Miért fürdött be több magyar úszó Rióban?

100 pillangó Szilágyi Liliána rio2016 olimpia2016
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 7. Szilágyi Liliána a 2016-os riói nyári olimpia 100 méteres pillangóúszás versenyszámának elődöntője után a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 6-án. Szilágyi Liliána nem jutott be a döntőbe. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Gyurta Dániel edzője, Széles Sándor a tőle megszokott nyílt őszinteséggel beszélt arról, hogy több magyar úszó teljesítménye is elmaradt a várttól.
Vágólapra másolva!

„Hosszú Katinka győzelme papírforma volt, előre lehetett borítékolni. Jómagam is számítottam rá, viszont abban nem voltam biztos, hogy ekkora világcsúcsra is képes lesz – kezdte Széles Sándor a Jochapress.hu-nak a kevésbé kényelmetlen értékelést. – Aki benne van az úszósportban, annak ez a sima győzelem még inkább evidens volt, mint a kívülállók számára.

Ami a többi magyar úszót illeti, Széles Sándor szerint ezúttal is beigazolódott Sós Csaba szövetségi alelnök ismert mondása, hogy a vándormadarak eléggé leszerepeltek.

Széles nem tartotta magában a véleményét Forrás: MTI/Kovács Anikó


„A Kőbánya SE-ből a BVSC-be igazolt Bernek Péter hatalmas tervekkel vágott neki az olimpiának, erre 400 gyorson még az első húszba sem tudott bekerülni 3:48-as eredményével. A 3:54-et úszó, az Ajkáról az MTK-ba igazolt Kis Gergő pedig egyszerűen megbukott ezzel az idővel.

Az ugyancsak több klubban megfordult Szilágyi Liliána is elmaradt a várt döntőbe jutástól. Különösen a második 50 méteren nem volt meggyőző – ez számomra nem jó jel a 200 pillangó előtt. Örülnék, ha Liliána megcáfolná az aggodalmaimat.”

Szilágyi Liliánától is többet várt Széles Sándor Forrás: MTI/Kovács Tamás


Gyurta Dániel 100 mellen – bemelegítésképp a 200 mellre – holtversenyben a 16. legjobb időt úszta. „Az ideje nem rossz, Dani viszont nem vállalta az újraúszást a középdöntő 16. helyéért. Én itthonról örültem volna ennek a ráadásfutamnak, mert ha még jobb időt úszik, ez növelhette volna az önbizalmát fő száma, a 200 méter előtt.”

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!