Vágólapra másolva!
A világ legszexisebb szurkolónőjének tartott Ivana Knöll a vb-győztes német focilegendának, Lukas Podolskinak köszönhetően DJ-ként fog fellépni egy nagyszabású zenei fesztiválon, amelynek a világhírű Backstreet Boys zenekar lesz a sztárvendége.

A 130-szoros német válogatott Lukas Podolski még mindig nem vonult vissza a futballtól, de már nem csak a labdarúgás áll az élete középpontjában, ugyanis tavaly koncertszervezőnek állt. A 39 éves sztár - aki jelenleg a lengyel élvonalban szereplő Górnik Zabrze játékosa - a társszervezője a németországi Glucksgefuhle zenei fesztiválnak, amelyen a világhírű zenekar, a Backstreet Boys is fellép. A négynapos esemény során egy másik híresség is feltűnik majd, a világ legszexisebb szurkolónője, a horvát Ivana Knöll DJ-ként fogja szórakoztatni a közönséget. 

A 31 éves kebelcsoda nemrég lábtörést szenvdett, miután Görögországban távozott egy éjszakai szórakozóhelyről, de már készen áll arra, hogy lemezlovasként részt vegyen a Podolski által szervezett eseményen.

Még a törött lábam sem szegheti a kedvemet. Az orvosok azt mondták, hogy három hétig mankót kell használnom, de két hét után már tudtam segítség nélkül járni. Ismét fel tudok emelni 40 kilót, 

és a gyógytornász azt mondta, még soha nem látott ilyen gyors felépülést. Nagyon izgatott vagyok a fesztivál miatt, bár még nem tudok ugrálni és táncolni. Remélem, hogy továbbadhatom a pozitív energiáimat a rajongóknak. Otthon készítem a szettemet és a stúdióban dolgozom a saját remixeimen" - árulta el a közösségi médiában többmilliós követőtáborral rendelkező Ivana Knöll, aki gyakran vállal fellépéseket DJ-ként.

"Nagyon várom a fesztivált és az összes fellépőt, kifejezetten a Backstreet Boyst, mert őket még sosem láttam élőben" - tette hozzá a szexi szurkolónő.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!