A végén robbantva olimpiai bajnok a női kajaknégyes
2016. augusztus 20. 08:16
Nem esett vissza egy helyet sem a magyar csapat az éremtáblán, viszont ma akár egy nagyot is ugorhat. Részletek itt.
Ezt Pars Krisztián mondta Dajka kollégának a kalapácsvetés döntője után. Olvassa el itt a beszélgetésüket!
Kizárták a 4x100-as váltójukat. Nem értik, rémálomnak tartják, fellebbeznek.
Ízelítőül mutatunk róla egy képet, ha kíváncsi többre, kattintson a fotóra!
Még egy kis Bolt:
A tekvondós Cheikh Sallah Cisse szerezte meg Elefántcsontpart történetének első olimpiai aranyérmét.
A férfi 80 kilogrammos súlycsoportban győztes versenyző előtt az afrikai ország egyetlen ezüstéremnél tartott az olimpiákon, azt a 400-as futó Gabriel Tiacoh szerezte az 1984-es Los Angeles-i játékokon.
Az orosz szinkronúszócsapatról van szó. Most ezzel a félelmetes gyakorlattal nyertek:
Molnár Péter lesz ugyanis az egyik játékvezető a szerb-horvát fináléban.
Azt mondja Usain Bolt, hogy hiányozni fog neki a sport, de most bulizik és nyaral egyet, aztán készít egy bakancslistát. Igen, úgy tűnik, hogy visszavonul.
A férfi diszkoszvetésben második lengyel Piotr Malachowski elárverezi ezüstérmét, hogy segítsen egy beteg kisfiú. Megható sztori.
A riói olimpia utolsó előtti versenynapján a labdajátékok közül ötben is döntőt rendeznek. Labdarúgásban a németek akár duplázhatnak, hiszen a férfitorna fináléjában 22.30-kor kezdődik a Brazília-Németország összecsapás, amelynek a házigazdák a favoritjai. (Pénteken a német női válogatott a svédek 2-1-es legyőzésével nyerte meg az olimpiát.)
A szerbek is nagyon várják már ezt a napot. A férfi vízilabda döntőben (kezdés 22.50) Szerbia-Horvátország, a női röplabda fináléban (vasárnap hajnali 3.15) Szerbia-Kína összecsapást rendeznek. A női kosárlabda és női kézilabda döntő egyaránt 20.30-kor kezdődik. Előbbiben Egyesült Államok-Spanyolország, utóbbiban Franciaország-Oroszország mérkőzésre kerül sor.
Reggel 9 órakor köszöntik a riói hősöket Budapesten, a Syma-csarnokban, ahova várják a szurkolókat is.
Aniuar Geduev orosz bírkózó a döntő után kicsit megviseltnek tűnt:
A program:
14.00: férfi K-1 200 m B döntő (Molnár Péter)
14.22: férfi C-2 1000 m A döntő (Vasbányai Henrik, Mike Róbert)
14.47: női K-4 500 m A döntő (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina)
15.04: férfi K-4 1000 m B döntő (Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás)
...akkor beéri az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztinát és Keleti Ágnest, a két legeredményesebb magyar női olimpikont.
És a kajak egyes 200 méter B döntőjével.
Mármint a futamában, összesítésben tehát a 15. helyen zárta az olimpiát.
Heath nyerte az A döntőt 200 férfi kajak egyesben.
Vasbányai Henrik és Mike Róbert kenu kettes 1000 méteren. De előtte még egy B döntő, három hajóval.
Közepesen kapták el Vasbányaiék.
250-nél.
Az utolsó a Vasbányai, Mike páros.
Az üzbég hajót már megelőztük.
Nagyot robbantott, és végül a negyedik helyen végzett a Vasbányai, Mike páros. A Brendel, Vandrey német kettős az utolsó 250 méteren érte be és előzte meg a brazil hajót, megnyerve így a számot.
"A tegnapihoz képest ez jobb volt, bár a körülmények nem változtak" - értékelt Molnár Péter a 200-as B döntő után. "Jobban összeraktam a pályát, végre ki tudtam magam kajakozni. Tudom, ez így furcsán hangzik, de nagyon erős a 200 mezőnye. A legrosszabb ellenségemnek sem kívánom."
Hozzátette: megtapasztalta, hogy egészen más felkészülést kíván mentálisan és fizikailag is az egyes, mint a páros. "Elégedett vagyok, és örülök, hogy itt lehetek" - mondta Molnár Péter, aki a riói játékok kezdete előtt három nappal került be az olimpiai csapatba Tótkával együtt a doppinggyanúba keveredett Horváth Bence és Szomolányi Máté helyett.
Megvolt a B döntő női kajak négyes 500 méteren, most eveznek be a rajtgépbe az A dönt résztvevői, így a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina alkotta magyar csapat is.
Jól kaptuk el.
A német és a magyar hajó az élen 250-nél.
Az utolsó 100 méteren robbantott a magyar hajó, és faépnél hagyta a németeket. Olimpiai bajnok a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina alkotta kajaknégyes.
Kozák Danuta az ötödik olimpiai bajnoki címét szerezte, ezzel beérte a két legeredményesebb magyar női olimpikont Egerszegi Krisztinát és Keleti Ágnest.
Csipes Tamara megismételte édesapja, Csipes Ferenc sikerét, aki 1988-ban, Szöulban a férfi kajaknégyessel győzött 1000 méteren.
Eddig háromszor fordult elő, hogy magyar olimpiai bajnok gyermeke is aranyérmes lett: a kalapácsvető Németh Imre (1948) fia, Miklós gerelyhajításban (1976), a vízilabdázó Homonnai Márton (1936) leánya, Szőke Kató úszásban (1952), a szintén vízilabdázó Szívós István (1952, 1956) fia, István (1976) ugyanebben a sportágban diadalmaskodott.
Szabó: "Nem éreztem annyira a csatát a németekkel, szinte nem is verseny volt, csak egy tökéletes pályát akartam menni."
Fazekas-Zur: "Nekem egy kicsit más volt, mert körülöttem össze-vissza vannak ilyenkor a lapátok. De én is csak előre figyeltem és egy tökéletes pályát akartam menni."
Kozák: "Még nem fogom fel, hogy mi történt velem. Annyira jó volt az elmúlt négy évem, csak tavaly volt egy kicsi megingásom, de fel tudtam magam szívni, és ez lett belőle."
Csipes: "Mondták a lányok, hogy üdv a klubban, az olimpiai bajnokok klubjában. Tavaly októberben elkezdtem egy olyan munkát, ami keményebb volt mentálisan és fizikálisan is, mint az előtte lévő 15 évben elvégzett munka, és ez lett az eredménye."
Mert jön a női kajak négyes, és kivasal!
A B döntőben legalábbis. A Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás alkotta csapat így összesítésben a 11. helyen végzett.
Veréb István a szabadfogású birkózók 86 kilogrammos kategóriájának első számú esélyese, az orosz Abdulrasid Szadulajev ellen lépett szőnyegre, de sima, 10-0-s vereséget szenvedett a nyolcaddöntőben.
Korábban csak két kajak-kenusnak sikerült egy olimpián három aranyat nyernie: a szovjet Vladimir Parfenovicnak 1980-ban és az új-zélandi Ian Fergusonnak 1984-ben. Mivel ezek csonka olimpiák voltak, ez még inkább felértékeli Kozák történelmi triplázását.
A magyar nők harmadszor nyerték meg a K4 500-at, a németeknek négy győzelmük van.
A kínai Csen Long győzelmével ért véget a tollaslabdázók férfi egyéni versenye. A döntőben a kínai sportoló 2-0-ra verte a malajziai Lee-t. Ugyanitt a dán Viktor Axelsen lett a bronzérmes, mert a helyosztón 2-1-re nyert a kínai Lin Dan ellen.
Ligeti Dániel nagyon meggyőző volt a szabadfogású birkózók 125 kg-os kategóriájának nyolcaddöntőjében. A palaui Florian Temengil ellen nem birkózta végig a kétszer három percet, mert a másik felvonás elején már 11-0-ra vezetett, így technikai tussal övé lett a meccs. Az elődöntőért az örmény Levan Berianidze vár rá.
"Volt már rosszabb első meccsem is, könnyebb nem sok. Ettől függetlenül az a lényeg, hogy a fiút megvertem, ahogy kellett, most kezdődik a verseny. Az örmény a vébén egyszer elvert a bronzéremért, ezt soha életemben nem fogom elfelejteni, és az olimpia a legjobb alkalom rá, hogy visszavágjak neki" - fogadkozott Ligeti Dániel
Nem az elmaradt kézfogás volt a legnagyobb gond az izraeli és az egyiptomi dzsódós között. Hanem.
Persze csontutolsók lettek a kenusok 100 méteres távján, de hamar közönségkedvencek lettek Rióban. Levadásztuk őket a helyszínen.
Az örmény Berianidze ellen, aki volt vb-3. és vb-5. is. A tavalyi Európa-játékokon pedig szintén ötödik lett. Ligeti nagyon szeretne neki visszavágni a 2010-es vébén elszenvedett vereségért.
Így 2 perc után Ligeti 1-0-ra vezet ellene.
Három perc után 1-0-ra vezet Ligeti Dániel. Ha a második három perc után is ő áll jobban, akkor készülhet az elődöntőre.
Két perc van hátra, és 1-1 az állás. "Menni kell" - jön az ukáz a szőnyeg széléről.
Eddig nem csinált semmit az örmény, most viszont egy mögékerülésből szerzett két pontot. Így 3-1-re vezet, és egy perc van csak hátra.
3-1-re nyert az örmény, és ezzel ő jutott az elődöntőbe. Ligeti nem tudott visszavágni neki a 2010-es vereségért.
a norvégok a kézitorna kisdöntőjében. Még nincs vége az első félidőnek, de nagyon úgy néz ki, hogy Norvégia lesz a bronzérmes. Most éppen 17-9-re vezetnek, de volt már kilenc is közte.
A helyszínről jelentjük: Steffi Kriegersteint, a német női kajaknégyes tagját Kozák Danutáról kérdezték. Mi mást mondhatott volna, mint hogy Danuta legendás alakja a sportágnak, és arra, amit itt Rióban művelt, hirtelen nem is találok szavakat."
A kínai Csen Lun nyerte a férfiak egyéni versenyét tollaslabdában a riói olimpia szombati versenynapján.
Eredmény: tollaslabda, férfi egyéni, olimpiai bajnok:
Csen Lun (Kína)
2. Li Csong Vej (Malajzia)
3. Viktor Axelsen (Dánia)
A döntőben:
Csen-Li 2-0 (18, 18)
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke ikonikusnak nevezte a Rio de Janeiró-i ötkarikás játékokat szombaton. "Sok tekintetben ikonikus olimpiát láthattunk és láthatunk még mindig.
Az összes sportágban ikonikus sportolókat láttunk.
Olyanokat, akik már korábban is azok voltak, és most megerősítették pozíciójukat - mint Michael Phelps és Usain Bolt -, mások pedig itt váltak legendává" - nyilatkozta az olimpiai mozgalom első embere. A NOB német elnöke a problémák sokaságáról is beszélt, de a pénzhiány, a foghíjas lelátók, illetve a közlekedési és biztonsági anomáliák ellenére pozitívan értékelte az elmúlt két hetet.
Újra téma az olimpiai érem/állampolgár lista, és újra leírhatjuk, hogy a harmadikak vagyunk az örökös olimpiai listán.
A Ligeti Dánielt legyőző örmény Berianidze az elődöntőben 8-1-re kikapott a török Akgültől, így Ligeti kiesett a szabadfogású birkózók 125 kg-os mezőnyében. A 86 kg-osok között viszont Veréb István még kapott egy esélyt, mivel az őt verő orosz Abdulrasid Szadulajev bement a fináléba. Veréb ellenfele a venezuelai Pedro Ceballos Fuentes lesz a magyar idő szerint 21.16-kor kezdődő mérkőzésen.
Az 58 éves Nick Skelton a 7. olimpiáján a brit díjugratás első aranyát nyerte egyéniben.
A világ- és Európa-bajnok norvég női kézilabda-válogatott a holland csapat tízgólos legyőzésével bronzérmet nyert az olimpián szombaton.
Eredmény, a 3. helyért:
Norvégia-Hollandia 36-26 (19-13)
később, döntő:
Franciaország-Oroszország 20.30 (15.30)
Marosi Ádám a kilencedik, Demeter Bence pedig a 17. helyen végzett úszásban a férfi öttusaversenyében. A két szám utáni összesítés még nem készült el, mivel a bónuszvívás csak ezután, magyar idő szerint 19 órakor következik, s csak azzal zárul le a vívás, amely már csütörtökön elkezdődött. Akkor, a körvívásban - melyben mindenki mindenkivel megmérkőzött - Demetert a 16. helyen rangsorolták, de a 19 győzelemért és 16 vereségért járó pontszámával öt ellenfelével együtt gyakorlatilag 12. lett, míg Marosi a 24. helyen végzett fordított eredménnyel.
Kovács Zsófia a 24., Vanek Margit pedig a 45. helyen zárt a riói olimpia női triatlonversenyében. Az Európa-bajnoki bronzérmes Kovács Zsófia a 1,5 kilométeres úszást követően a 33., a 38,48 kilométeres kerékpározás után pedig a 22. helyen állt, majd a 10 kilométeres futás végén a 24. pozícióban zárt. Vanek Margit remekül kezdett, ugyanis az úszást a 19. idővel teljesítette, a kerékpározás után pedig a 33. helyen állt, végül a 45. pozícióban ért célba.
A londoni bajnok svájci Nicola Spirig ezúttal ezüstérmet szerzett, a versenyt a világbajnok amerikai Gwen Jorgensen nyerte.
Az Európa-bajnok szerb női kosárlabda-válogatott a franciák legyőzésével bronzérmet nyert az olimpián.
nők, a 3. helyért:
Szerbia-Franciaország 70-63 (18-10, 9-17, 28-15, 15-21)
később, döntő:
Egyesült Államok-Spanyolország 20.30 (15.30)
Kíváncsi arra, hogyan összegezte a kajak-kenusok riói teljesítményét Storcz Botond kapitány? Itt elolvashatja. Itt pedig megismerheti Kozák Danutát.
A dél-koreai Park In Bi nyerte a női golfversenyt. A sportág 112 év után tért vissza az olimpiára, korábban az 1900-as és az 1904-es olimpián szerepelt. Az elsőn férfi és női egyéni versenyeket rendeztek, míg négy évvel később férfi egyéni és csapatviadalra került sor. A négynapos verseny során az indulóknak minden nap végig kellett menniük a 18 lyukas pályán, a cél pedig az volt, hogy a lehető legkevesebb ütéssel zárjanak.
Eredmények, nők:
1. Park In Bi (Koreai Köztársaság) 268 ütés
2. Lydia Ko (Új-Zéland) 273
3. Feng San-san (Kína) 274
Az olasz válogatott szerezte meg a bronzérmet a férfi vízilabdázóknál, miután a helyosztón 12-10-re jobbnak bizonyult a magyarokat a negyeddöntőben legyőző montenegrói együttesnél a riói olimpia szombati napján.
Három testvérpárnak is sikerült kvótát szereznie, ezzel bekerülnie az olimpia öttusamezőnyébe. A pénteki női versenyben meglepetésre győztes ausztrál Chloe Esposito öccsével, a még csak 19 éves Maxszal érkezett Rióba.
Az amerikai Margaux és Isabella Isaksen az első női testvérpár, amely egy olimpián együtt szerepelt öttusában. Az idősebb Margaux már harmadszor járt nyári játékokon - négy éve, Londonban negyedik volt -, míg húgának a riói volt az első ötkarikás megmérettetése. Előbbi 20., utóbbi 25. lett a női versenyben. Isabella férje az egyiptomi Amro el-Geziri, akinek bátyja, Omar hozzá hasonlóan a férfimezőny tagja.
A svéd Jenny Rissveds nyerte a női hegyikerékpározók szombati versenyét a riói olimpián, megelőzve a lengyel Maja Wloszczowskát. A világbajnok francia Pauline Ferrand-Prévot is rajthoz állt, de bukott és nem ért célba.
Egy simának tűnő mérkőzésen a 71. percben már 3-0-ra vezetett Nigéria labdarúgócsapata, végül csak 3-2-re tudott nyerni Honduras ellen az olimpiai torna bronzmérkőzésén.
Eredmény, labdarúgás, férfiak, bronzmérkőzés:
Nigéria – Honduras 3-2 (1-0)
gól: S. Umar (34., 56.), A. Umar 49.), illetve Lozano (71.), Pereira (86.)
Brit bunyós 1924-ben tudott utoljára címet védeni az olimpián, ezt ismételte meg most Nicola Adams, aki London után Rióban is aranyérmet nyert a nők 51 kg-os súlycsoportjában.
A világbajnok Egyesült Államok válogatottja lett a női röplabdatorna bronzérmese, miután 3-1-re legyőzték Hollandia csapatát a szombati helyosztón. Három ezüst mellett ez az Egyesült Államok második bronzérme női röplabdában az olimpián.
A 22 éves kubai Robeisy Ramírez nyerte a férfi ökölvívók 56 kilogrammos súlycsoportját. A 2012-ben Londonban egy kategóriával lejjebb aranyérmes szigetországi bokszoló megosztott pontozással kerekedett felül 19 esztendős amerikai riválisán, Shakur Stevensonon.
A két bronzérem tulajdonosa az orosz Vlagyimir Nyikityin, illetve az üzbég Murodzson Ahmadalijev lett.
Demeter Bence a 12., Marosi Ádám pedig a 24. helyen áll két szám után a riói olimpia férfi öttusaversenyében. A lovaglás 20.30-kor, a lövészettel kombinált futás pedig 23 órakor kezdődik.
Az 56 kilogramm után a 75 kilósok súlycsoportjában is kubai győztest avattak a férfi ökölvívóknál a riói olimpia szombati versenynapján: utóbbi kategóriában Arlen Lopez diadalmaskodott.
Eredmény, férfi ökölvívás, 75 kg, olimpiai bajnok:
Arlen Lopez (Kuba)
2. Bektemir Melikuzijev (Üzbegisztán)
3. Kamran Sahszuvarli (Azerbajdzsán) és Misael Rodriguez (Mexikó)
a döntőben:
Arlen Lopez-Bektemir Melikuzijev 3-0
Magyar idő szerint 22:30-kor kezdődik.
A vigaszágon. Épp most egyenlített 4-4-re a venezuelai Pedro Cabellos Fuentes ellen.
De végül 7-6-ra a venezuelai nyerte a meccset.
A magyar öttusázó mindösze 7 hibapontot csinált Catarina nyergében, javítva ezzel a rosszul sikerült vívásán.
Az 5. helyért játszott meccsen a félidőben 6-5 ide. Itt követheti a történéseket.
Mármint nem lovagolt jól. 7 verőhibája volt, vagyis 35 hibapontot csinált, ezzel összesítésben visszacsúszott a 24. helyre. Marosi a 18.-ra jött föl.
Az orosz válogatott nyerte a női kézilabdatornát, miután a szombati döntőben 10-7-es félidő után 22-19-re legyőzte a franciákat. A 3. helyért játszott meccsen tíz góllal verte Hollandiát (36-26).
Női kézilabda, olimpiai bajnok: Oroszország (Anna Szedojkina, Polina Kuznyecova, Darija Dmitrijeva, Anna Szen, Olga Akopjan, Anna Vjahirjeva, Marina Szudakova, Vladlena Bobrovnyikova, Viktorija Zsilinszkajtye, Jekatyerina Marennyikova, Irina Bliznova, Jekatyerina Iljina, Maja Petrova, Tatyjana Jerohina, Viktorija Kalinyina)
2. Franciaország
3. Norvégia
Brazília-Németország. Ha a brazilok nem (most sem) nyernek, annak nagyon csúnya vége lesz.
Eddig nem a hazaiaknak áll a zászló. Kezd is itt-ott fütyülni a türelméről híres brazil közönség.
Egy japán tévé arról kérdezgeti a riói újságírókat, hogy szerintük ki a riói olimpia legjobb sportolója. Három lehetőséget ajánlanak fel: Michael Phelps, Usain Bolt és Simone Biles.
Odaértek az Origo tudósítóihoz is, és Ujlaky kolléga rögtön a figyelmükbe ajánlotta Hosszú Katinkát és Kozák Danutát, mondván, Hosszú több egyéni aranyérmet nyert Phelpsnél, a kajakos Kozák pedig a három aranyérmével már ötszörös olimpiai bajnok. "Ráadásul mindketten különlegesek, mert a férjükkel-vőlegényükkel dolgoznak együtt." Sőt, megemlítette Szalome Pazsava és Földházi Zsófia teljesítményét, akik mindketten súlyos sérüléssel versenyeztek. A coubertini eszme, ugye.
Neymar, ki más. Félelmetes nagy szabadrúgásgólt lőtt, a lécről pattant be a labda.
Marosi Ádám 18.-kén, 47 mp-cel az első után indul, Demeter Bence pedig újabb 13 másodpercre rá. 3200 méter és 20 lövés.
Óriási erőket mozgósítottak az egyenlítésért. A brazil kapusnak kétszer is nagyot kellett védenie, aztán jött egy újabb német kapufa, ezúttal fejesből.
A címvédő amerikai válogatott nyerte a női kosárlabdatornát, a szombati döntőben magabiztosan győzte le a spanyol csapatot. Az 1996-os atlantai olimpia óta mindig - vagyis ezúttal már hatodszor - az Egyesült Államok együtteséé lett az aranyérem. A csapat sorozatban a 49. mérkőzését nyerte meg az olimpiákon.
Kosárlabda, nők
olimpiai bajnok: Egyesült Államok (Lindsay Whalen, Seimone Augustus, Sue Bird, Maya Moore, Angel McCoughtry, Breanna Stewart, Tamika Catchings, Elena Delle Donne, Diana Taurasi, Sylvia Fowles, Tina Charles, Brittney Griner)
2. Spanyolország
3. Szerbia
Az orosz Margarita Mamun nyerte szombaton a ritmikus gimnasztikázók egyéni összetett versenyét. Mögötte honfitársa, a tavalyi világbajnok Jana Kudrjavcova végzett a második helyen.
Ritmikus gimnasztika, egyéni összetett
olimpiai bajnok: Margarita Mamun (Oroszország) 76,483 pont
2. Jana Kudrjavcova (Oroszország) 75,608
3. Ganna Riszatgyinova (Ukrajna) 73,583
Az orosz Alekszander Lesun végig vezetve nyerte meg a férfi öttusázók versenyét. 1479 pontja ráadásul új olimpiai rekord. A szám két magyar indulója egyaránt nagyot hajrázott a lövészettel nehezített futás során, így végül Marosi Ádám a 12. (1445 pont), míg Demeter Bence a 17. (1430 pont) helyen végzett.
A végeredmény:
1. Alekszander Lesun (orosz) 1479 pont
2. Pavlo Tyimoscsenko (ukrán) 1472 pont
3. Ismael Marcelo Hernandez Uscanga (mexikói) 1468 pont
...12. Marosi Ádám 1445 pont
...17. Demeter Bence 1430 pont
A torna előtt a fogadóirodáknál a legnagyobb favoritnak tartott szerbek 6-3-ra vezetnek két negyed után a horvátok ellen a pólódöntőben.
Így ünnepeltek a brazil szurkolók Neymar góljánál az Olimpiai sugárúton felállított kivetítő előtt.
Sárgába öltözött brazil szurkolók és a világ minden tájáról érkezett tudósítók kéken világító monitorjai a Maracana sajtóribünjén.
A kínai Csen Aj-szen nyerte szombaton a férfi toronyugrók versenyét. Szinkrontoronyugrásban is ő nyert, a műugrás nyolc számából hetet a kínaiak nyertek.
Műugrás, férfiak
Toronyugrás, olimpiai bajnok: Csen Aj-szen (Kína) 585,30 pont
2. German Sanchez Sanchez (Mexikó) 532,70
3. David Boudia (Egyesült Államok) 525,25
Neymar nem csúnya gólja egy "félhivatalos" forrásból.
Egy negyed van hátra a férfi vízilabdázók döntőjéből, és Szerbia 9-5-re vezet a címvédő Horvátország ellen. Talán már a csoda sem lenne elég a horvátoknak.
A brazil csapat nem sokat csinált eddig a második félidőben, és meg is kapta érte a büntetését. Max Meyer lőtt a jobb alsóba.
A 86 kilósok között a bronzéremért birkózott a kubai Reineris Salas Perez és az amerikai J'den Michael Tbory Cox. Az amerikai egy intéssel sokáig vezetett, majd végre akcióba bonyolódtak a felek, ami úgy tűnt, inkább a kubai számára hoz kedvező végkimenetelt. A zsűri azonban addig nézegette a felvételeket, hogy végül az amerikainak adtak két pontot. Salas ezen annyira felhúzta magát, hogy az utolsó 6 másodpercre már nem ment vissza a szőnyegre.
Mindenki más viszont a vízben a csapatból és a stábból. A szerbek 11-7-re nyertek Horvátország ellen, és ezzel begyűjtötték az olimpiai aranyat vízilabdában.
A szabadfogásúak 86 és 125 kilogrammos súlycsoportjában is a világbajnok győzött: a Veréb Istvánt a nyolcaddöntőben legyőző orosz Abdulrasid Szadulajev, illetve a török Taha Akgül.
Szadulajev 20 éves korára immár kétszeres világ- és egyszeres olimpiai bajnok - jó úton jár, hogy a legnagyobbak között emlegessék nem is olyan sokára.
Birkózás, szabadfogás 86 kg
olimpiai bajnok: Abdul Rasid Szadulajev (Oroszország)
2. Selim Yasar (Törökország)
3. J'Den Cox (Egyesült Államok) és Sarif Sarifov (Azerbajdzsán)
...13. VERÉB ISTVÁN
Birkózás, szabadfogás, 125 kg
olimpiai bajnok: Taha Akgül (Törökország)
2. Komeil Gaszemi (Irán)
3. Ibragim Szajdov (Fehéroroszország) és Geno Petriasvili (Grúzia)
...7. LIGETI DÁNIEL
Doppingvétség miatt megfosztották a 2012-es londoni olimpián női súlylökésben szerzett ezüstérmétől az orosz Jevgenyija Kolodkót. A NOB Rióban jelentette be, hogy a négy évvel ezelőtt vett mintája újraelemzésekor tiltott szerek nyomaira bukkantak. Kolodko amúgy annak idején egy másik doppingeset miatt lépett előre a második helyre. Bővebben itt.
Már a hosszabbításnál járnak, Luan most hagyott ki egy nagy brazil helyzetet.
A szerbek úgy énekelték a himnuszukat, ahogy azt az ember elképzeli egy győztes olimpiai döntő után. Büszkén, hangosan és páran kicsit meghatottan is. Az uszodában egyébként nem sokan maradtak, de azok igen, akik között sok a szerb. És ők most örülnek.
Tudósítónk elhaladtak a Kanadai Ház mellett, és hát miről érdeklődtek ott? Hogy hol van a Magyar Ház! A kettő nagyjából tíz perc sétára van egymástól a riói zsokéklub mentén, tehát könnyen útba igazítottuk őket.
Aztán megállapítottuk, hogy sokkal több aranyat szereztünk, mint ők, mire a téli olimpiára kezdtek hivatkozni.
120 perc után is 1-1 a brazil-német döntő, jönnek a tizenegyesek.
A tongai Pita Taufatofua egy amerikai show műsorban elárulta, hogy érdemes lesz nézni a záró ünnepséget is.
A vízilabdázók és a nézők már eltűntek az uszodából, az önkéntesek pedig ezt kihasználva a dobogón fotózkodnak, illetve ruhástól ugrálnka a vízbe. Hiába, gyorsan lepörgött ez a két hét, és mindjárt vége az olimpiának.
5-4-re nyerték a focitorna döntőjének büntetőpárbaját a brazilok a németek ellen. Neymar lőtte az utolsót. Most a füvön fekve zokognak a brazil játékosok. Hamarosan külön cikkben számolunk be a részletekről.
A női döntő hőse, a német válogatottat erősítő Marozsán Dzsenifer köszöni a csapatának:
A magyar öttusától a közvélemény, a sajtó, a szövetség és maguk a versenyzők is érmet várnak, ráadásul az idei eredmények alapján ez nem is volt irreális, de mindenkinek akadt egy-egy száma, amiben hibázott, ezért maradt el a várt siker - összegzett Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány a sportág riói programjának zárultával.
"Erre az olimpiára nagyon gondosan felkészültek és jó állapotban keveredtek ide a versenyzők, és az egy-egy rosszul sikerült számot leszámítva, a többiben nagyon jól is szerepeltek" - mondta, elismerve ugyanakkor, hogy az eredményesség szempontjából az ilyen értékelésnek nincs sok értelme.
Ha nem többet is odaadtak volna a brazilok az olimpia előtt, csak, hogy ezt az aranyat megszerezzék. Megszerezték.
Az amerikai Matthew Centrowitz nyerte a férfi 1500 méter döntőjét, megelőzve a négy éve Londonban győztes algériai Taufik Makhlutit és az új-zélandi Nicholas Willist egy rendkívül szoros, a 100 méteres síkfutást idéző befutó végén.
Eredmény:
férfi 1500 méter:
1. Matthew Centrowitz (amerikai) 3:50:00
2. Taufik Makhluti (algériai) 3:50:11
3. Nicholas Willis (új-zélandi) 3:50:24
A dél-afrikai Caster Semenya remek taktikával futva megnyerte a női 800 méteres síkfutás döntőjét. A londoni olimpia ezüstérmese nem futotta el az elejét, csak az utolsó kanyarban hagyta állva a mezőnyt, és tulajdonképpen simán nyert.
A második helyen végző Francine Niyonsabe burundi első riói érmét, összességében pedig hazája második ötkarikás medálját szerezte meg ezzel a futással.
Eredmény,
női 800 méter:
1. Caster Semenya (dél-afrikai 1:55:28
2. Francine Niyonsaba (burundi) 1:56:49
3. Margaret Nyairera Wambui (kenyai) 1:56:89
Figyelmes munkáltató a katalán klub, és sokáig fent vannak az alkalmazottai. Természetesen máris gratuláltak két friss olimpiai bajnokuknak, Neymarnak és Rafinhának.
A brit futó a 10 000 méter után megnyerte az 5000 méteres síkfutást is Rióban. Ugyanúgy, ahogy négy éve Londonban is.
Miiután a 10 000 métert követően az 5000 méteren is megvédte a címét a finn Lasse Virén 1972-es és 1976-os duplázása után ő lett a második, aki két egymást követő olimpián meg tudta nyerni mindkét távot.
Az immár négyszeres olimpiai és ötszörös világbajnok Farah csodálatosan versenyzett. 3000 méterig csak utazott a mezőnyben, akkor viszont az élre állt, és ugyan nem diktált félelmetes tempót, de minden egyes támadást ellentmondást nem tűrő határozottsággal vert vissza és végül hat tizedmásodperces előnnyel nyert.
Eredmény,
férfi 5000 méter:
1. Mo Farah (brit) 13:03.30 perc
2. Hagos Gebrhiwet (etióp) 13:04:35
3. Bernard Lagat (amerikai) 13:06.48
Meglepően kicsi, 197 centis ugrás is elég volt a női magasugrás aranyérméhez. Amit végül a hibátlanul ugró 37 éves spanyol Ruth Beitia szerzett meg.
Eredmény,
női magasugrás:
1. Ruth Beitia (spanyol) 197 cm
2. Mireta Demireva (bolgár) 197 cm
3. Blanka Vlasic (horvát) 197 cm
A férfi gerelyhajítást a német Thomas Röhler nyerte, akinek eddig két Gyémánt Liga versenyen aratott győzelem volt a legnagyobb eredménye.
Eredmény,
férfi gerelyhajítás:
1. Thomas Röhler (német) 90.30 méter
2. Julius Yego (kenyai) 88.24
3. Keshorn Walcott 85.38
Hiába tapadtak szinte végig a jamaicaiak, az amerikaiak hajrá embere, a Rióban második, összességében pedig hatodik olimpiai bajnoki címét szerző Alyson Felix az utolsó 150 méteren magabiztosan hozta be váltót.
Eredmény,
női 4x400 méter:
1. Egyesült Államok 3:19:06
2. Jamaica 3:20:04
3. Nagy-Britannia 3:25:88
Az olimpia utolsó előtti napjának utolsó versenyszáma, a férfi 4x400 méteres váltó remek versenyt hozott. Az amerikai váltó ugyan végig vezetett, de előbb Botswana tapad rá kitartóan, majd a hajrára Jamaica és a címvédő bahamai váltó is összeszedte magát. Utóbbiak mindössze három három századdal előzték meg a belgákat, ahol a Borlee ikrek úgy tűnik kevesen voltak hárman - talán, ha négyen lettek volna.
Eredmény,
férfi 4x400 méter:
1. Egyesült Államok 2:57:30
2. Jamaica 2:58:16
3. Bahama-szigetek 2:58:49
Az atlétikai stadionban ezzel véget értek a küzdelmek, és, ahogy az várható volt, már-már nyomasztó amerikai fölénnyt láthattunk. Az Egyesült Államok összesen 30 érmet (12 arany, 9-9 ezüst és bronz) gyűjtött, míg a második legsikeresebb Jamaica mérlege 6-2-2, Kenya pedig 5-6-1-el zárt.
Most viszont lezárjuk napi hírfolyamunkat, köszönjük, hogy ma is velünk tarottak!