"Aki ezen a távon végigfut, azt győztesként ünnepelik" - mondta Ispánki Zoltán. Az évente megrendezett Spartathlon a világ legrangosabb ultramaratonija, nem is indulhat el akárki, igaz, akárkinek nem is biztos, hogy eszébe jut rajthoz állni ezen az őrültségen. Amelynek történelmi múltja is van - Görögországban ne lenne? -: Hérodotosz tudósítása szerint az athéniak egy Pheidippidész nevű futárt küldtek Spártába katonákat kérni a perzsák ellen, és az ókori futó "a következő nap ért Spártába". A Spartathlont egy angol repülőtiszt, John Folden alapította meg, ő 1982-ben 36 óra alatt tette meg a távot - ez a szintidő -, s az első versenyen, 1983-ban 12 ország 45 versenyzője indult.
Péntek reggel 192 futó állt rajthoz Athénban, és szombat estig 89 ért célba. "Kegyetlen volt - mesélte Ispánki Zoltán. - Az első nap 30-31 fokos melegben futottunk, ráadásul elég erős szembeszél fújt. Ez pedig, azon kívül, hogy nehezíti a haladást, azért is veszélyes, mert lefújja a testről az izzadságot, és az ember nehezebben veszi észre, hogy mennyi folyadékot veszít, nem érzi annyira a szükségét, hogy folyamatosan igyon, s kiszárad."
Az útvonal átvezet egy 1100 méteres hegyen is. "Rettenetes volt - folytatta Ispánki. - A százhatvanadik kilométernél értünk a hegyhez, és nem is úton futottunk, hanem egy ösvényen, bár szerintem csak kecskék járnak arra, szóval helyenként szinte négykézláb kapaszkodtunk. De lefelé talán még rosszabb volt a csúszós, görgő kövek miatt." Az éjjel hat-hét fokra csökkent a hőmérséklet, s ez a kínzásmódszer is megrostálta a mezőnyt. Másnap már nem volt hőség, de akkor is sorra álltak ki a versenyzők. Az egyik finn futó például alig tíz kilométerrel a cél előtt adta fel. Kiszáradt.
Kósa Tamás