31 magyar úszó áll rajtkőre az olimpián

Vágólapra másolva!
A magyar úszást 31 versenyző képviseli a pekingi olimpián.
Vágólapra másolva!

Erről szerdai ülésén döntött a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége, Kiss László szövetségi kapitány előterjesztése alapján. A szakvezető azt mondta, hogy az augusztusi ötkarikás játékokon szereplő úszókkal szemben 2-3 érem és az athénit meghaladó 21 olimpiai pont az elvárás.

A kapitány hangoztatta, hogy Cseh Lászlótól, Kovács Emesétől és Gyurta Dánieltől számít éremre, rajtuk kívül pedig további kilenc úszótól remél döntőbe jutást: Mutina Ágnestől, Szepesi Nikolettől, Verrasztó Evelyntől, Hosszú Katinkától, Jakabos Zsuzsannától, Takács Krisztiántól, Kis Gergőtől, Kerékjártó Tamástól és Dara Esztertől.

Ami a többieket illeti, Kiss László elégedett lesz, ha megjavítják eddigi legjobb idejüket. Az elnökségi ülésen nagy hangsúllyal szóltak az úgynevezett "where aboutról", vagyis a versenyzők hollétére vonatkozó bejelentési kötelezettség fontosságáról. Többen is felhívták a figyelmet arra, hogy július 27-től nemcsak súlyos eltiltással számolhat az, akit két órán belül nem találnak az előre megadott helyen, hanem az illető a pekingi után a 2012-es londoni olimpián sem indulhat.

Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke hangoztatta, hogy az úszócsapat a legnagyobb létszámú sportági különítménye lesz az összesen 169 tagú magyar olimpiai csapatnak. Hozzáfűzte, hogy reményei szerint a mennyiség minőséget is fog jelenteni Pekingben.

Az úszócsapat névsora:
férfiak (17):
Balog Gábor (200 hát), Bernek Péter (4x200 gyorsváltó), Bodor Richárd (100 mell), Cseh László (200 pillangó, 200 és 400 vegyes), Gercsák Balázs (400 gyors), Gyurta Dániel (100 és 200 mell), Kerékjártó Tamás (200 pillangó, 200 vegyes), Verrasztó Dávid (4x200 gyorsváltó), Kis Gergő (4x200 gyorsváltó, 400 vegyes és 1500 gyors), Kovács Norbert (200 gyors), Kozma Dominik (4x200 gyorsváltó), Madarassy Ádám (100 pillangó), Makány Balázs (100 gyors), Nagy Péter (4x200 gyorsváltó), Povázsay Zoltán (4x200 gyorsváltó), Rudolf Roland (100 és 200 hát), Takács Krisztián (50 gyors)

nők (14):
Bor Katalin (200 mell), Boulsevicz Beatrix (200 pillangó), Dara Eszter (100 pillangó és 4x200 gyorsváltó), Dobár Éva (50 gyors), Hosszú Katinka (200 és 400 vegyes, 4x200 gyorsváltó), Jakabos Zsuzsanna (400 vegyes és 4x200 gyorsváltó), Kapás Boglárka (400 gyors), Kovács Emese (200 pillangó), Mutina Ágnes (200 gyors és 4x200 gyorsváltó), Nagy Réka (800 gyors), Pecz Réka (100 mell), Szepesi Nikolett (100 és 200 hát), Tompa Orsolya (100 gyors és 4x200 gyorsváltó), Verrasztó Evelyn (200 hát, 200 vegyes, 4x200 gyorsváltó)

* * *

A magyar paralimpiai csapat tagjai használják azokat az új úszó szuperdresszeket, amelyben idén már közel 50 világcsúcs született. Az eddigi tapasztalatok nagyon kedvezőek, a Speedo Laser Race-ben a versenyzők jobb időket értek el, mint korábban. A pekingi paralimpián tizenegy magyar úszó vesz részt.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!