A túraautó-világkupa új terep a Boutsen Ginion csapatnak, és az azt vezető Olivia Boutsennek is, de a majdnem egyórás beszélgetés alatt kiderült, igazán jól érzi magát az új közegben. A belga csapatfőnök és tulajdonos mindent tud a pályaversenyzésről, ami nem is csoda, hiszen kislány kora óta járja a világot. A WTCR harmadik állomásán, a Nürburgringen a legnagyobb természetességgel mesélt az Ayrton Sennához, vagy Michele Alboretóhoz fűződő emlékeiről. Olyan őt hallgatni, mintha az élő sporttörténelem beszélne az emberhez.
"Nagyon hosszú a sztorim, de szívesen lerövidítem, úgyis olyan öregnek érzem magam. Tizenkét éves koromban kezdődött az autóversenyzéshez fűződő szerelmem.
A bátyám 17 éves volt, akkor kezdett versenyezni, mindenhová vele mentem, minden sorozatba követtem, ahol csak megfordult.
Formula Vee, Forma-4, Forma-3, Forma-2, Forma-1, tízszer voltam vele a Le Mans 24 óráson, az első számú szurkolója voltam. Nem bánt velem atyáskodva, hagyott érvényesülni, de mondhatjuk, hogy mellette nőttem fel a pályák mellett. Zolder közel volt hozzánk, ott tanultam versenyautót vezetni, egyszer volt egy harmadik helyem egy kisebb versenyen, aztán
be kellett látnom, hogy semmiféle tehetségem nem volt hozzá, úgyhogy hamar abbahagytam"
- idézi fel a kezdeteket, érezhetően tényleg dióhéjban.
Nagy és izgalmas történetekről hiába faggatjuk, állítása szerint csak kis sztorikat tud a Forma-1 legnagyobb alakjairól, akikkel szinte testvéri kapcsolatban volt. "Ayrton Senna volt a kedvencem, de nem tudok róla semmi szaftos pletykát.
A bátyám egyik legjobb barátja volt, nagyon sok időt töltöttek együtt a pályán kívül is.
Együtt jártak futni, együtt edzettek, sokat lógtak együtt. Amikor a testvérem Brazíliába utazott, rendszeresen Sennáéknál szállt meg. Ő családtag volt náluk, Ayrton pedig családtag volt nálunk.
Emlékszem, mikor egyszer Monacóban találkoztam vele, a bátyám lakásának konyhájában főzött valamit.
Nem tudom, miért ez a kép maradt meg bennem róla, talán azért, mert akkor lehetett látni igazán, hogy az autón kívül ugyanolyan egyszerű srác volt, mint bárki más.
Vagy amikor Michele Alboretóval és a családjával EuroDisney-ben voltunk, ott nem voltak sztárallűrök, semmi ilyesmi, csak jól éreztük magunkat. A pályán viszont másak voltak, a versenyzés volt az életük, a munkájuknak éltek, kőkeményen dolgoztak. Csak a verseny és a győzelem érdekelte őket, de a magánéletben teljesen hétköznapiak voltak."
Amikor Thierry Boutsen háromszoros futamgyőztesként - a Williams-szel tudott győzni Kanadában, Magyaroszágon és Ausztráliában -, és többszörös pontszerzőként befejezte a Forma-1-et, húgának, Oliviának nem ért véget a kapcsolata a sorozattal.
Egyik évben az F1-es Ausztrál Nagydíjon találkoztam a férjemmel, Olivier Lainéval.
Akkor a francia Larrousse csapatot vezette, majd Belgiumban is különböző csapatoknál dolgozott, és végül eldöntöttük, hogy csinálunk egy saját alakulatot. A kezdetekben főleg Renault-kal versenyeztünk, a World Series by Renault sorozatban, de rajthoz álltunk Le Mans-ban is, LMP3, LMP2 kategóriában, szépen lassan egyre nagyobbak lettünk. A TCR Beneluxban két győzelmünk volt, most beszálltunk a WTCR-be is, mellette csináljuk a BlancPaint, a Le Mans Seriest és a 24 órást is. Rengeteg munka van benne, de annyi adrenalint, annyi izgalmat ad, ami nélkül nehezen tudnám elképzelni az életemet."
A Boutsen Ginion Racing igazi családi vállalkozás: míg Olivia Boutsen a logisztikáért, szervezésért felel, addig férje a technikai vezető. 22 éves fiuk a markentingben segít, Thierry Boutsen fia pedig mérnökként dolgozik náluk. "Az elejétől fogva egyértelmű volt, hogy családanyaként sem hagyom abba a munkát. Az egyik 24 órás spai versenyt kilenchónapos terhesen csináltam végig, és miután megszülettek a gyerekek, amint lehetett, máris vittem őket magammal.
Ebben a közegben cseperedtek fel, az első perctől imádják, volt is, hogy azzal fenyegettem őket, nem jöhetnek velem, ha nem viselkednek jól.
Persze amíg kicsik voltak, sokkal nehezebb volt végeznem a munkámat úgy, hogy körülöttem szaladgáltak, de örülök, hogy beleszoktak ebbe a világba."
Bevallása szerint a családi csapat üzemeltetése egyáltalán nem könnyű, de nem csak az érzelmi kötődések miatt. "Mindennap vitatkozunk a férjemmel, annak ellenére, hogy nem ugyanaz a feladatunk. Mégis mindketten főnökök vagyunk, ugyanúgy vannak nézeteltéréseink, mint bármely más házaspárnak. Habár az az igazság, hogy
ő nem igazán szereti a konfliktusokat, egyszerűen rám hagyja a vitát, és nekem olyankor nincs kivel harcolnom"
- avat be a családi titkokba nevetve. Kemény, szigorú és következetes főnöknek tartja magát, de azt mondja, máshogy nem is lehetne ilyen magas szinten tartani egy csapatot.
"Minden elköltött eurónak utánanézek, minden számlát ellenőrzök, mindent számonkérek,mindenről tudni akarok, de ez a lényege a sikernek."
Nőként és anyaként áll helyt egy férfiak uralta világban, mégsem tapasztalta soha, hogy bármilyen szituációban is hátrányba került volna a neme miatt. "Sosem kellett megharcolnom a tiszteletért, a kemény munkám és az eredményeink magukért beszéltek.
Soha nem éreztem, hogy kevesebbre tartanának amiatt, hogy nő vagyok, nem is kezdtek ki velem soha.
Mondjuk ebben valószínűleg nagy szerepe van annak, hogy a férjemmel 24 éve házasok vagyunk, ebben a világban mindenki tudja, hogy egymáshoz tartozunk. Soha senki nem volt velem tiszteletlen, minden csapatban vanank barátaim. Igyekszem mindenkivel közvetlen lenni, szívesen csevegek bárkivel gyerekekről, kicsi magánéletről, mert tudom, hogy mindenkinek jólesik egy picit kikacsintani a motorsportból. Szakmai dolgokról nyilván nem ejtünk szót, ez másfajta kommunikáció."
Azt viszont elismeri, hogy a három szerep - anya, feleség, csapatvezető - összeegyeztetése egyáltalán nem könnyű.
"Nehéz megtalálni az egyensúlyt, ezért jönnek velem a gyerekeim a versenyekre, így a legjobb mindenkinek.
Amíg kicsik voltak, addig még nehezebb volt, mert jelen akartam lenni az életükben, játszani velük, mesélni nekik, mellette a munkára is koncentrálni. Nem tudom megmondani, melyik nagyobb feladat.
Vannak napok, amikor anyának és feleségnek lenni a nehezebb, máskor csapatmenedzsernek.
Az viszont talán elmondható, hogy ugyanúgy logisztikázni kell mindkét területen." A rengeteg feladat és munka mellett Olivia Boutsen nehezen tudja elengedni magát, tudja is jól, hogy ezen változtatnia kellene. "Soha nem kapcsolok ki, ez a legnagyobb probléma. Állandóan gondolkodom, megállás nélkül jár az agyam, még éjszaka is.
Van egy kis jegyzetfüzet az éjjeli szekrényemen, ha valami eszembe jut éjszaka, azonnal leírom, aztán próbálok tovább aludni.
Pihennem kellene, kevés a szabadidőm. Ha akad mégis egy-egy nap, amikor nincs feladat, a kertünkben napozom, de azért megnézem az e-mailjeimet. A semmittevés számomra teljesen ismeretlen."
A túraautó-világkupában ez az első éve a csapatnak, versenyzőik azonban jól ismerik a sorozatot és a közeget. Olivia Boutsen számára furcsa volt a WTCR-t övező családias hangulat, eleinte gyanakvó volt a környezettel.
Emlékszem, kérdezgettem a többieket, hogy itt tényleg mindig mindenki ilyen kedves-e, vagy csak az első hétvégén.
Nem tudtak meggyőzni, most viszont már a saját szememmel látom, hogy ez a valóság. Ez az első évünk itt, szeretnénk szépen lépésről lépésre haladni, tanulni, beilleszkedni, hiszen mi vagyunk itt az új fiúk.
Az elsődleges célunk a top10-ben lenni, ehhez nagyszerű pilótáink vannak.
Tom Coronel fantasztikus személyiség, tapasztalt versenyző is, könnyű vele együtt dolgozni. Benjamin Lessenness még csak 18 éves, nagyon ígéretes tehetség, sok potenciál van benne. Tiago Monteiro pedig az egyik legkedvesebb ember, akivel életemben valaha találkoztam, rengeteget segít Benjaminnek, mi pedig akár a végtelenségig is várunk a felépülésére."
Csapatvezetőként természetesen más versenyzőket is figyel, Michelisz Norbertről is megvan a véleménye.
Norbi az egyik leggyorsabb pilóta a mezőnyben, imádom a stílusát, a személyiségét. Rendkívül kedves ember és nagyon jó versenyző.
Mindig megkérem, hogy mutasson képet a kislányáról, Miráról, és most már a piciről, Emmáról is. Neki is mindig van hozzám egy kedves szava, itt ez tényleg így működik."
A beszélgetés végéhez közeledve azt is megtudjuk, van olyan része a versenyhétvégéknek, melynél semmit nem jelent a sportágban eltöltött rengeteg éve és a rutin.
Minden egyes start ugyanolyan izgalmas nekem a mai napig, mint a legelső.
Imádom, hogy nem tudom, mi fog történni, hogy kiszámíthatatlan az egész. Mindig keresztben van az ujjam azért, hogy balesetmentes versenyünk legyen, miközben tudom, hogy bármikor lehet ütközés.
Büszke vagyok rá, hogy fennállásunk óta legalább egy bajnoki győzelmünk minden évben volt valamelyik sorozatban.
Azt nem akarom, hogy a gyerekeim versenyezzenek, egyrészt azért, mert iszonyatosan drága, másrészt rengeteg erőfeszítést igényel, harmadrészt pedig az igazi sikerekhez kivételes tehetség kell, anélkül nincs értelme. És hogy nekem mikor lesz vége? Versenyfüggő vagyok...
akkor hagyom abba, ha már nem lesz többé a szenvedélyem. Szerelem nélkül nem csinálom tovább."