Átvészeli Kati nénit a sokat próbált kajakos
A Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel négyes a második futamban szerepelt, és a cseh négyessel vívott kiélezett küzdelmet az első helyért. Végül alig több mint egy tizeddel ért előbb a célba a magyar hajó. Az első futamban a szlovákok nyertek - a magyarokénál rosszabb idővel -, így ott ők spórolták meg maguknak a középfutamot. A mezőny további nyolc hajója kedden még egyszer vízre száll.
Az 500 méteren induló Kozák Danutának két pályát is teljesítenie kellett, az első, az előfutam teljesen tét nélküli volt, ezzel együtt azért - edzésképpen - megnyerte. A folytatásban, szűk másfél órával később aztán már nehezebb feladat várt rá, hiszen a nyolc hajót számláló középfutamból csak a legjobb kettő (és a három futam két legjobb harmadikja) léphetett tovább. A Domino Honvéd kajakosa tavaly, a szegedi világbajnokságon és az idén júniusi, zágrábi Eb-n is ezüstérmet nyert ebben a számban, így egyértelműen esélyes volt a továbbjutásra. Ennek megfelelően végig ellenőrzése alatt tartotta a futamot, már száz méter után az élre állt, és szép, egyenletes csapásokkal haladt a cél felé. Csak a dán Hansen és a svéd Paldanius tudott vele tartani, de ők is csupán díszkíséretet adtak, mert végül Kozák magabiztosan, egy hajóhossz előnnyel győzött.
"Ez a győzelem egy kicsit az ellenfeleknek is szólt. Bár nem volt muszáj nyernem, az önbizalmamnak jót tett a siker. Egy kicsit zavart a szél és a hideg, otthon, a kánikulában nem tudtunk felkészülni ezekre a körülményekre" - nyilatkozott a parton Kozák.
Később kiderült, hogy egy nagy riválissal kevesebbel kell majd számolnia a csütörtöki döntőben, a németek négyszeres olimpiai aranyérmes kajakosa, a szám friss Európa-bajnoka, Katrin Wagner-Augustin ugyanis csak negyedik lett középfutamában, így nagy meglepetésre nem került a legjobbak közé.
A Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párosnak sem volt izgulnivalója az első futamban, a címvédő páros remek pályát ment, harmonikusan evezve, favorithoz méltó magabiztossággal utasították maguk mögé riválisaikat, köztük a világbajnoki címvédő osztrák Yvonne Schuring, Viktoria Schwarz kettőst.
A pontosan egy órával később kezdődő középfutamban az első négy hely ért finálét, Kovácsék nagyot harcoltak az újabb futamgyőzelemért, ez azonban ezúttal nem jött össze. Féltávnál a németek egysége, Franziska Weber és Tina Dietze vezetett, de a különbség minimális volt. A magyarok aztán a hajrában mindent elkövettek, a nem fáradó rivális azonban hét századmásodperccel előbb érte el a célvonalat.
Kovács és Douchev-Janics a verseny után nem jött ki a partra nyilatkozni, elevezett levezetni.