Vágólapra másolva!
A Premier League-ben szereplő Manchester City angol válogatott sztárja, Kyle Walker a hírek szerint visszaköltözött a feleségéhez, Annie Kilnerhez. A klasszis szélsőt még tavaly karácsonykor dobta ki a nő, mert a volt szeretője, Lauryn Goodman újabb gyereket szült a focistának.

A 34 éves játékos botrányainak száma végtelen: orgia a házi karanténban, nők inzultálása egy kocsmában, félrelépések. Most azonban úgy néz ki, hogy mégis kap egy utolsó utáni esélyt Annie Kilnertől - írja a The Sun.

Kyle Walker házassága még nincs túl a nehezén
Fotó: APaul ELLIS / AFP

Kyle Walker visszaköltözhetett a feleségéhez

A megcsalás ellenére az angol védő 

„próba jelleggel” visszatért a család négymillió fontos cheshire-i otthonába. A pár – akik 2022-ben házasodtak össze, és négy közös gyermekük van – úgy döntött, hogy egy sor nyári közös találkozót követően újra megpróbálják együtt.

A 31 éves modellt, Annie-t azonban nagyon megviselte az eset, így ő és a focista egyelőre még nem mint férj és feleség van együtt.

Egy forrás a következőket mondta a lapnak: „Elérkezett egy olyan szakaszba a kapcsolatuk, amikor döntést kellett hozniuk. Mindenkivel szemben igazságtalan volt tovább húzni. 

Vagy túl kell élniük a dolgot, vagy tovább kell lépniük, és most úgy döntöttek, megnézik, hogyan alakulnak a dolgok. Próba jelleggel."

Kyle Walker már több mint egy hete visszatért a családjához, de külön ágyban alszik a ház harmadik emeletén.

"Annie eltökélt szándéka, hogy azt tegye, ami szerinte a legjobb a gyerekei számára. Ez volt életük legnehezebb éve. Még mindig hatalmas a felfordulás az életükben, akár évekig is eltarthat a folyamat. De ha esélyt akarnak adni, mindkettőjüknek meg kell próbálni" - mondta egy másik forrás a lapnak.

Kyle Walker házaságáról és a botrányairól ide kattintva lehet bővebben olvasni.

 

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!