves középpályás az idei szezonban 28 meccsen 7 gólt lőtt és 9 gólpasszt adott, így nem csoda, hogy Párizsban is komolyan számolnak vele a következő szezontól.

Xavi Simons az egyik legnagyobb holland tehetség Forrás: NurPhoto via AFP/Marcel van Dorst

A két csapat eddig 18-szor találkozott. Ebből 11-szer a hollandok nyertek, kétszer született döntetlen, a mieink pedig ötször nyertek. A magyar válogatott legutóbb 1984. október 17-én győzte le a holland csapatot. A rotterdami De Kuip stadionban rendezett vb-selejtezőn 2-1-re nyertek a mieink Détári Lajos és Esterházy Márton góljaival, ráadásul a találkozó végén még Varga József kihagyott büntetője is belefért a mieinknek.

Németország

A német válogatottról kellemes emlékeket őrizhet a magyar csapat az utóbbi időből, hiszen a Nemzetek Ligája előző kiírásában Szoboszlai Dominikék előbb 1-1-es döntetlent játszottak a Puskás Arénában, majd Németországban nyertek 1-0-ra, végül Olaszország mögött, de Németország és Anglia előtt a második helyen végzett a Rossi-csapat.

A magyar válogatott legutóbb szenzációs győzelmet aratott a német csapat felett Lipcsében Forrás: MTI/EPA/Hannibal Hanschke

A magyarokkal szintén azonos Eb-csoportkörben szereplő német válogatott a katari világbajnokság óta borzalmas formában van, a legutóbbi tíz meccséből csupán kettőt nyert meg két döntetlen mellett, igaz, ezek mind barátságos mérkőzések voltak. A Nationalelf éléről szeptemberben menesztették Hans-Dieter Flicket, miután a csapat csúfos vereséget szenvedett a japánoktól. A helyét Julian Nagelsmann vette át, aki egyből két vereséggel kezdett, előbb hazai pályán kapott ki Törökországtól, majd Bécsben Ausztriától felkészülési meccsen.

Az RB Leipzig és a Bayern München korábbi edzőjét sokat kritizálták amiatt, hogy a válogatott rengeteg gólt kap (az említett két meccsen ötöt), és valóban a védelem lehet a németek legnagyobb gyenge pontja, hiszen a legutóbbi húsz meccsükön mindössze két találkozót úszott meg a válogatott kapott gól nélkül, Omán és Peru ellen.

Julian Nagelsmann (balra) az Eb végéig vállalta a német válogatott irányítását Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Federico Gambarini

Vagyis Marco Rossi együttesének minden esélye megvan a győzelemre a világranglistán 16. helyen álló német válogatott ellen, amellyel már a nyári Európa-bajnokságon is összemérheti erejét.

Bosznia és Hercegovina

Ha csak a bennmaradást nézzük, a magyar válogatottnak a FIFA-világranglista 69. helyén álló bosnyák csapat ellen ki majd harcolnia a bennmaradásért a Nemzetek Ligája A divíziójában. A bosnyákok nem képviselnek már olyan félelmetes játékerőt, mint néhány évvel ezelőtt, de így is rengeteg topligás játékosuk van, elég csak az Ajaxban futballozó Benjamin Tahirovicot, a Fenerbahçében szereplő Rade Krunicot.

A bosnyákok legnagyobb sztárja a 37 éves Edin Dzeko, aki eddig 133 alkalommal lépett pályára a válogatottban.

A 193 centis támadó korábban olyan sztárcsapatokban futballozott, mint a Bundesligában bajnok Wolfsburg, az angol Manchester City, az olasz AS Roma vagy éppen az előző szezonban BL-döntős Internazionale.

Rendkívül boldog lennék, ha a válogatott nagyszerű eredményeket érne el, és a történelem során először kvalifikálná magát az Európa-bajnokságra. A múltban több okból sem sikerült, de most itt vagyunk, és minden rajtunk múlik" - mondta Dzeko, akinek a csapata pótselejtezőn még kiharcolhatja az Eb-szereplést.

Edin Dzeko a bosnyákok élő legendája Forrás: Middle East Images via AFP/Yagiz Gurtug

Dzeko volt már gólkirály a Bundesligában és az év játékosának is megválasztották Németországban. A Manchester Cityvel két bajnoki címet, egy FA-kupát és egy Ligakupát nyert.

Mivel a Nemzetek Ligája meccseit az Európa-bajnokság után, szeptember 5. és 10. között rendezik, a következő kettőt október 10. és 15. között játsszák le, míg az utolsó két körre november 14. és 19. között kerül sor, így nem lehet tudni, hogy az addigra már 38 éves Edin Dzeko ott lesz-e a mieink elleni meccseken.

A két csapat története során eddig négyszer találkozott. Két döntetlen mellett két magyar siker született. A mieink legutóbb 2007. szeptember 8-án játszottak a bosnyákokkal Eb-selejtező mérkőzésen. A Várhidi Péter vezette csapat Gera Zoltán 11-esével megnyerte a meccset. Érdekesség, hogy a 14 évvel ezelőtti meccsen Edin Dzeko már csereként ott volt a bosnyák csapatban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!