MICHELISZ Norbert (hun) Honda Civic team Honda racing Jas portrait ambiance FAN AMBIANCE during the 2016 FIA WTCC World Touring Car Race of Hungary at hungaroring, Budapest from April 22 to 24, 2016 - Photo Jean Michel Le Meur / DPPI
Vágólapra másolva!
A 2018-ban bemutatkozó FIA túraautó-világkupa valamennyi versenyét közvetíteni fogja az M4 Sport - olvasható az Origóhoz eljuttatott közleményben. Ez összesen 30 futamot jelent, a tervek szerint ugyanis helyszínenként három versenyt rendeznek majd a tízfordulósra megálmodott sorozatban.
Az ingyenesen fogható M4 Sport és a jogtulajdonos megállapodásának köszönhetően így Michelisz Norbert egyetlen versenyéről sem maradnak le a szurkolók. Az idén a BRC Racing Teamnél Hyundai-jal induló magyar pilóta azt mondta:
"Az MTVA és az M4 Sport mindig is kiemelkedő támogatója volt a WTCC-nek, és boldog vagyok, hogy a tervek szerint minden idei versenyünket élőben közvetíti majd a sportcsatorna."
Aki nem tud a helyszínen szurkolni, az a tévé előtt majd megteheti Forrás: Jean Michel Le Meur / DPPI/Jean Michel Le Meur
A sorozat Marokkóban rajtol április 7-8-án, majd április 27-29-én a magyarországi forduló jön.
Az 1988-as Európa-bajnokságot Nyugat-Németországban rendezték, és az akkori nyolc város közül idén csak Hannover nem lesz házigazda, helyette Dortmund várja a csapatokat. Továbbá (hiszen idén 24 válogatott szerepel az Eb-n nem 8) az a Lipcse, mely 1988-ban még egy másik ország, az NDK része volt, illetve a fővárosi Hertha stadionja, mely ugyan a város nyugati részében található, de az újraegyesítés előtt sem az NDK-hoz, sem az NSZK-hoz nem tartozott.