A korcsolyázás mellett zsonglőrködni is tanult, illetve egy-egy artista mutatványt is elsajátított a show-ban, majd, amikor úgy érezte, hogy külföldön is megállná a helyét felmondott a Jégszínházban. „Ezt, mondjuk, elég bután csináltam, mert úgy jöttem el, hogy nem volt másik munkám, így aztán egy éven át a kutya nem szólt hozzám, és munkám sem volt. Nulla angol tudással küldözgettem e-maileket, hátha kell valahová egy tűzzsonglőr, de egyszerűen kevés voltam. Végül Mexikóból válaszoltak, hogy rendben, várnak.”
Persze, ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor mindenki Mexikóban tűzzsonglőrködne egy jégrevüben.
Az érkezés másnapján ugyanis kiderült, hogy Ádám jóformán egy kukkot sem beszél angolul,
az e-maileket az öccse írta meg az ő útmutatásával, így volt egy kis pánik, hogy hogy tudja majd megtanulni a koreográfiát, mi lesz, ha változás van a programban és hasonlók. „Egy megoldás volt: egy korcsolyázót megkértek korcsolyázza le nekem a koreográfiám majd én az ő mozgását lekövetve megjegyeztem és megtanultam a koreográfiát."
A lelkes és szinte bármennyit dolgozni képes, akkor 21 éves fiatalember első próbálkozásra megragadt a show-bizniszben.
A mexikó revüvel a mai napig együtt dolgozik, most például a karácsonyi szezonban egy több hetes, napi három előadást tartalmazó szerződése van, ami azt jelenti, hogy nagyjából húszezer nézőt szórakoztato minden nap. De dolgozott már orosz céggel, Las Vegas-i produkcióban, és Dél-Koreában ugyanúgy, mint a Közel-Keleten, Indiában vagy Nyugat-Európa szinte összes országában.
Produkciója egyik legkülönlegesebb része a hátra szaltó és az akrobatika, amit még ezen a szinten is csak nagyon kevesen tudnak művelni. Úgy, ahogy ő, pedig szinte senki.
Körülbelül öt-hat évig gyakoroltam, rengeteg eséssel persze, mire stabilan el tudtam sajátítani.
Tornászokkal és artistákkal kezdtem betanulni, mielőtt jégre mentem. Azóta már annyiszor csináltam, hogy olyan szinten rutinná vált, hogy akár a párizsi Lido 7x7 méteres jegén, szinte lendület nélkül is ment."
Ekkora jégen még megfordulni is nehéz, nemhogy szaltózni:
„Már pontosan tudom a levegőben, fejjel lefelé állva is, hogy hol vagyok, és hol vannak hozzám képest a többiek.
De ez iszonyúan veszélyes dolog, a saját szakállára senki ne próbálja ki! Láttam kollégákat is csúnyán fejre esni edzés közben, nem éri meg kockáztatni.
Csak is megfelelő rutinnal rendelkező profi biztosításában, ahogy én is tettem.”
Egymásra bízzák az életüket
2013-ban egy ukrán korcsolyázóval, Ievgen Lukashenkóval létrehozta az AcroICE nevű formációt, amivel most már akár nagyobb létszámú társulatként is tudnak fellépéseket vállalni. A csapatban Ádám a fiatalabb, ezért ő ugrik, Ievgen pedig dobja őt, de a munka mindkettőjüktől maximális koncentrációt igényel: „Egymás kezében van az életünk. Ha ő nem tart eleget, vagy, ha az én tempóm nincs jó időben, akkor a nyakamra eshetek, vagy őt vágom meg a pengével. Amire már volt példa sajnos nem egyszer. Mi ebből élünk, annál szörnyűbb nincs, ha egy kollégának okozol súlyos sérülést. A lecke: soha, egyetlen pillanatra sem szabad kihagyni" – mondja Ádám.Lehetőségekben pedig nincs hiány. Már nem, nem ő küldi, hanem ő kapja az e-maileket, amelyben „nagyon komoly pénzekért" ajánlanak nekik szerződést.
Az AcroICE sikerének másik nagy titka – a hátra szaltó és a tűzzsonglőrködés mellett – a megjelenés: a különleges LED-es ruhák, olyanok, mintha egy sci-fit látnánk a jégen. „Akkoriban tűzzsonglőr voltam, de nagyon szerettem volna felkerülni a Royal Caribbean egyik óceánjárójára, ahol persze hallani sem akartak a tűzről, így aztán kitaláltuk a LED-es ruhákat."
A hollywoodi megjelenés ellenére ezek a szerelések nem egy speciális effektekkel foglalkozó cég boszorkánykonyhájában készültek, hanem az annak idején gépészeti szakközépben érettségiző Ádám műhelyében, vagy éppen a két fiú szállodai szobájában két előadás között, vagy az éjszakai alvásidő rovására.
A ruhákon 599, egyesével programozott LED világít, ami tizenkét ruha esetén 7188 darab egyesével felragasztott kis világító elem, mindegyik hat ponton forrasztva.
Elmondhatatlanul sokat szenvedtünk, mire a ruhák úgy néztek ki, ahogy most látják, illetve mire üzembiztossá tudtuk őket tenni.
Mindenféle anyagokat kipróbáltunk, az egyik túl elasztikus volt, megnyúlt és már szakadtak is a forrasztások, a másik túl merev volt, mozdulni sem lehetett bennünk. Aztán rossz nyákot (erre kerülnek a kis LED-lapocskák) választottunk, aztán kiderült, hogy nem bírják a vizet, és, ha egy kiég, akkor oda az egész mutatvány.
Volt olyan is, hogy kigyulladt rajtunk a kosztüm.
Ha egy ruha leáll, az nekünk óriási presztízsveszteség, ahogy a show-nak is, ezt pedig nem engedhetjük meg magunknak."
Ez már üzembiztos:
A programot a ruhákhoz két programozó írja, de az animációt és a koreográfiát már Ádám rakja össze, akinek még a húszas évei elejéről van tévés szakmai gyakorlata, amikor egy regionális tévénél dolgozott előbb Hatvanban, majd nem sokkal később már Kaliforniában.
Csináljunk nagyobbat
Nem a LED-es ruha az egyetlen saját tervezésű és készítésű technikai eszközük. A csapat idén nyáron épített egy hat méter átmérőjű, de kinyitható esőgépet is, ami ilyen formában nagyobb, mint amit más show-k használnak. A szerkezetet úgy kell elképzelni, hogy az abból kijövő vízpermet különböző alakokat formál, amivel szinte bármit meg lehet jeleníteni. Az eszköz egy további egyedülálló előnye, hogy hordtáskákban bárhová könnyedén elszállítható. „Nagyon szeretem az ilyen munkánkat, sőt nem is érzem igazából munkának. Pénzt és időt nem sajnálva továbbra is azon leszek, hogy újat alkothassak." Az elsőt már el is adták Mexikóban, de, amíg nem debütál a show-ban, mi sem mutathatunk róla képeket.A hónapokig tartó kísérletezések azonban végül eredményre vezettek, most már minden alkalommal úgy léphetnek jégre, hogy biztosak lehetnek benne, a technikai nem fogja őket cserben hagyni. Ma már ott tart az AcroICE, hogy szinte sehol nem kell kilincselniük, annyi felkérés érkezik. Ádám, a párosuk, és az egész csapat is nyugodtan mondhatja magát világhírűnek, egész estés show-kat, turnékat és szezonokat építenek rájuk.
Ahogy jövőre is, amikor a világ első számú jeges show-ja, a Holiday on Ice ünnepli a 75. születésnapját. „Tavaly, illetve két éve is szólista voltam, a párosunkkal úgynevezett special act-ként, azaz különleges számként tartanak bennünket nyilván, ami tovább növeli az ázsiónkat. Az a mexikói casting director (aki felveszi a műsorba a korcsolyázókat) azt mondja, hogy rajtunk kívül a világon csak két fiú-fiú páros akrobatikus korcsolya művész páros van, de jelen pillanatban mi vagyunk a legjobbak."
Minden nap edzeni kell:
Ádám azt is hozzáteszi, hogy, mint azt az ő példája is mutatja, nem kell korcsolyázó nagyhatalomnak lenni, hogy az ember a szakma csúcsára jusson. A remek orosz korisok persze mindenhol ott vannak, de észt és kazah pályatárs is van a legjobbak között.
Ezért nem meglepő, ha az ember a bécsi repülőtéren saját magát látja az összes reklámtáblán, vagy ha
az amszterdami Schipol repülőtéren akkorában néz le a képe az utasokra, mint egy kisebb panelház.
Amikor azt kérdeztük, hogy a rengeteg felkérés és fellépés, illetve annak ellenére, hogy már az egész világot bejárták, van-e olyan hely vagy show, ami még nagyon hiányzik a listáról, Ádám kettőt is tud mondani.
„A Holiday on Ice óriási dolog, ha nem a legnagyobb, hiszen olimpiai és világbajnokokat foglalkoztatnak, és hihetetlen múlttal rendelkeznek. A szakmának egy másik csúcsa mégiscsak a Cirque du Soleil. Egyetlen jég show-juk van, amit 2017-ben indítottak útjára, a Crystal, ha abba bekerülhetnénk, az óriási érzés lenne.
Pár hete megkerestek bennünket, de miután a felkínált dátumra már aláírt szerződésünk volt, nemet kellett, hogy mondjunk.
Egy órát ültem az e-mail fölött, azon törtem a fejem, hogy tudnánk mégis igent mondani nekik. Ez a csúcs, ennél feljebb nincs. A másik nagy álmom pedig az, hogy az AcroICE-szal egyszer egy teljes műsorral felléphessünk Magyarországon, mert eddig ez sajnos nem sikerült."