Hosszú hétvége az Unicum-kupa előtt

Kiss Gergely olimpiai naplója kizárólagosan az [origo]-nak, 16. rész.

Péntek délben beültem a kocsimba, és hazamentem Gödöllő mellé, ahol lakik a család, egy hosszú hétvégére. Hétfőig feltöltődhetünk, Dénes (Kemény Dénes szövetségi kapitány - a szerk.) azt mondta, hétfőn, kedden és szerdán olyan terhelést kapunk, hogy belegebedünk. Aztán már itt lesznek a jövő szombaton kezdődő Unicum-kupára érkező spanyolok, görögök és németek, velük kétkapuzunk majd.

Jószerével ez lesz az utolsó laza hétvégénk Athén előtt, igyekszem kihasználni feleségemmel és Viktória lányommal. Szerencsére van úszómedencénk a kertben, ebben a hőségben ez nem kis ajándék.

Nem beszéltem még a szerdáról, amikor Dénes kihirdette az olimpiai csapat összetételét. Szívós Marci és Kiss Csaba maradt ki, mint már korábban említettem, az utolsó két Világliga-meccsünk összeállítása sejtette, hogy ők ketten lesznek a tizennegyedik és a tizenötödik játékos. Két megjegyzésem lenne ehhez. Az egyik: annyi jó pólós van Magyarországon, hogy Dénes igazából nem tudott volna rosszul dönteni, még a bő kereten kívül is számos olyan vízilabdázó akad, aki máshol biztos tagja lenne a kezdő hetesnek. A másik: boldog vagyok, hogy Dénes úgy döntött, ahogy döntött. Összeszokott csapat vagyunk, a tavalyi világbajnok gárdában mindössze egy változás történt, Varga II. Zsoltot Steinmetz Ádám váltotta fel a második center posztján. Dénes azt mondta nekünk, hogy amikor hazatértünk Long Beach-ből, még nem alakult ki fejében a tizenhármas csapat. Aludt rá egyet kedden éjszaka - jobban mondva álmatlanul hánykódott -, minden tényezőt számba vett, s csak utána döntött.

Nagyon erős a csapatunk, minden posztra van két klasszis, és minden poszton ott vagyunk a világ két-három legjobb játékosa között. Ilyen gárda, ennyire kiegyensúlyozottan magas színvonalú alakulat nincs még egy a világon, ezt bizton állíthatom. Ettől persze még nem biztos, hogy mi leszünk az olimpiai bajnokok. Dénes döntésében - tudat alatt - nyilván az is benne volt, hogy ragaszkodik azokhoz a játékosokhoz, akikkel eddigi sikereit elérte. Egy olimpián nem akar feleslegesen kockáztatni.

Velem együtt három balkezes tagja van a tizenhármas csapatnak, Benedek Tibi és Madaras Norbert a másik kettő. Kiss Csaba lett volna a negyedik... Ritkaság az ilyen, a legtöbb válogatottban jó, ha egy balkezes található, rajtunk kívül a másik kivétel Spanyolország. Náluk négy balkezes játszik, még a centerposztra is jut belőlük egy, a kubai óriás, Iván Pérez.

Kicsit hosszabbra nyúlik ez a naplóbejegyzésem, de hát régen találkoztunk. Szívesen beszélnék Kásás Tomiról, aki újra kirobbanó formában pólózik, és ennek nagyon örülök. Tomi művészlélek, ennek megfelelően teljesen kiszámíthatatlan. Ha jó passzban van, képes öt-hat meccset sorozatban végigjátszani extraklasszis szinten. Aztán egy kicsit háttérbe húzódik, s nem tudjuk, mikor "robban" újra. Nála a rossz forma sem számít: a legmélyebb gödörből képes kimászni egy pillanat alatt.

Sokan kérdezgetik, van-e vezéregyénisége a magyar válogatottnak, s ha van, akkor az kicsoda. A válaszom: most már van, Benedek Tibornak hívják, s ő a csapatkapitányunk. Tibor alapvetően zárkózott, visszahúzódó természet, Dénesnek komoly munkájába került, hogy egy kicsit felszabadítsa. Amióta Tibi egy kissé "kinyílt", ő a csapatkapitány. Érdekes, mégsem nyomja rá bélyegét az egyénisége a csapatra, mint ahogy például Estiartéé egykoron a spanyolra. Ahhoz túl sok világklasszis játszik nálunk, hogy egyvalaki a saját képére formálja a csapatot. Tibi inkább első az egyenlők között. Dénes a parton vele beszéli meg a taktikát, ennyi - nem több.

Van egy óriási előnyünk a többi válogatottal szemben. Mivel valamennyien játszottunk Olaszországban, sokan Horvátországban, Szerbiában, s angolul valamennyien tudunk, megértjük az ellenfelek szövegét a vízben. Minket viszont senki sem ért! Lehet, hogy egy ilyen apróság dönt az olimpián?!